Rengeteg pénzt költöttek, hogy egy rózsaszín otthonuk legyen

Farkas E. Lina | 2021. Április 24.
Több mint négymillió forintnak megfelelő összeget költöttek eddig a Barbie-házra.

Maria az átalakítást egy rózsaszínű vízforralóval és kenyérpirítóval kezdte, amelyet eljegyzési ajándékként kapott a 64 éves mostohaapjától, Michael Heslop, Maria vőlegénye, Aaron Mordey végül beszállt az ötletbe, olyannyira, hogy még egy rózsaszín motort is választott magának.

Természetesen a házaspár szobája is rózsaszín lett, viszont a kutyák szobája (merthogy neki is van) kapcsán kicsit eltért a véleményük, a férje ugyanis nem szerette volna, ha az is pink színben tobzódna. Ám végül a férfi mégis beadta a derekát. Maria becslése szerint az átalakítás eddig legalább 10 000 fontjukba került (több mint négymillió forintba), de bevallotta azt is, ebben az összegben csak a nagyobb tételeket számolta bele. A nő főleg az Instagramról inspirálódik, de közben igyekszik megtartani a saját, egyedi stílusát. 

Maria azt mondta: „Amikor beköltöztünk, főként szürkével és csak néhány rózsaszín árnyalattal próbálkoztunk, de az idő múlásával nagyon megtetszett a rózsaszín, és a páromnak sem volt ellenvetése.”

Képeket itt tudsz nézni a pink házról.

(The Sun)

Fotó: Pexels

Kapcsolódó:

Exit mobile version