Átöltözteti dolgozóit a MÁV

nlc | 2014. Április 03.
Kollekciókat tesztel a vasúttársaság, új uniformist kapnak ugyanis a vasutasok.

A tervek szerint 2015-ig átöltözteti dolgozóit a MÁV, a társaság száz önkéntes munkatársával teszteli a ruhadarabokat – írja a Népszabadság. A vasutasok új formaruhája már csaknem kész, a próbakollekció megvarrására árlejtéses versenyben szerződtek, és 14 millió forintot költöttek.

Az utoljára 1999-ben felfrissített felszereléseket váltózakók, -nadrágok, -szoknyák, -ingek, nyakkendők, téli, átmeneti és esőkabátok bevezetése csak akkor kaphat szabad jelzést, ha bebizonyosodik, hogy nemcsak fessebbé teszik a vasutast, de kényelmesebbek, illetve komfortosabbak is. Egyelőre a MÁV-nál sem tudják, hogy az új formaruhák beszerzése mennyibe kerül majd. A gyártók kiválasztását szolgáló közbeszerzés ugyanis csak a tesztelés lezárása után kezdődhet. A vasutasok három vasúti területen tesztelik az új formaruhákat: a Nyugati pályaudvaron, Pécsen és Nyíregyházán.

Az érdekvédelmi szervezetekkel egyébként egyezség született arról is, hogy hiába közeledik a nyár, a rövidnadrág az idei arculatváltásnál sem kerül bele a vasutasok ruhatárába (tavaly amúgy szoknyás kalauzokat is láthattunk a Keletiben), csak a mozdonyvezetők tarthatják meg a lecipzározható hosszúnadrág kiváltságát.

Exit mobile version