Fél elaludni a gyerek? Csinálj neki varázspárnát!

cafeblog/sajatotthonproject | 2014. Október 16.
Szinte minden kisgyerek életében bekövetkezik az a pillanat, amikor elkezd félni a sötétben. Hiába van éjjeli fény, hiába nyugtatgatják a szülei... De van megoldás!

Természetesen ez a pillanat nálunk is eljött. Ennek következtében a lefekvési ceremónia így iszonyatosan elhúzódott és irtózatosan fárasztóvá vált. A probléma megoldásában Beck Andrea A Titoktündér című könyve segített. Rögtön az első mese a varázspárnáról szól, ami segíthet a gyerkőcöknek az elalvásban. Természetesen a kisgyerek maga tanul meg elalváskor jó dolgokra gondolni és így elaludni, de ezt könnyebb egy tárgyra kivetíteni. Hiszen ennek a könyvnek pont az a lényege, hogy a gyerkőcök megtanuljanak bízni magukban, pozitívan álljanak a problémákhoz és legyőzzék a kishitűségüket.

Kitaláltam, hogy készítek neki egy saját bejáratú varázspárnát, és az majd segít neki is az elalvásban. Hédi imádja a lovakat, így mindenképpen lovas témát szerettem volna. Ahhoz képest, hogy életemben először saját kézzel rajzoltam és festettem textil, szerintem nagyon jól sikerült. A legfontosabb, hogy a mese hatására és a párna segítségével a kislányom elfelejtett félni a sötéttől, hiszen a feje alatt ott van az ő “varázspárnája”, és ez megnyugtatja.

Hozzávalók:

Hogyan csináld? Részletek a Saját Otthon Project blogon!

Exit mobile version