Egy kopogtató hattyú kergeti őrületbe az angliai kisváros lakóit

Farkas E. Lina | 2021. Március 25.
Egy hattyú azzal terrorizálja a lakástulajdonost , hogy folyamatosan bekopogtat a ház bejárati ajtaján.

Az angliai város lakóit meglehetősen irritálja a madár, amely sokszor három órán keresztül is kopogtat egy hely ajtaján. A lakók szerint az állat már 8 éve él a környéken.

Stephen Legg, akinek a hattyú a házát kipécézte magának, úgy emlékszik vissza, hogy öt évvel ezelőtt történt először, amikor a madár a bejárati ajtó körül ólálkodott, majd a csőrével elkezdte a levélszekrényt zörgetni. 

 „Nem okoz semmilyen kárt, de rendkívül irritáló. Néha három órán át csinálja, máskor csak egyszer vagy kétszer zörget.”

A férfi azt mondta, nem eteti a madarat és továbbra is érthetetlen számára, hogy miért vonzza az ajtaja. Bevallása szerint megpróbált különféle eszközökkel fellépni ellene, de nem volt szerencséjére. 

Egy másik helyi lakos, Wendy Howard, aki a háztömb közelében lakik, azt mondta az SWNS-nek: „A hattyú az utóbbi időben szinte mindennap ezt csinálja, elég vicces, amikor elmegyek mellett – mondja, hozzátéve, hogy örül annak, hogy nem az ő házánál kopogtat, ugyanis nagyon zajos.

A hattyúról itt találsz képeket.

Fotó: Pexels

(Fox News)

Még több fura állat:

Exit mobile version