Veszélyes szeméttől rettegnek Hajmáskéren

nlc | 2017. Október 22.
A polgármester szerint szó sincs veszélyes hulladékról, az ott lakók azonban aggódnak az egészségük miatt.

Illegális szemét miatt háborognak Hajmáskéren – számolt be a Tények. Egy ott lakó nő azt mondja, pár hete veszélyes hulladékot hordanak oda, emiatt félnek, nem mernek kimenni a házból.

Maga a sofőr mondta, hogy veszélyes hulladék, amit ő idehord, és azt gyorsan betemették. Itt 5 ember lakik, kisgyerekek vannak, és félünk

– panaszkodott az asszony.

A polgármester szerint azonban veszélyes hulladékról szó sincs, korábban ez a terület a katonai táboré volt, az itt lévő iparvágányt felszedték, annak a nyoma itt maradt, most ezt temetik be. Mint mondja, a településen jelenleg egy átfogó út- és járdafelújítási program zajlik, az ott kitermelt anyagot helyezik el itt, hogy feltöltsék a területet, amit előbb-utóbb úgyis fel kellene tölteni, hiszen utat szeretnének építeni.

Én úgy gondolom, hogy a bejelentők nincsenek tisztában a hulladék, a szemét fogalmával, ez nem veszélyes hulladék

– jelentette ki a hajmáskéri polgármester.

Exit mobile version