Titokban pszichológus, néha bokszzsák, valójában közös képviselő

Ma Magyarországon több mint száz országos hatáskörű jogszabály vonatkozik a társasházakra, a becslések szerint 118 000 épület van társasházi vagy lakószövetkezeti formában, és 6000 társasházkezelő végzi üzletszerűen a tevékenységet. Éppen most a legaktívabbak a közös képviselők, ugyanis május végéig le kell a közgyűlés elé terjeszteni az összes tavalyi évre vonatkozó elszámolást és a 2017-es évi költségvetést, ezeket el kell fogadtatni, szóval dübörög a lakógyűlésszezon. Arról nem is beszélve, hogy a közös képviselők manapság már nem egy házat látnak el, hanem egyszerre többet is. Régen a házmester egy házért volt felelős, abban lakott, és a jellemzően a gondnoki feladatokat végezte. Egy közös képviselő, vagy más néven társasházkezelő tevékenysége sokkal szerteágazóbb: feladata a közös tulajdonban álló ingatlanrész karbantartásának megszervezése, felügyelete és gazdasági vezetése. A műszaki karbantartást ma már nem úgy kell érteni, hogy a közös képviselő megy és elhárítja a felvonó meghibásodását, hanem koordinálja a szerelő munkáját, ellenőrzi, igazolja munkavégzést, és intézkedik az elvégzett munka kifizetésről azokból a rendelkezésre álló pénzeszközökből, amit közös költségként befizetnek a lakók. Szintén ő az, aki az üzemeltetési költségek díjait fizeti: vizet, gázt, világítást a közös használatú helyiségekben. A társasházkezelő jogosult szerződni, felszólításokat küldeni, és ő képviseli a házat adott esetben a hatóságok előtt.

Hannáéknál hiába van közös képviselő, mégis a lakók időnként átveszik a szerepét, és megoldják helyette a feladatot, nem fukarkodva sem energiával, sem ármánnyal. Ilyesmi valószínűleg sok házban előfordul.

A felső szomszéd kitalálta, hogy felhúz egy trambulint a ház udvarában, hogy a gyerekeknek – elsősorban persze az övéinek – legyen hol ugrálniuk. Erről meg akarta kérdezni a lakóközösséget is, és úgy tervezte, hogy körbeküld egy ív papírt, amin mindenki jelezheti, hogy támogatja-e a szomszéd ötletét vagy sem. Szerintem ez tipikusan egy olyan ügy, amit érdemes megszavaztatni a közösséggel, és ajánlatos, ha mindez nyilvánosan, a közös képviselő felügyelete mellett zajlik. Ehhez képest nálunk semmi nem történt nyilvánosan, hanem az, aki igazán ellenezte a trambulint, még a szavazás előtt lakásról lakásra járt, hogy fű alatt meggyőzze a lakókat a terv megvétózásáról, mert őt zavarnák a zajongó gyerekek. Sikerrel járt, nem lett a trambulin. Így kell szépen közösségként együttműködni!

Kutya és Sümeghy úr a Szomszédokból

A Weisz Gábor Miklós vezette vállalkozás közel 80 társasházat kezel, és ő a szakmai igazgatója a Magyar Közös Képviselők Egyesületének. Azt mondja, elég gyakran kerülnek elé érdekes esetek.

“A régi házakban általában ugyanaz a társasházkezelő évtizedek óta, a lakóközösség megszokta ezt és nem is akar változtatásokat. Jellemzően egy házat visz a régi közös képviselő, de mivel a szakma továbbképzése egyáltalán nem megoldott, ezért ők már sokszor nincsenek tisztában az új jogszabályokkal. Például az új műszaki szabványokat sem könnyű fejben tartani, ezért érdemesebb egy erre szakosodott céget megbízni a társasházkezeléssel, ott minden területnek van szakértője, és sokkal gyorsabban és professzionálisabban kezelik a felmerülő nehézségeket. A leggyakrabban kisebb dolgokkal keresnek meg a lakók: rossz a kilincs a lépcsőházban, nem elég nagy a tisztaság a lépcsőfordulóban, elromlott a kaputelefon, vagy éppen csőtörés van. Ezeket azonnal igyekszünk megoldani, de gyakran kerülünk olyan helyzetbe, amikor két lakástulajdonos között kell mediálnunk. Mondjuk Gizi és Géza nem jönnek ki egymással, mert Géza éjjelente hangosan hallgatja a zenét, és Gizi nem tud tőle aludni, nos ilyenkor is engem hívnak fel, én pedig igyekszem minél előbb intézkedni. Az emberek ugyanis nem nagyon szeretnek nyilvánosan konfrontálódni, és bár nem dolgom, megpróbálom elsimítani az ellentéteket. Persze ha rendszeres csendháborításról van szó, az már hatósági ügy.

