Az európai átlag duplájával drágultak a magyar ingatlanok

Forrás: MTI | 2017. Július 19.
8 százalékkal drágultak a lakóingatlanok Magyarországon az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Ez az Európai Unió átlagos lakásár-emelkedésének a duplája, és a hatodik legnagyobb uniós drágulási ütem.

A lista élén Csehország, Litvánia és Lettország áll, ahol 13, illetve 10-10 százalékos áremelkedést mértek. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az Eurostat adatai alapján készített elemzésében rámutatott, hogy az első negyedévben bekövetkezett 8 százalékos áremelkedés lassulást jelent a korábbi időszakhoz képest, 2016 első negyedévében ugyanis 12,7 százalékos drágulást mért az EU statisztikai hivatala.

Az ingatlanok áremelkedésének lassulását mutatja az is, hogy 2016 végéhez képest 1,9 százalékkal nőttek a lakásárak Magyarországon az idei első negyedévben, ami már csak a kilencedik legnagyobb drágulás az EU-ban egy negyedév alatt. Egy évvel ezelőtt ugyanez az érték még 3,2 százalék volt, amivel az európai uniós dobogó harmadik helyén állt Magyarország.

A szakember szerint a magyar lakáspiac továbbra is élénk, de több fontos változás történt az idén. A kereslet az alacsonyabb áron kínált lakások felé mozdult el, jó példa erre a panellakások iránti érdeklődés. Bár a panellakások jelentősen drágultak, összességében még mindig alacsonyabb áron lehet ezeket megvenni, mint a téglaépítésűeket.

Az ingatlan.com adatai szerint a magánszemélyek 7 százalékkal kevesebb lakást hirdettek meg eladásra az idén a múlt év azonos időszakához képest, a hirdetésállomány mégsem csökkent. Több megyében két számjegyű növekedés volt a kínálatban, Békés megyében 19, Bács-Kiskunban 13, Csongrádban pedig 12 százalékkal nőtt az eladó lakások száma. Az országos kínálat átlagos növekedése 3 százalékos volt tavaly júliushoz képest, a budapesti pedig 2 százalékos.

Exit mobile version