“Most áll készen a divatvilág a sérült emberekre” – Down-szindrómások a kifutón

Kéri Andi | 2015. Szeptember 07.
A nemzetközi divatvilágban egyre több lehetőséget kapnak a Down-szindrómás gyerekek, és újabban felnőttek is. Vajon múlékony trendről van szó, vagy a Down-szindróma az új plus size? És mi a helyzet hazánkban?

Madeline Stuart egy 18 éves lány, aki kifutóra lép majd az őszi New York-i divathéten, ami önmagában nem is lenne érdekes. Madeline azonban Down-szindrómával született.

Az ausztrál tini abszolút tudatosan választotta ezt a pályát. Mindent megtesz annak érdekében, hogy a divatipar ne csupán kuriózumként tekintsen rá. Három hónap alatt közel 20 kilót fogyott, saját weboldalt indított, válogatásokra járt, és nem adta fel az álmait. Édesanyja elmondása szerint a divatvilág végre készen áll a sérült emberekre, Maddynek pedig az ad extra erőt, hogy nem kizárólag önmagáért szeretne bizonyítani, de sorstársaiért is.

Madeline Stuart

Nem ő az első

Madeline egyébként nem az első Down-szindrómás, aki modellálmokat dédelget. Évek óta számos társa szerepel elsősorban középkategóriás vagy fast fashion márkák katalógusaiban és reklámjaiban, a kifutóig azonban kevesen jutnak el. Ez a tendencia nagyjából öt évvel ezelőtt kezdődött. 2011 decemberében Észak-Amerika egyik legnagyobb áruházlánca, a Target téli katalógusában tűnt fel a 6 éves Ryan Langston, egy Down-szindrómás kisfiú. Nem reklámozott különleges termékeket különleges igényű emberek számára, nem kapott a többi modellhez képest megkülönböztetett szerepet, az áruház nem tette közhírré, hogy Down-szindrómást alkalmaz, egyszerűen egy sérült kisfiú mosolygott vissza a lapokról ép társai mellett.

Ugyanez nem mondható el a Dolores Cortés fürdőruhamárkáról, ahol 2012 nyarán a 10 hónapos Valentina Guerrerót választották a márka egyik kollekciójának arcául, majd ezt minden lehetséges csatornán keresztül agresszíven kommunikálták is. Ilyen módon a bármilyen jó szándékkal induló kezdeményezés végül olcsó reklámfogásnak tűnt az emberek szemében.

Ryan Langston, Valentina Guerrero

Akik megtalálták az arany középutat

A Wet Seal márka ügyesen megtalálta az arany középutat, és egy pozitív mintával volt képes felhívni a figyelmet erre a betegségre, Karrie Brown története ráadásul a közösségi média erejét is megmutatja. A Down-szindrómás tinilány 2013 augusztusában feltöltött magáról egy képet a kedvenc divatmárkájának ruháiban pózolva, majd a hatalmas közösségi nyomás hatására a márka megkereste őt, hogy szerepeljen legújabb katalógusukban.

2014 decemberében ismét a Target bizonyította szociális érzékenységét, és a 2 éves Izzy Bradley-vel reklámozta karácsonyra szánt játékait, a Gap pedig idén nyáron a 9 éves Kayla Kosmalskit szemelte ki Ellen DeGeneresszel közös gyerekkollekciójuk egyik arcaként. Könnyen belátható, hogy a divatvilágban eddig elsősorban a Down-szindrómás gyerekek számára nyílt lehetőség; amíg a babaarcú modellekkel könnyű eladni gyerekruhákat vagy játékokat, addig felnőtt társaiknak már nehezebb helyet találniuk ebben a külsőségekre fókuszáló iparágban.

Ezt a tendenciát idén februárban egy Down-szindrómás színésznő, az American Horror Storyból is ismert Jamie Brewer törte meg, aki a Carrie Hammer márka show-ján vonult fel a New York-i divathéten. Az ő példáját szeretné követni Madeline.

Fotó: Getty Images, Jamie Brewer

Mi a helyzet itthon?

Magyarországon nem ismerünk hasonló történetet, azonban ahogy arra a szakemberek is rámutatnak, nálunk színes bőrű modelleket is elvétve találni, ami a magyar népesség összetételét tekintve nem meglepő.

Kiss Szilárd stylist véleménye szerint a divatban elindult egy pozitív tendencia, az individualizmus ünneplése, ez azonban szerinte nem lesz tartós: “Jó dolognak tartom, hogy a divat is kiveszi a részét a párbeszédből és él a befolyásával. Megmutatja a diverzitást, mutat egy alternatívát, így a Down-szindrómások – vagy bármilyen más testi vagy értelmi sérültek – sem érzik magukat kívülállónak. A divatvilágban éppen ott tartunk, hogy minél érdekesebb a modell, annál jobb, mindenki próbálja feszegetni a határokat, de hosszú távon még mindig a többség lesz a mérvadó. Ha egy márkának három arcot kell kiválasztania, az egy fehér, egy fekete és esetleg egy ázsiai vagy plus size lány lesznek, hiszen ők reprezentálják leginkább a megszólítani kívánt célcsoportot. Magyarországon ez hatványozottan igaz.”

Megkerestük hazánk egyik legnevesebb modellügynökségét is, mit gondolnak a Down-szindrómás modellekről, illetve képviselnék-e őket vagy sem, azonban összesen annyi választ kaptunk, hogy nincs kifejezett véleményük ebben a témában. Ez egyrészt jelentheti azt, hogy egy nagy presztízsű ügynökség nem engedheti meg magának, hogy esetlegesen negatív felhangú véleményt fogalmazzon meg, ugyanakkor az is előfordulhat, hogy egyszerűen nem különböztetik meg modelljeiket ilyen szempontok alapján.

Hasonló választ kaptunk egy feltörekvő magyar tervezőtől is, aki szintén név nélkül szerette volna kifejteni a véleményét: “Engem tényleg nem foglalkoztat, hogy a ruháimat viselő lányok feketék, fehérek, Down-szindrómások, plus size-ok vagy bármilyen testi sérüléssel rendelkeznek. Számomra az egyetlen elvárás, hogy a márkámat olyan nők képviseljék, akikben megfog valami, akik azonosulni tudnak az általam képviselt stílussal, és akikre – mondjuk ki – jó ránézni. Tehát összességében keresletet generálnak, hiszen én is csak a profitból tudom fenntartani az üzletemet. Őszintén szólva én még nem láttam a divatiparban olyan Down-szindrómás modellt, aki a válogatás során megfelelne mindegyik elvárásomnak. Szerintem éppen az lenne a megkülönböztetés, hogy ha kizárólag azért alkalmaznék valakit, mert sérült, nem pedig a kvalitásai miatt.”

Sok megkeresésre kevés választ kaptunk, úgy látszik, itthon ez még mindig kényes téma, amiről nem merünk nyíltan beszélni, a reakciókból azonban egyértelműen látszik, hogy nem valószínű, hogy bármelyik nagyobb márka bevállalja hazánkban, hogy Down-szindrómás modellel reklámozzon.

Pedig Madeline példája alapján úgy tűnik, nagyon is megérné.

Exit mobile version