Elhanyagolt mostohagyerek: tippek az előszobába

S.V. | 2010. Június 03.
Legyen akár egy szűkös folyosó vagy egy aprócska, sötét egérlyuk, amelyet anno előszoba néven a lakás részeként varrtak a nyakadba, igenis lehetséges mutatósan berendezni. Ehhez gyűjtöttünk rafinált ötleteket.

Biztosan ismered azt az érzést, amikor egy fárasztó nap után végre hazaérsz, betoppansz a lakásba, lerogysz az első székre, és lerúgod a kényelmetlenné vált magas sarkút, aztán egy pillanat alatt felveszed helyette az otthon kellemes, pihentető ritmusát. A jól ismert jelenet helyszíne napról napra ugyanaz, vagyis az előszoba. Merné valaki azt mondani, hogy lényegtelen helyiséggel van dolgunk?

Elhanyagolt helyiség számos fontos funkcióval

Pedig tény, hogy a „belépőt” otthonunk kevésbé fontos részei között tartjuk számon, mondván, hogy alig töltünk itt időt. Gyakorta csupán átjárónak, esetenként sufninak használjuk, holott számos fontos funkciót tölt be. Összeköttetést biztosít a külső világ zajos mozgalmassága és az otthon meghitt nyugalma között. A betoppanó vendég lakásunk ezen szegletével ismerkedik meg először, ebből meríti első benyomását, amelyet aztán kíméletlenül azonosít velünk. Közel sem mindegy tehát, milyen is az előszoba, amely egyben lerakodófelületként is játszik, mivel itt helyezzük el a cipőket, kabátokat, kulcsokat, leveleket. Emellett lényeges közlekedőtér is, hiszen a többi helyiséget ezen keresztül közelítjük meg, innen indulunk utunkra reggelente, itt adjuk a gyerekre az iskolatáskát, itt búcsúzunk el szeretteinktől, és a nap végeztével ide érkezünk haza.


Dacolj az előnytelen adottságokkal!

Túl kicsi, túl magas, túl keskeny, túl sötét? Ismerős? Mivel előszobánk építészeti sajátosságai gyakran igen lehetetlenek, nagyobb figyelmet kell fordítani a kialakítására.

Szakértőnk, Deák Marcsi lakberendező ad tippeket az előnytelen adottságok kiküszöböléséhez:

„Előszobáinkra a hosszú, keskeny alaprajz és néha az igen magas belmagasság jellemző.
• A magasságot úgy csökkenthetjük, hogy az ajtók fölötti területen úgynevezett pakolóhidakat alakíthatunk ki tárolás céljára, vagy esetleg álmennyezetes megoldással hozzuk lejjebb a mennyezetet.
• Kisméretű előszobában célszerű világos színeket alkalmazni, ezzel növeljük a térhatást.
• Túl magas és keskeny előszoba esetén ajánlott a mennyezetnek sötétebb színt választani.
• Hosszú, keskeny helyiségnél a sötét szín a végfalon előrehozza a falat, ellenkező esetben pedig a tükör elhelyezése nyújtja a teret.
• A mennyezeten, a padlón a keresztirányú csíkozás szélesíti, míg a hosszirányú csíkozás nyújtja a teret.
• Az egybenyitott, más helyiségével megegyező padlóburkolat, egységes anyagválasztás is térnövelő hatású.
• Emellett érdemes a lépcsők alját, a beugrókat beépíteni, hiszen ezzel is hasznos rakodó-tároló területekhez juthatunk.”
Tipp: szakértőnk honlapján még több lakberendezéssel kapcsolatos ötletet találsz. Katt ide: www.berendezem.hu

Ha túl kevés természetes fény jut a helyiségbe, mindenképpen világos színekbe öltöztesd! Válassz például egy barátságos és nyugalmat sugalló pasztellt a falakhoz, illetve világos tónusú faburkolatot a bútorokhoz. Fontos a megfelelő mesterséges megvilágítás is, vagyis egy erős fényű, plafonon elhelyezett lámpa, esetleg falilámpákkal kiegészítve. De sokat javítanak a helyzeten az üvegezett ajtók és a tükrök is.


