Ezeket érdemes leselejtezni a tavaszi nagytakarítás előtt

nlc | 2018. Március 14.
Senki sem szereti a nagytakarítást, pedig olykor hasznos, ahogy az előtte levő rendrakás és szelektálás is.

Végre itt a tavasz, aminek szívből örülünk, de ez egyben azt is jelenti, hogy eljött a nagytakarítás ideje. Amire eddig nem volt időnk vagy csak azzal nyugtattuk magunkat, hogy túl hideg van még hozzá, azt most már nem halogathatjuk. De mielőtt nekiesnénk a tisztítani való dolgoknak, érdemes leselejtezni az elhasználódott eszközöket. 

1. Könyvek

A könyvektől megszabadulni mindig ellentmondásos dolog, de egy biztos, a legnagyobb porfogók. Ezért mégis érdemes néhányat elajándékozni belőlük, a többire meg vár a leporolás.

2. Nyári-téli dekoráció

Talán ideje lenne most már levenni a karácsonyi dekorációkat a falakról és az egyéb helyekről. Nézz körül egy kicsit otthon. Biztos, hogy még mindig szükség van az összes égősorra, amit  a novemberi sötétségben aggattál fel? Vagy a gyertyákra, amiket a hideg, téli estéken gyújtottál meg, hogy barátságosabb hangulatot teremts? 

3. Takaró

Lassan itt az ideje, hogy eltedd a legvastagabb dunyhákat, paplanokat. Amit pedig ki lehet mosni, azzal irány a mosógép, mert jó pár hónapig nem fogod használni, legalább tisztán tedd el őket. 

4. Munkafelületek, polcok és asztali számítógépek

Ahogy a könyvek, ezek a felületek is csak úgy vonzzák a port. Nem kérdés, hogy amit csak lehet, le kell pakolni róluk és rendszeresen áttörölni őket. A számítógépet heti rendszerességgel érdemes áttisztítani, nemcsak tavasszal, ahogy a konyhai felületeket is, főleg azokat, amin ételeket tárolsz.
 
5. Tisztítóeszközök

Mielőtt belecsapnál a nagyüzemi takarításba, nézd át magukat a tisztítóeszközöket, hogy milyen állapotban vannak. Működőképesek? Tiszták?  Tele vannak? Amivel nem stimmel valami, dobd ki, ne halmozd fel azzal a megfontolással, hogy majd megjavítod, mert úgysem fogod. Inkább vegyél egy újat, vagy készíts házilag egyet, a többi energiád úgyis a takarításra fog elmenni.

Apartment Therapy

Exit mobile version