Összefogott egy arizonai közösség a 17 éves Brisa Vasquezért, aki december 3-án veszítette el édesanyját és édesapját is.
Az 56 éves Tony Vasquez és az 53 éves Lisa gimis koruk óta voltak együtt, és pár óra különbséggel győzött velük szemben a koronavírus okozta COVID-19 betegség.
A Good Morning America szerint a tengerentúlon is rossz most a helyzet, napi 200 ezer új esetet regisztrálnak.
Brisa a Chandler Középiskolába járt, versenyszerűen úszott, szülei pedig ebben támogatták őt, és csoporttársait. Tony éttermeket menedzselt, miután már nem szolgált a tengerészgyalogságnál, több úszórendezvényre finom falatokat vitt. Sőt, segített a csapatnak az edzésekben is, miután a kapitány nyáron elhunyt szintén koronavírus miatti komplikációkban.
Most pedig az úszóközösség próbál mindent megtenni, hogy segítsen az árván maradt Brisának. Adományokat gyűjtenek neki, csapatpólókat árulnak.
(via)
(Kiemelt kép: Good Morning America)
- Már ilyen sokan regisztráltak a koronavírus-vakcinára
- Rendőrök vitték el a lakásáról a vírustagadó Gődény Györgyöt