Teljesen kikészíti a lakókat a ferihegyi repülők zajszennyezése

nlc | 2017. Május 22.
Csúcsidőben szinte percenként közlekednek a repülők a XVII. kerületi Rákoshegy házai fölött, ezért a helyiek nem tudnak pihenni, éjszakánként szinte aludni sem. A Budapest Airport azt mondja, a lakóknak már csak júniusig kell kibírniuk a nagy zajt.

Március végén felújítás miatt zárták le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyes kifutópályáját, így most az összes gép a 17. kerületi Rákoshegyhez közelebb eső, kettes kifutópályán száll le. Az ezzel járó ferihegyi zajszennyezés viszont teljesen kikészíti a lakókat – számol be róla az RTL Klub Híradója. 

“Zaj van reggeltől estig” – mondják a rákoshegyiek, akik a gyakorlatilag percenként le- és felszálló repülőktől nem tudják magukat kipihenni, esténként többen aludni is képtelenek.

A Budapest Airport kommunikációs igazgatója elismeri, hogy nőtt a forgalom az érintett településrész fölött, de azt mondja, hogy erről előre tájékoztatták a lakókat, és mindez a kellemetlenség csak június végéig tart majd. Hardy Mihány szerint ilyen pályafelújítás körülbelül 20-30 évente egyszer van, úgyhogy ha ezeknek a munkálatoknak vége, akkor a lakóknak egy jó darabig nem kell aggódniuk a zaj miatt.

Bár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ugyan folyamatosan egyre nagyobb utasforgalmat bonyolít le, a reptér szerint a fel- és leszállások gyakorisága nem fog változni a közeljövőben sem; hanem csupán egyre nagyobb gépekkel érkeznek majd Budapestre a légitársaságok.

Exit mobile version