A görög Studio NL tervező cég azzal a céllal hívta életre a furcsa asztalt, hogy propagálják a munkahelyi szunyókálást, amit a legtöbb cégvezető nem tolerál. Pedig a szakemberek szerint a napközbeni szunyókálás hasznos lehet: csökkenti a szív-és érrendszeri betegségek kockázatát. Sőt, az emberi egészségre gyakorolt, konkrét, pozitív hatásait több tudományos vizsgálat is alátámasztja.
Szakértők szerint napi 15-20 perc az, amit érdemes délutáni szundításra fordítanunk, és ha valakinek erre van szüksége, attól korántsem lusta. A Massachusettsi Általános Kórház, a Murciai Egyetem és még egy csapat szakértő közös, alvási szokásokkal kapcsolatos kutatása szerint azoknak van szükségük délutáni szunyókálásra, akiknek genetikailag eleve több alvásra van szükségük, vagy éjjel gyakran felébrednek, vagy a korán kelő típusba tartoznak.
De visszatérve az asztalhoz, az innovatív kialakítást egy rendes munkaasztal biztosítja, amit kombináltak egy alatta lévő, kinyitható rekesszel, amely egy ágyat rejt magában. Az íróasztalt egyszerre két ember használhatja, az alvófelületet pedig értelemszerűen egy alkalmazott tudja igénybe venni. Amikor nem használják, az ágy visszahajlik, és az íróasztal egyik oldalát képzi.
A tervezők szerint az íróasztalt fel lehet használni egy sziesztára vagy néhány órás éjszakai alvásra azokon a napokon, amikor valaki a határidők betartásával küzd.
A termék annyira nem aktuális így a koronavírus-járvány kellő közepén, amikor a legtöbb irodai dolgozó otthonról végzi a munkáját, az irodaházak pedig üresen kongnak, de a jövőt tekintve érdemes rajta elgondolkodni.
Képeket itt tudsz nézegetni a praktikus asztalról.
Még több innováció:
- Személyre szabott bőrápoló, rúzs és alapozó is készíthető a L’Oreal újdonságával, a Persóval
- Hat magyar a legötletesebb európai startupok listáján