Bohócruhától az usankáig – a leg-leg-leg légikísérő-egyenruhák

Benecz Judit | 2016. Augusztus 26.
Balenciaga, Balmain, a Pierre Cardin, a Christian Dior és a Ralph Lauren márka is a népes csapat tagja, akik megpróbáltak némi művészetet, csipetnyi glamúrt belecsempészni a légi kísérők egyenruháiba. Néha meglepően vicces eredménnyel.

A repülés története során a légiutas-kísérők egyenruhája is rengeteget változott. Az adott kor divathullámai mellett mindig is nagyban befolyásolták megjelenésüket a légitársaságok arculatában alkalmazott színek, az adott országra jellemző viseletek és sok esetben a vallási előírások. Következzenek most minden idők a legviccesebb, legfurcsább és legsikkesebb légikísérő-egyenruhái.

1. Amiben túltengett a műszál

A Pucci által 1965 körül tervezett, bohócruhákat megszégyenítő mintázatú ruhákban kétségtelen, hogy a repülő fedélzetének legeldugottabb részében is észre lehetett venni a személyzetet. A Braniff Airlines szettjeiben ránézésre túltenghetett a műszál is, igaz egy kis izzadtságfolt fel sem tűnhetett ennyi minta között.

2. Jetsonék

Az Air West stweardesse mintha csak a Jetson család egy részéből lépett volna elő, igazi ’60-as évek. A ruhát Oleg Cassini tervezte.

3. A sikkesek

Balenciaga tudásának köszönhetően 1968 környékén az Air France hölgyeit sokan irigyelhették sikkes egyenruhájuk miatt.

4. A lazák királyai

A hawaii légiutas-kísérők egyenruhája a ’60-as években minden volt, csak nem merev és unalmas. Farmer kiskabát, mintás, libbenős ruha, alakformáló öv és a fehér csizma. Ki ne szeretett volna egy ilyen szettet akkoriban?

5. A jövő, ahogyan 69-ben képzelték

Pierre Cardin meglehetősen futurisztikus 1969-es összeállítását az Olympic Airlines alkalmazottai hordhatták. Különleges szabásával a kabát ma is megállná a helyét.

6. Szexjelmez

Nem csoda, ha a férfiak szexuális fantáziavilágában a nővérkeszerelés után második helyen jó eséllyel egy szexi légiutas-kísérő szerkó szerepel. A Pacific Southwest Airlines utasai között 1973 környékén sanszos, hogy megugrott a férfi utasok száma.

7. Visszafogott és kényelmes

Pierre Cardinnek a ’60-as években a Pakistan International Air számára tervezett ruhái a vallási előírásokra tekintettel jóval visszafogottabbak. Viselni őket határozottan kényelmes lehetett.

8. A ruha, ami összezavar

Az Alaska Airlinesnál a ’70-es években az oroszos stílus volt porondon, ami egy amerikai tagállamban a hidegháború idején minimum érdekes elképzelés.

9. Nyárias csodák

A Pucci a Quantas Légitársaság számára is tervezett ruhákat, a képen láthatót 1974-ben. A virágos szoknyák igazán csinosak, nem csak a mintájuk szép, de a lengébb anyagválasztás is javít az egyenruhák merevségén.

10. Tanárnők a fedélzeten

Nancy Reagan divattervezője, Adolfo készítette az 1980-as években a Pan Am légiutas-kísérőinek formaruháit. A nyakig zárt, abszolút konzervatív öltözék kicsit tanár nénis beütésű ugyan, de határozottan elegáns.

11. Akár olimpiai formaruha is lehetne

Volt, ahol a sportos irányt kedvelték, mint a ’60-as években az American Airlinesnál.

12.  Újabb sikkes megoldás

A Monarch Air számára a Prada divatház tervezte a ’80as években az egyenruhákat. Az olasz divatház roppant konzervatív öltözékét csak a sikkes csíkos sál menti meg az unalomtól.

13. Amire mindenki emlékszik

A 2000-es évek, Emirates Airlines. A csinos, visszafogott a színekkel szépen játszó öltözékeket valószínűleg azok is felismerik, akik sosem ültek a légitársaság járatain.

14. A késők

A képet nézve nem is gondolnám, hogy 2013-ban készült. Az angolai TAAG légitársaság formaruhái jó tíz év késében vannak a stílus és divat terén.

Hasonló a helyzet a Proflight Zambia ruháival is, bár ez esetben egy eltérő színpárosítás is sokat segített volna a dolgon.

15. A meseszépek

Bezzeg Malajzia! A Malaysian Airlines 3 évvel ezelőtt készült formaruhái meseszépek! Olyan érzése van az embernek, mintha nem is egy repülő személyzetét látná, hanem egy hiperelegáns étterem munkatársait.

 

Exit mobile version