Sokszor előforduló nehéz kérdés, amikor a felső lakó fürdőszobája áztatja az alatta lakó plafonját. Ezt elvileg nekik kellene megoldaniuk, hiszen a saját lakásukon belüli probléma, de gyakran hozzám fordulnak. Ha mondjuk a ház főnyomócsöve folyik, akkor persze hozzám tartozik, még akkor is, ha az ott lakó fürdőszobáját kell megbontani ehhez, persze csak akkor, ha a ház biztosítása kiterjed erre. Ha egyébként rossz a fölöttem lakó szigetelése, akkor meg kell várnom, hogy ő bontsa meg a fürdőszobáját, nem írhatom elő neki, csak kérhetem. Természetesen, ha ömlik a víz, akkor igen, az más eset.”

Máténak nincsenek jó emlékei sem a lakógyűlésekről, sem a házért végzett munkáról. Ő ugyanis másfél éven keresztül számvizsgáló bizottsági tag volt, de azóta gondosan ügyel rá, hogy soha többé ne kerüljön ilyen pozícióba.

“Mikor a feleségemmel – aki akkor még a barátnőm volt – összeköltöztünk, eszünkbe sem jutott, hogy a saját lakás milyen kötelezettségekkel jár. Aztán az első »megúszott« lakógyűlés után Vikit több néni is megtalálta a házból, hogy milyen aranyos pár vagyunk, rátermettnek tűnünk, igazán eljárhatnánk a lakógyűlésre. Amikor jött a következő közgyűlési meghívó, megszületett a döntés, én érek rá, én megyek. Egy közeli iskola tantermébe robogtam be kezdés előtt pár perccel, ahol néma csendben ült a fél ház. Már kezdtem megnyugodni, mikor megjött a közös képviselő, és elszabadult a pokol. Kiderült, hogy sokaknak van problémájuk, és a ház két pártra szakadt: volt, aki támogatta a közös képviselőt – aki az egyik lakó anyja volt –, míg mások le akarták váltani. Rendszeresen járok focimeccsekre, de ennyi indulatot és érzelmet rég láttam. Régi sérelmek kerültek elő, volt, aki mindent azért vétózott meg, mert évekkel ezelőtt az automata kertkapu megkarcolta a kocsiját. A drámai csúcspont az volt, amikor számvevőbizottságot kellett választani, és az egyik – a közös képviselővel harcban álló – tábor engem is jelölt, sőt meg is választottak, arra mondjuk senki nem volt kíváncsi, hogy szeretném-e ezt. Így másfél évig két-három havonta összeültem két másik lakóval, átnéztük a számlákat, megállapítottuk, hogy a közös képviselő rendszeresen ugyanazokat a drágán dolgozó iparosokat hívja. Szóltunk neki, akkor hirtelen lettek olcsóbb iparosok, a következő közgyűlésen pedig tájékoztattuk a házat, ahol végül úgy döntött a többség, maradjon a képviselő. A legdurvább magyarázat szerint azért, “mert ő már legalább összelopta magát”. Szerencsére nem sokáig laktunk ott, az új lakásunk kiválasztásánál pedig szempont volt, hogy csak páran laknak a házban, és a közös képviselő is szimpatikusnak tűnt.

“Pszichológusok is vagyunk, mert az összes lelki, anyagi problémáját meghallgatjuk a lakóknak. Betelefonálnak a lakók, hogy átutalták-e a közös költséget, nincs-e tartozásuk, majd 20 percig mondják a sérelmeiket, bajaikat, és persze illik végighallgatni. Aztán sokszor nagyon haragszanak ránk, amikor meg kell csináltatni valamit a házban, és ez sokba kerül vagy komoly kényelmetlenséggel jár: ilyen például, amikor szivárog a gázvezeték, és kötelez a gázművek, hogy javíttassuk meg. Aztán a közös képviselőre haragszik mindenki, amikor kiderül, hogy mindez 3 millió forintba kerül. Vagy az egyik kedvenc sztorim, amikor felhívtak az egyik társasházból, hogy elavult a hálózat, jó lenne végre megcsináltatni. Megcsináltattam az ELMŰ-tervet, bekértem az árajánlatokat, elkészült az elektromos terv. A legolcsóbb ajánlat 3,7 millió forintba került, de mindenki teljesen felháborodott, hogy mit képzelek én, hogy ki akarok venni ennyi pénzt a lakók zsebéből. Én voltam a rossz, pedig ők kérték, és nem lett belőle semmi, pedig rengeteget dolgoztam, mire meglettek az ajánlatok és a tervek. És persze ilyen esetben azt is tisztázni kell, hogy ki a felelős, ha baleset történik?”

