Keddi, az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint viharos szél miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Zivatarveszély miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést.
A meteorológiai szolgálat azt írta: szerdán a déli órákra a Dunántúlon helyenként viharossá válik a szél. Délután hidegfront érkezik, amely az esti órákban északnyugatról délkelet felé haladva gyorsan átvonul az országon. Sokfelé várhatók 60-75 kilométer/órás, kiemelten a Dunántúl északi részén, illetve este a középső országrészben egy-egy helyen 80-85 kilométer/óra körüli lökések, amelyekhez porvihar is társulhat. A fronthoz társuló záporos csapadékzónában főként a Dunántúlon és az északi határvidéken néhol zivatar is valószínű. Csütörtökre virradóra a front mögött csillapodik a szél, megszűnik a csapadék – tették hozzá. Az előrejelzés szerint szerdán a legalacsonyabb hőmérséklet általában 7 és 12 Celsius-fok között alakul, de a szélcsendesebb helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 18 és 25 fok között valószínű. Csütörtök hajnalban 3-10 fok várható, délutánra pedig 13 és 19 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Az igazán jó időre tehát még várni kell.
Könnyed híreink a nagyvilágból:
- Élőben nyilatkozott az ír államfő, de a kutyája ellopta a show-t
- A földműves két és fél méterrel kitolta a belga-francia határt