Máray Mariann illusztrátor: A gyerekek sokkal több mindent fel tudnak dolgozni, mint amit elsőre gondolnánk

Kismadár és kóró, A jakifészek, Raptormese, Állatok ábécéje, A varjak és a csörgőkígyó, Utazz Bálnabusszal! – és még sorolhatnám a könyveket, amelyeket illusztráltál. Idén megkaptad a Hubby-díjat, legfrissebb munkád pedig (Mice Today – Mai egér) felkerült a nemzetközi Unpublished Picturebook Showcase listájára. Mit érdemes tudni erről a pályázatról? Miről szól a te történeted?

A Mice Today az Utazz bálnabusszal! második része, amely egy állatgépekről szóló egeres böngésző. 2017-ben ez került be a bolognai katalógusba, és ugyanabban az évben megjelent könyv formában is Magyarországon, Dániel András szövegeivel. A könyvet eredetileg kétrészesre terveztem, de a második részt végül nem adták ki itthon. Sajnáltam a fiókban tartani, ezért is neveztem be erre a pályázatra, amelyet idén második alkalommal hirdettek meg. Itt negyvennyolc, a gyerekkönyvkiadásban nemzetközileg meghatározónak tartott kiadó szavazhatott a beérkező háromszázhatvan könyvtervre, azok pedig, amelyek a legtöbb szavazatot kapták, bekerültek egy válogatásba. A legfontosabb persze az, hogy az alkotók lehetőséget kapnak arra, hogy e kiadók a jövőben kiadják a munkáikat. Az én könyvemre is van már jelentkező, épp most folynak a megbeszélések.

All the Lonely People

Silent Book Contest-döntős könyved, az All the Lonely People egy Beatles-slágert idéz meg. Csupa magányos emberről szól, akik egy nagy bérházban laknak és valamiért nem lépnek ki a lakásaikból. Kicsit olyan, mintha karanténban lennének. Korábbi munkáidban főként az állatoknak jutott főszerep, nemigen rajzoltál embereket. Honnan jött ez az ötlet? Van köze a mostani járványhelyzethez?

Nincs, előbb készült, mint hogy a járvány beindult volna itthon. Februárban volt a beadás határideje. De a terv több mint egy éve a fejemben volt már. Mire kihirdették a döntős könyvterveket, addigra persze tombolt a vírus egész Európában, és tűnhetett nagyon aktuálisnak a téma.

Eredetileg állatszereplős könyvet terveztem, de a téma, a magány végül szélesebb korosztálynak szóló könyvvé változtatta az eredeti elképzelést: úgy éreztem, az állatok nagyon leszűkítenék az olvasói korosztályt. És már rég a terveim közt volt egy emberszereplős könyv. A történet egy társasház hét lakójának egy estéjét meséli el. Olyan emberekét, akik különféle okokból, de mind magányosak, és akik nem csak a szakadó eső miatt nem mennek ki a lakásukból. Pedig valójában mindannyian társaságra vágynak. Aztán történik valami váratlan, ami mindenkit megmozdít.

Miről van szó? Rájönnek, hogy a hétköznapokban könnyebb együtt?

Egy egészen banális dolog történik, de ez elég ahhoz, hogy mindenki összefogjon, az utolsó oldalpáron már egy teadélutánon látjuk őket együtt. Az, hogy ebből lesz-e rendszeres közös időtöltés, nem derül ki, mert itt elbúcsúzunk a szereplőktől.

Máray Mariann illusztrátor (Fotó: Mészáros János)

A könyvben csak képek vannak. Itthon, úgy tudom, egyelőre még sok szülő idegenkedik a szöveg nélküli képeskönyvektől, nem igazán tudják, miért, illetve mire jó. Illusztrátorként te hogyan viszonyulsz ehhez a műfajhoz?

Amennyire én tudom, nem sok silent book jelent meg eddig nálunk, lehet, hogy sokan nem is tudnak róla, hogy egyáltalán létezik ez a műfaj. A hazai vásárlóközönség hagyományosan elvárja, hogy legyen szöveg egy könyvben, lehetőleg sok, így ennek valószínűleg könyvpiaci okai is vannak. Maros Krisztina könyve például – Milyen színű a boldogság? –, amely korábban szintén Silent Book Contest-döntős volt, Magyarországon végül utólag hozzáírt szöveggel (Szabó T. Anna versével a szerk.) jelent meg. Vannak persze biztató jelek, Rofusz Kinga Otthon című remek könyve gyönyörű példája a silent booknak.

A hangsúly ebben a sajátos műfajban a képi történetmesélésen van. Nincs szöveg, de ezek a könyvek mégis képesek egy-egy bonyolult, érzelmekkel teli történetet elbeszélni. Ebben kiemelt szerepe lesz a képkivágásnak, fókusznak, kompozíciónak és a színek használatának. Mindez persze bármely más illusztrált könyvnél is nagyon fontos, csak ott a kép nem kizárólagos forrása a történet megértésének. Szerintem ez egy zseniális műfaj, mert nagyon nagy teret ad az alkotó és a befogadó képzeletének. Lehet egyedül vagy együtt nézegetni, sőt, fel is lehet „olvasni” belőle. Számomra az külön izgalmas, hogy tervezés közben egyszerre lehetek az illusztrátor és az író szerepében. Nagyon szeretnék a jövőben ilyen könyveken is dolgozni.

Dániel Andrással közös munkád, az Utazz bálnabusszal! nagy nemzetközi sikert aratott, a könyvben is szereplő öt képedet beválogatták a Bolognai Gyerekkönyvvásár kiállítási anyagába. Külföldön sok szakmai elismerést kapsz, itthon viszont ez jó ideig nem történt meg. A Hubby-díjjal valami átfordult most?

Egyelőre még nem, de a járvány miatt most egyébként is nagyon le van lassulva minden. Én azért folyamatosan dolgozom tovább a könyveimen, amennyire csak időm engedi.