Egy átlagos társasházban körülbelül 200-250 Ft/nm a közös költség, mindenki a lakása nagyságától, tulajdoni hányadától függően fizeti a díjat. Ez egy 100 négyzetméteres lakásnál havi 25 000 forint is lehet úgy, hogy nincs benne semmi különösebb kényelmi szolgáltatás. Sok helyen a portaszolgálat, esetenként a vízhasználat is benne van a közös költségben, esetleg a teremgarázs is, így aztán simán lehet 30-40 ezer forint is a havi közös költség. A budapesti társasházak nagyon elhanyagolt műszaki állapotban vannak, az utolsó nagy átalakítások a 70-es években zajlottak, ezért aztán szinte mindegyikre ráférne egy nagy korszerűsítés, karbantartás, felújítás, de ez nagyon sok pénzébe kerülne a tulajdonosoknak.

“Fizikai erőszak is gyakran előfordul velünk szemben, nem egy olyan esetről hallottam, amikor a dühös vagy mentálisan sérült lakó megütötte a közös képviselőt. De persze vannak jó élmények is a mi munkánkban, mert rengeteg szimpatikus emberrel is találkozunk, sőt hírességekkel is, akiket nagyon furcsa papucsban vagy mackónadrágban látni. Kaptam már színházjegyet ajándékba olyan ismert színésztől, akinek én vagyok a közös képviselője, az nagyon jólesett, pedig csak tettem a dolgom, és hívtam a szerelőt.”

És hogy mennyire embert próbáló feladat közös képviselőnek lenni, arról tanúbizonyság Liza beszámolója a saját lakógyűlésükről:

“Egy nemrég átadott, több mint száz lakásos társasházban élünk. Jó magyar szokás szerint a lakások átadása csúszott fél évet, és a beruházó cég már nem is létezik – jobban mondva valószínűleg vígan él tovább más néven. Már ennyi előzményből sejthető volt, hogy nem lesz indulatoktól mentes a ház tavaszi közgyűlése. Mondhatom, igazi pszichológiai tanulmány volt. Cirka negyven szomszéd társaságában üldögéltünk a közeli művelődési ház nagytermében, és pár perc után nyilvánvaló lett, hogy itt is pont ugyanúgy jelen vannak bizonyos tipikus karakterek, mint egy sulis osztályban vagy egy munkahelyen. A tanár – a számvizsgáló bizottság elnöke, aki az állandó lárma, közbeszólások és reklamációk tengerében is elképesztő önuralomról tesz tanúbizonyságot. A bölcs öreg – aki halk szóval, választékos beszéddel, vitatható, ámde teljesen helytálló érvekkel igyekszik meggyőzni igazáról a közösséget. A békebíró – aki folyamatosan azon iparkodik, hogy a különböző álláspontokat közelítse egymáshoz, és konszenzusos megoldáshoz segítse a társaságot. És örök kedvencem: a kibic. A nagyhangú, okoskodó, mindenhez gúnyos kommentárt fűző, kötekedő, akadékoskodó homo sapiens, akit kéjes örömmel tölt el minden egyes pillanat, mikor sikerül megakasztania pár pillanatra az események folyását. Persze amikor tisztséget ajánlanak neki a számvizsgáló bizottságban – ha már ilyen agilis és tájékozott –, akkor köszöni szépen, de nem kér belőle. Eleinte úgy tűnt, a többség szemében az a kiindulópont, hogy a közös képviselő hülye, de legalábbis ellenség, akit meg kell semmisíteni. Aztán ez oldódott egy kicsit, de a hangulat így is végig feszült maradt. A legérzékenyebb pontokat természetesen azok a döntések jelentették volna, amelyeknél méltányosságot kellett volna gyakorolni – mint például hogy a garázs- és pinceszint műgyantával való padlóburkolásának költségét minden lakó egyenlő mértékben viselje, és ne csak azok, akiknek parkolóhelyük vagy tárolójuk van odalenn. Természetesen nem is született döntés a kérdésben – ahogy szinte semmi másban sem. Pontosabban elfogadtuk a tavalyi elszámolást és az idei büdzsétervezetet, a többi pár tucat kérdésben pedig abban maradtunk, hogy két hónap múlva újra összeülünk. Ez telt cirka három órába. Konzekvencia: legközelebb ülőpárna, nagy mennyiségű ásványvíz és simára vasalt idegek nélkül nem ülök be lakógyűlésre, az biztos. De még ezek birtokában is embert próbáló feladat lesz a következő két-három órás kis szeánsz.”