Felelős döntésre jutott a felesleges luxustermékeit elégető Burberry

nlc | 2018. Szeptember 06.
Egyszerre két váratlan bejelentést tett a Burberry: nem égetik el többé az el nem adott luxustermékeiket, és felhagynak a szőrmék használatával is.

Idén nagy felháborodást keltett, amikor kiderült, hogy a Burberry inkább elégeti a boltokban maradt luxustermékeit, nehogy a leárazások alatt olyanok is hozzájussanak, akik amúgy nem engedhetnének meg maguknak egy félmilliós kabátot vagy egy negyedmillió forintba kerülő táskát.

Nem veti tűzre megmaradt termékeit a Burberry  (Fotó: Getty Images)

A brit luxusmárka ma két nagy bejelentést is tett, ezek közül az egyik, hogy felhagynak a fenti gyakorlattal, ami belátásuk szerint nem a legkörnyezettudatosabb megoldás volt. Marco Gobbetti, a cég vezérigazgatója azt is bejelentette, hogy a Burberry a jövőben felhagy a szőrmék használatával is.

Nemcsak a nyúl-, róka-, nerc- és ázsiaimosómedve-prém használatát fejezik be, de a kőolajipari termék műszőrmét sem tartják környezettudatos, pláne igényes megoldásnak, így semmilyen szőrös dolgot nem árulnak majd.

Exit mobile version