Beperelte szüleit egy 41 éves munkanélküli, hogy élete végéig tartsák el

Szikra Juli | 2021. Március 11.
Bár a férfi Oxfordban diplomázott, tíz éve nem dolgozik és mostantól a szüleitől várja, hogy eltartsák.

Nem mindennapi per kezdődött az Egyesült Királyságban, miután egy 41 éves férfi azt próbálja kikényszeríteni a bíróságon, hogy szülei az életük végéig tartsák el őt. Az egy évtizede munkanélküli Faiz Siddiqui elmondta, hogy ő egy sérülékeny személyiség, akinek emberi jogait szülei egész eddigi életében semmibe vették.

A pénzéhségének és a lustaságnak nincs határa (Illusztráció: Pexels.com)

Bár a férfi az egyik legnevesebb egyetemen, Oxfordban diplomázott, úgy érzi, kevés, amit szülei eddig nyújtottak számára. Az OddityCentral szerint Faiz szülei 1,4 millió dolláros (428 millió forintos) lakásában él a Hyde Park közelében, számláit tehetős anyja és apja fizette, ahogy a havi 550 dolláros (170 ezer forintos) zsebpénzét is ősei állták.

Faiz keresetét első fokon elutasították, következik a másodfok. Annyit érdemes még tudni a pénzéhes férfiról, hogy pár éve az Oxfordi Egyetemet is beperelte, mondván, nem kapott megfelelő színvonalú oktatást, ezért nem lett belőle topügyvéd. Ezt a keresetét is elutasították.

Van, akinek tényleg nehéz a munkanélküliség:

Exit mobile version