Légy gazdag, használd az ezüst színt

Jenei Gréta | 2016. Február 22.
A legtöbb szín jelentését már megismerjük. Most az igazán ragyogó ezüstöt hoztuk el neked.

Repülj velünk a színek világába! Kalandra hívunk, ahol Puskás Éva asztro-coach vezet majd, aki sorban mutatja be nekünk a színek üzenetét, hatását. Jöjjenek most az ő gondolatai az ezüstről:

A ragyogó ezüst szín mindannyiunkból előhívja a Hold lényét. Erősen kapcsolódik is a női minőséghez: az érzelmek tengerének lüktetéséhez, melyet mégis bölcs méltóság jár át. Ahhoz a fajta változást, átalakulást mozdító érzéshez, mely a Nap aranyának méltó társa. Vagyis ő a királynő. Az egyiptomi mitológiában egyenesen úgy fogalmaztak, hogy Ré, a Napisten csontváza ezüstből van.

Békés harmóniát és mégis erőt, büszke tartást sugall. Emiatt egyfajta védőenergia-szerepet is tulajdonítanak neki. Kínában az ezüstöt a legértékesebb fémnek tartották. A Tejutat “ezüst folyónak” nevezték. Nemcsak az érzelmek tengerére hat erősen ez a csodás szín, hanem hozhat egyfajta erős szellemi gazdagságot is. Tiszta gondolatokat és éleslátást, mivel az állandó hűs változás és fényes lüktetés miatt képes a gondolatokat újfajta látásmód felé vezetni. Különleges, szokatlan utak felfedezésére inspirál. Segít abban, hogy az érzéseket, az intuíciót egyszerre működtessük a gondolkodás logikus rendszerével.

Az angol a filmvásznat “silver screen”-nek hívja, ami ezüst vásznat jelent. Ezzel picit utal arra, hogy a Holdnak lehet egyfajta illúziókeltő aspektusa, ha túl sok jut belőle. Ezért nagyon jó, ha más színekkel együtt alkalmazod, mert akkor a teremtő, változtató erők csodás világát ébreszti fel. A saját életed filmjét te rendezed, így a te álmaid valósága színezi be a mindennapjaid.

 

 

Nem csak szellemi és lelki gazdagságot és teremtőerőt hív elő, hanem anyagi tekintetben is bőséget, változást hoz. Segíti a kereskedelmet, a pénzforgalmat. Mivel a tisztaság mindenképpen hozzákapcsolható, ezért az anyagi bőséget is tiszta alapokon vonzza be.

Ha mindezeket a varázslatos tulajdonságokat és lehetőségeket szeretnéd ötvözni, egy hűvös és előzékeny, de mégis kedves és bölcs jelenléttel, akkor bátran viseld ezt a színt. Vagy ha változásra, átalakulásra vágysz, mely nem összeomlással, hanem méltósággal és teremtéssel jön létre, akkor válaszd segítő társadul az ezüstöt. Hiszen az életben egyetlen állandó dolog van, az pedig a változás. Ha stabil helyzetet szeretnél, amelyben mégis lüktet az élet, akkor keretező, összerendező hatású színekkel vagy arannyal együtt alkalmazd. Hozzon sok csodás pillanatot neked ez a ragyogó szín!

A színek üzenete

A színek jelentős szerepet játszanak életünkben. Hatnak ránk, megmozdítják hangulatainkat, érzéseinket, segítenek nekünk, hogy sikeresebben képviseljük magunkat. Mikor gyerekkorban megismerjük, tanuljuk a világot, akkor is útitársaink a színek. A felismerés gyerekkorban a jobb agyféltekében történik, de amint megtanuljuk a színek nevét, áttevődnek a bal agyféltekébe. A jobb agyfélteke felelős a színek érzékeléséért, a bal a színek olvasásáért. Ha kicsit tudatosabban figyelünk a színekre, azzal a két agyfélteke harmonikus működését is segítjük. Vagyis egyszerre hatnak az érzéseinkre, a hangulatainkra, tudat alatti működéseinkre, és egyszerre ébresztenek bennünk gondolatokat és segítik a világ megértését. Inspirálják a sikeres kommunikációt, nemcsak önmagunkkal, hanem másokkal is. Így ha nemcsak érzed, hanem ismered a szimbolikájukat, tudatosan alkalmazod a mindennapjaidban, a színek lehetnek a segítőid, a világ beszél hozzánk a színek nyelvén, mi pedig válaszolhatunk az ő segítségükkel.

Olvass a többi színről is az NLCafén:

Exit mobile version