A metróközlekedést is fenyegeti a harmadik hullám

nlc | 2021. Március 05.
Kritikus szinthez közelít a budapesti metró munkatársainak fertőzöttsége.

A havi beosztást már nem használják az M2-es metróvonal forgalmi menetirányítói, mivel annyi a fertőzött, hogy mindig az dolgozik, aki éppen tud – írja a Népszava. A lap szerint elég, ha a még egészséges dolgozók közül páran megbetegednek, és le kell állítani a metrókat

A Népszava információi szerint nem csak a kettes vonalat érinti rosszul a járvány, a BKV Metró üzemigazgatóságán ugyanis február vége óta meredeken emelkedik a fertőzöttek száma. Bár egyelőre nem érték el a tavaly decemberi rekordot, amikor egyszerre 284 munkatárs volt karanténba, de így is egyre többen vannak az új fertőzöttek. 

Az M2-es metrót fenyegeti leginkább a leállás (Fotó: Getty Images)

A főváros hiába kérte, eddig nem kaptak vakcinát

A Népszava rámutat, hogy a fővárosi önkormányzat már kérte a metró munkatársainak mielőbbi oltását, mert a különleges munkakörök miatt kulcsfontosságú szakemberekről van szó, azonban egyelőre még nem kapták meg a szükséges vakcinákat. Bár a fővárosi kormányhivatal és a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, György István már múlt hét végén leadták a metró-, és a villamos-üzemigazgatóság kulcsembereinek listáját, a nagyjából száz főből azonban eddig még senki sem kapott védőoltást. 

A lap szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy a metró üzemigazgatóságán három olyan munkakör is van, ahol a dolgozók nem helyettesíthetőek, mivel eleve nagyon kevés munkatársnak van meg a szükséges képzettsége. Mint írják, ha a járművezetők betegednének meg nagy számban, azt még járatritkítással lehetne orvosolni, ha viszont a forgalomirányítók esnek ki a munkából, akár több napra is leállhat a metróközlekedés. 

A lap kereste a fővárosi kormányhivatalt és a Miniszterelnökséget is az üggyel kapcsolatban, kérdéseikre azonban nem kaptak választ. 

További cikkeink a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban:

Exit mobile version