Izgalmas szerepek: 1 komód 3 élete

Farkas Tatjana | 2010. November 09.
A komód eredeti jelentése szerint maga a kényelem. A bárhol elérhető tároló és rakodó, egy karnyújtásnyira tőled. 3 meglepő helyet ajánlunk, ahol jó hasznát veheted.

Biztosan jártál már úgy, hogy egy bútorod, amit ugyan szerettél, költözés után hely hiányában nem tudta betölteni az eredeti funkcióját, esetleg nem illett a szobád új stílusához, vagy egyszerűen meguntad. Ebben az esetben sem kell megválnod tőle, hisz ugyanazt a darabot több helyiségben, különböző funkciók­ban is használhatod. Mi egy komódot tettünk az étkező, a háló, majd az előszoba főszereplőjévé.

 Rövidítsd le az utat! – Komód az étkezőben

Készül az ebéd, közben teríteni is kellene, a vendégek pedig bármelyik pillanatban betoppanhatnak? Miközben a tányérokkal lavírozunk a konyha és étkező között, gondoljunk arra, hogy az étkezőasztal közelében elhelyezett komód mennyire megkönnyíthetné a helyzetünket! A bútordarab tetejére helyezhetünk apró dekorációkat, hangulatfényeket, így kimondottan vonzóvá tehetjük, fiókjaiban pedig diszkréten lapulhat a porcelán étkészlet, megbújhatnak az evőeszközök. Segítségével pillanatok alatt megteríthetünk még akkor is, ha nagyobb összejövetelt rendezünk.

Nagyobb fotóért kattints a képre!

Komód: 160 300 Ft, IDdesign; kék mécsestartók: 5000 Ft/db, BoConcept; gyümölcstartó: 4990 Ft, Ikea; borsőrlő: 5990 Ft/db, Ikea; sárga lakkváza: 17 900 Ft, IDdesign; szürke lakkváza: 15 900 Ft, IDdesign; állólámpa: 264 600 Ft, IDdesign; padlóváza: 15 200 Ft, IDdesign; festmények: 89 900 Ft/db, IDdesign; székek:  41 000 Ft, IDdesign; asztal: 143 600 Ft, IDdesign; termosz: 1290 Ft, Ikea; kisebb váza (bal felső kép): 7200 Ft, BoConcept; lámpa: 41 900 Ft, IDdesign; könyvtámasz: 6500 Ft, Forma; fekete fa gyertyatartó: 4490 Ft, Ikea; fa gyertyatartók: 4000 Ft/db, IDdesign; kék üveg vizespalack: 1490 Ft, Ikea; szürke csúszásgátló: 990 Ft/tekercs, Ikea; tányérok: 12 500 Ft/2 db, Forma; fa salátásszett: 6000 Ft/2 db, Forma; kék tányér: 1800 Ft/db, IDdesign; fadobozok: 1990 Ft/3 db, Ikea

 Egy karnyújtásnyira – Komód a hálóban

Ki az, aki ha már egyszer befészkelte magát az ágyba, szívesen kel ki belőle? Pedig néha szükség van egy-egy papír zsebkendőre, kézkrémre, olvasnivalóra. Ilyen esetekben tesz jó szolgálatot egy komód az ágy közelében. De tarthatjuk benne a kozmetikumainkat is, egy tükörrel kiegészítve ugyanis akár kis szépítkezősarkot is kialakíthatunk. Érdemes az ágynemű vagy ágytakaró színeit visszahozni a komód tetején elhelyezett kiegészítőkön, így optikailag még jobban a háló szerves részévé tehetjük.

Nagyobb fotóért kattints a képre!

Komód: 161 300 Ft, IDdesign; tükör: 59 900 Ft, IDdesign; lámpa: 46 000 Ft, BoConcept; fehér lakkdoboz: 13 500 Ft, BoConcept; fekete lánc: 20 000 Ft, Goa; fekete lakk ékszerdoboz: 33 690 Ft, BoConcept; összeilleszthető gyertyatartók: 4300 Ft/db, IDdesign; fekete virágmintás doboz: 1490 Ft/3 db, Ikea; narancsszínű lakkdoboz: 2400 Ft, IDdesign; szék: 68 500 Ft, IDdesign; tapéta: 18 000 Ft/tekercs, IDdesign; ágytakaró: 27 900 Ft, IDdesign; csíkos gyapjútakaró zöld szegéllyel: 32 300 Ft, BoConcept; párnák (ágyon, széken): 16 000 Ft, BoConcept; narancsszínű takaró: 13 200 Ft, IDdesign; fekete-fehér mintás ágynemű: 24 900 Ft, IDdesign; fekete virágmintás párna (széken): 5200 Ft, IDdesign

 Első látásra – Komód az előszobában

Ez a szerep jutott neki. Nem látogatjuk ugyan hosszan, mégis fontos helye van az életünkben. Az előszoba az a része a lakásnak, ahol az első benyomás ér bennünket, amikor belépünk, és az utolsó is, amikor elhagyjuk azt. Ezért kiemelten vigyázzunk, hogy rendezett, ízléses és praktikus is legyen egyben. Nagy segítségünkre lehet ebben egy komód, ami az összes téli kiegészítőt, sapkát, sálat, kesztyűt elnyeli, lepakolhatjuk rá a kezünkben lévő tárgyakat is, amikor megérkezünk.

 

Nagyobb fotóért kattints a képre!


Komód:
161 300 Ft, IDdesign; előszobafal: 47 000 Ft , IDdesign; ülőke: 20 300 Ft, IDdesign; csíkos párna: 8600 Ft, IDdesign; fehér kötött tárolók: 2990 Ft/3 db, Ikea; szürke fonott doboz: 4100 Ft, IDdesign; óra: 19 000 Ft, Forma; falifogas és -polc: 70 800 Ft, IDdesign; fekete-fehér textildobozok: 1490 Ft/db, Ikea; gyékényszőnyeg: 5900 Ft, IDdesign; papucs: 4900 Ft, Women’s Secret

Fotó: Barbay Csaba/Flashback

Cikkünk az Otthon magazin 2010. novemberi számából közölt részletet.

Ízelítő a tartalomból:
• Angelina és Brad háza
• Tüzes őszi színek
• Éld ki a vadászösztönödet!
• A vidékies városi
• Merész húzásaink
• A legjobb energiatakarékos izzók
• A legszebb cserépkályhacsempék

Extra tipp: még több lakberendezési tippet, ötletet találsz az Otthon magazin honlapján: www.otthon.hu »

Lakberendezés.lap.hu »

Madármenü – Csak gusztusosan!
Beköszöntöttek a reggeli mínuszok, a didergető hidegben a kismadarak táplálék nélkül maradtak. Nemcsak hogy kedvükben járhatsz, de kerted, balkonod is feldíszítheted egy-két jól megválasztott és megtömött etetővel. »

Exit mobile version