Bő termést hozott a középkori péniszfa – szokatlan művek a reneszánsz éveiből

Egy fiatal apáca hatalmas, friss péniszeket szüretel egy fáról, majd összebújik egy jóképű, habár kissé torzonborz szerzetessel – ez nem egy késői Buñuel-film nyitójelenete, hanem két aprócska lapszéli illusztráció egy középkori kéziratból, a Rózsaregényből, amely valamikor a 14. század közepén készült egy párizsi házaspár, Richard és Jeanne de Montbaston műhelyében.  A számos kiadást megért Rózsaregény a középkori francia költészet egyik legolvasottabb és legterjedelmesebb alkotása, amely szép és körülményes allegóriákon keresztül mutatja be a korabeli lovagi-udvari szerelmet, és ugyan a mű a finom nyelvezete ellenére sem teljesen nélkülözi a frivolitást, azért péniszfákról egyáltalán nincs benne szó. Utóbbi ugyanis kizárólag az illuminátor, azaz valószínűleg személyesen Jeanne de Montbaston leleménye volt, aki valamiért odaillőnek tartotta ezt a remek illusztrációt. És tulajdonképpen igaza is volt, hisz egy jókora péniszeket termő fa képével bármit fel lehet dobni a legunalmasabb szakszövegektől egészen a legjellegtelenebb tapétákig.

Érdekes, de Montbastonné péniszfája egyáltalán nem volt elszigetelt jelenség, sőt ez a különös motívum meglehetősen népszerűnek számított a középkori világi művészetben, noha az ma sem egészen világos, hogy mit is jelent. A Rózsaregényben található ábra talán a szöveg erős férfiközpontúságára (vagy más szóval: nőgyűlöletére) reflektált gúnyosan, talán valamiféle termékenységi szimbólumról van szó, de az is elképzelhető, hogy az alkotó egész egyszerűen csak viccesnek tartotta a képet, mert hát amúgy az is. 

Hasonlóan rejtélyes a legismertebb, illetve méretében is a legjelentősebb péniszfaábrázolás, amely a toszkánai Massa Marittimában látható egy húsz évvel ezelőtt felfedezett, 13. századi falfreskón. A meredező hímtagokkal (összesen egyébként 25 darabbal) beborított, terebélyes fát nagy fekete madarak, illetve nőalakok – bizonyos értelmezések szerint boszorkányok – veszik körül: páran csak tétlenül ácsorognak, ketten egymás haját tépve veszekszenek a zsákmányon, azaz egy méretes falloszon, egy másik földöntúli mosollyal az arcán szüreteli a termést, a legszemfülesebb nő – a balszélen – pedig, nos, már fel is helyezett magának egy gazdátlan péniszt (vagy eldugta a háta mögé, ez nem telesen egyértelmű).  A csodálatos műalkotás némely vélemények szerint a pápa híveit tömörítő guelf párt és a császárbarát ghibellinek közti szüntelen háborúskodás allegóriája, ám abban még a kutatók sem jutottak egyességre, azt illetően hogy pontosan akkor melyik párt mellett is törtek lándzsát az alkotók (illetve a megrendelők).

Hasonlóan izgalmas jelenetet ábrázol ez a 15. századi zarándokjelvény, amely Nyugat-Flandriából került elő: egy férfi és egy nő közösül vadul a péniszfa enyhet adó árnyékában, miközben egy másik nő figyeli őket túloldalról (vagyis figyelné, ha meglenne a feje). Vajon mire gondolhatott az, aki ezt készítette? Talán jobb is, ha soha nem tudjuk meg.

A villingen-schwenningeni ferences múzeum egyik szép fafaragványán azt láthatjuk, amint egy díszes ruhájú szépasszony éppen begyűjti a bőséges pénisztermést. Van ebben valami megnyugtató.

Elragadó falfestmény az appianói Moos-Schulthaus kastélyból: bár sajnos nem túlságosan kivehető, a képen két asszony gyűjtögeti a fáról lehullott, minden bizonnyal már túlérett péniszeket.

Ez meg inkább csak péniszbokor, de azért itt a helye, pláne, hogy személyesen az angyali tekintetű Raffaello munkája (Amor és Psziché sorozatból), amely Róma egyik legfantasztikusabb épületét, a Villa Farnesinát díszíti.

További cikkeink péniszekről és a középkori művészetről:

• Hogyan lett az óriáspéniszű istenből hupikék törp, és hogy jön ide a francia forradalom?
• Ötszáz éve nem tudjuk, hogy mit csinál a szűzlány az unikornissal
• „Krisztus szerelmére, adjon végre valaki egy italt!” – így panaszkodtak a lapszéleken a kódexmásoló szerzetesek