Pert nyert az Adidas ellen egy magyar feltaláló

MTI/NLCafé | 2016. November 23.
Jogerős döntés született az immár 14 éve húzódó ügyben, melyben egy magyar feltaláló perelte az Adidast.

Oroszi László feltaláló 2002-ben indított pert az Adidas ellen szabadalombitorlás megállapítását és egyéb jogkövetkezmények alkalmazását kérve a bíróságtól. 2012-ben jogerősen megállapították, hogy az Adidas Predator Precision és az Adidas Predator Mania nevű irányítósávos futballcipők a feltaláló szabadalmát bitorolták.

Mivel a tárgyalást évekre felfüggesztették, és a jogalap kérdése többször is megjárta a Kúriát, Oroszi László az anyagi igényeit csak 2014-ben terjeszthette elő. A pernek ez a végső szakasza zárult le a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntésével, mely szerint az alperes Adidas Budapest Kft.-t négyszeresre felemelt összegben marasztalta el szabadalombitorlással elért gazdagodás visszatérítése címén, amelyet a cégnek 2002. március 23-ától középarányos kamattal együtt kell megfizetnie a felperes feltaláló javára.

A közleményben hangsúlyozzák, hogy számos jogkérdésben olyan elvi jelentőségű döntés született az ügyben, amely alapvetően kihathat egyéb szabadalombitorlási eljárásokra is.

A hosszadalmas, több mint 14 évig tartó jogvita valószínűleg folytatódik, ugyanis a felek minden bizonnyal a Kúria végső döntését fogják kérni felülvizsgálati eljárás keretében.

Exit mobile version