Praktikusság – a fő szempont

Ne felejtsd el, hogy közvetlenül az utcáról masírozol be az előszobába, így hát elkerülhetetlen, hogy behordd a koszt, a sarat, a havat. Mivel ez lakásunk legerősebben igénybe vett területe, különösen fontos, hogy a kiválasztott anyagok tartósak, könnyen tisztán tarthatók, jó kopásállóságúak és nedvességtűrőek legyenek. Szakértőnk a következő burkolóanyagokat ajánlja ide: „Közvetlenül a kerthez, utcához csatlakozó lakások esetében megfelelőek a természetes- vagy műkő burkolatok, illetve a kerámia padlóburkoló lapok. Az emeleti, többszintes ház folyosójáról nyílóknál már szóba jöhet a parketta, PVC, linóleum, parafa. Emellett fontos, hogy a falra lemosható falfesték vagy tapéta kerüljön.”


Néhány bútor, amelyre biztosan szükséged lesz:

Fogas. Lehet falra szerelt vagy álló. Szintén jól mutat egy szobainas vagy egy ruha- és kalaptartó állvány.
Cipősszekrény. Helykihasználás szempontjából a legjobb a billenős megoldású, amely észrevétlenül a falhoz simul. A szép lábbelik azonban nyitott polcon mutatnak igazán.
Ruhásszekrény vagy komód. Előnyös a kabátok, kalapok, táskák, sálak, kesztyűk tárolására.
Asztalka, lerakodópolc. Ide teheted például a táskádat, a leveleket, a kulcsokat, a bérletet.
Sámli, ülőpad, fából készült tárolódoboz. Ezen helyet foglalva könnyebb felvenni a cipőt, vagy öltöztetni a gyerkőcöt.

Mi kerüljön ide?

Ha szereted a kész dolgokat, teljes előszobaszettek, előszobafalak közül válogathatsz, amelyek általában falra szerelhető fogast, cipősszekrényt, komódot és tükröt tartalmaznak.

Ha minél jobban ki akarod használni a helyiség adottságait, jó ötlet lehet a méretre gyártatott bútor is. Először gondold át, mit szeretnél tartani az előszobában, majd ennek megfelelően határozd meg, hogy milyen tárolóalkalmatosságokra van szükséged! Nyitott vagy zárt polcokra, fiókokra vagy inkább fakkokra? Sok-sok akasztóra, netán dobozokra, kosarakra?

Dekoráció az előszobába? Miért is ne!

Mivel az előtér általában elég kicsi, száműznöd kell minden felesleges holmit, amely akadályozza az áthaladást. Ez azonban közel sem jelenti azt, hogy dekorációnak nincs helye az előszobában! Néhány klassz fotó vagy egy mágnestábla a falon, egy mókás feliratú lábtörlő, egy meghökkentő formájú falióra, egy különleges alakú tükör, egy mutatós falilámpa vagy egy faragott esernyőtartó nem csupán tökéletes dísze a helyiségnek, de egyben hasznos funkciót is betölt.


Fontos kiegészítők előszobába:

• Lábtörlő.
• Szőnyeg, lehetőleg csúszásgátlóval ellátva.
• Tükör, hogy indulás előtt ellenőrizhesd a megjelenésed, emellett jótékony tulajdonsága, hogy képes megkettőzni a fényt.
• Esernyőtartó.
• Falióra.
• Kulcstartó szekrényke.
• Üzenőtábla, például parafa vagy mágnes, hogy a családtagok üzenhessenek egymásnak.
• Akasztó: falra, szekrényre, ajtóra – vagy bárhova, ahol helyet találsz.
• Tárolódoboz vagy gyékénykosárka.
• Vendégpapucs.
• Cipőkanál és cipőtisztító kellékek.
• Kalaptartó.

Ha túl nagy előtérrel lennél megáldva

Ügyesen használd ki a helyet! Előszobából gardrób? Miért ne! Bár az emberek többsége csak a ritkán használatos ruháit tartja itt, ez nem előírás. De ha elég hellyel rendelkezel, ideköltöztethetsz egy kényelmes fotelt olvasólámpával, és máris hangulatos pihenőkuckót varázsoltál magadnak. Vagy helyezz el itt egy dohányzóasztalt székekkel, netán babzsákfotelekkel, és előtered kész kis beszélgetősarokként is megállja majd a helyét, ahová bátran invitálhatod vendégeidet.

Gondolj a gyerekekre is!

Legyen az ő magasságuknak megfelelő fogas, kabátakasztó! Emellett fontos, hogy a tükröt kicsik és nagyok egyaránt tudják használni. Az ajtó mellett elhelyezett kosárba gyűjthetjük az apró talpúak által kintről behurcolt játékokat, még mielőtt rendetlenség kerekedne. Mindezzel önállóságra tudjuk nevelni a gyerkőcöket.

 

 
Előszoba.lap.hu »
Lakberendezés.lap.hu »

Exit mobile version