Álomszép balatoni nyaraló lett az Év háza

Sz.A. | 2018. Október 01.
Idén először osztottak két fődíjat az Év háza versenyen. Egy dörgicsei nyaraló mellett egy középület is megkapta az elismerést.

Hagyományosan október első hétfőjén, az építészet világnapján rendezték meg az Év háza pályázat ünnepélyes díjátadóját, ahol idén először osztottak két fődíjat – közölték az esemény szervezői hétfőn az MTI-vel. A Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége által kiírt pályázatra idén 23 pályázat érkezett.

Az 500 ezer forinttal járó fődíjat nyert Kovács D. Barnabás dörgicsei nyaralóját a zsűri szerint visszafogott, elegáns szín- és anyaghasználat jellemzi, amely szépen idézi a múlt idők vidéki építészetét. A házat a szép átlátások, a néhol előtűnő faszerkezetek és látszó fedélszék, valamint az alaprajzi szerkesztés és terek teszik korszerűvé.

A szintén 500 ezer forinttal járó, középület kategóriában átadott díjat a budapesti Tours-i Szent Márton-plébániatemplomon végrehajtott rekonstrukció érdemelte ki. A bírálók szerint a Berecz Tamás és Batári Attila építészpáros „alapos munkával felderítette az építész eredeti szándékát, és szellemiségének mély átérzésével, új művet létrehozva rekonstruálta azt. A nyolcvanas évek elavult szerkezeteinek cseréjén túl átértelmezték a szakrális teret, valamint a belső közlekedés és a harangtorony szellemes és szerves, dramaturgiailag feszes kialakításával, magas szintű társművészeti teljesítménnyel újrafogalmazták a templomot” – méltatta a munkát Dévényi Sándor, az Év háza pályázat bírálóbizottságának elnöke.

A Tours-i Szent Márton-templom, fotó: Wikipedia

A fődíjasok mellett különdíjat kapott a veszprémi Historia Hotel Malomkert tervezéséért Kovács Zsolt György, Beránková Jana, Kovács Dávid és Gaschler Gábor; a budajenői műemlék magtár tervezéséért Csóka Balázs; a pécsi Onkoterápiás Intézet tervezéséért pedig Varga Tamás. Zöld ház – energiahatékonyság különdíjat kapott egy Budakeszin épült családi ház terveiért Bársony István. Scherer Márton építész a Dudarra tervezett családi házért kapott különdíjat, Varga Tamás pedig a balatonfüredi Városi Uszoda és Sportakadémia terveiért vehetett át elismerést.

Exit mobile version