A pocak öltöztet – kismamadivat, 2014

Megyeri Nikolett | 2014. Február 05.
Ingruha, köpenykardigán, harangruha és ceruzaszoknya. Ha idén vagy, illetve leszel kismama, ezekben a holmikban lehetsz a legtrendibb.

Csíkos, pöttyös…

 

 

A kismamadivat egyik alapmintája évek óta a széltében futó csíkozás, és idén sem lesz ez másként. A csíkok lehetnek vékonyak vagy vastagok, egyformák vagy különbözőek, boríthatják a teljes ruhadarabot vagy csak egy részét, mindenképp menők.

 

A csíkos mellett ebben az évben trendi a sűrű, mozgalmas mintázat, valamint a pöttyös is, melyben különösen aranyosan mutat a terhespocak.

Ruhák 

 

 

Szupertrendik idén a harangszabású egyberuhák, melyek nagyon bájos és nőies megjelenést kölcsönöznek neked életed egyik legnőiesebb időszakában.

 

A „kettő az egyben” ruhák azért nagyon praktikusak, mert bár úgy néznek ki, mintha külön felsőből és szoknyából állnának, a két rész valójában össze van varrva, így nem kell betűrni, húzogatni semmit.

 

Míg az elmúlt években a szűkebb szabású ruhák uralták a kismamadivatot, idén visszatértek a klasszikus, bő szabású, térd alá érő kismamaruhák is, melyek azokra a darabokra emlékeztetnek, amiket még anyukáink hordtak, amikor velünk voltak várandósak.

Csak kényelmesen!

 

 

A trendi kismamaruhatár alapdarabja idén a mell alatt húzott ingruha, mely tunikaként, illetve a legalább combközép alá érő modellek ruhaként is hordhatók.

 

A köpenykardigán eleve nagy divat mostanában, és a kismamák gardróbjában is ott a helye, hiszen sokoldalú darab, melyet nadrágos, szoknyás és ruhás összeállításokhoz egyaránt felvehetsz.

Szoknya, nadrág

 

 

Szoknyából ebben az évben a szűkebb, ceruza-, illetve egyenes fazonú, térd alá érő modellek a legmenőbbek, melyeket félig a hasadra húzva, vagy az alá hajtva is viselhetsz, ahogy kényelmesebb. 

 

Ahelyett, hogy megvennéd az első slampos, formátlan „kismamafarmert”, megéri odafigyelni arra, hogy jó szabású nadrágot válassz, amit aztán nemcsak jobb híján, hanem örömmel viselsz majd a terhességed alatt. Ha sportosan öltözködsz, az alul gumírozott modell lehet például a neked való, ha a semlegesebb alapdarabokat kedveled, akkor válassz egyenes szárú farmert, ha pedig alig várod, hogy visszatérjenek a bővülő szárak, akkor a trapéz vonalú nadrág lehet barátod.

A farmer mellett jó hasznát veheted egy sima fekete, egyenes szárú, szövet kismamanadrágnak is. Különösen divatosak most a boka fölé érő fazonok, ez azonban 170 centis testmagasság felett előnyös igazán, az alacsonyabbak, illetve az erősebb vádlival, bokával rendelkezők válasszanak inkább normál hosszúságú modellt. 

Végül pedig, inspiráció gyanánt készítettünk egy összeállítást a legcsinosabb, jelenleg várandós hírességek hétköznapi és vörös szőnyeges szettjeiből:

A pocak öltöztet – kismamadivat, 2014

Ingruha, köpenykardigán, harangruha és ceruzaszoknya. Ha idén vagy, illetve leszel kismama, ezekben a holmikban lehetsz a legtrendibb.

 

Exit mobile version