Búcsúajándék: Ovisoknak arany, tanítóknak wellness hétvége? Ne őrüljünk már meg!

Izzanak az ovis és iskolás levelezőlisták, Facebook-csoportok, a szülők egymás torkának esnek, vitáznak és anyáznak. Azt hinnéd első pillantásra, hogy komoly problémák merültek fel, a oktatás minőségén háborognak esetleg – mert abban például bőven lenne vitatéma –, vagy a gyerekek jogainak sárba tiprásán tépik egymást – ami gyakran előfordul az iskolákban –, de nem, szó sincs eget rengető, nagy horderejű konfliktusról, a gyerekekről meg pláne nem, csupán a tanároknak és ballagásokra szánt búcsúajándékok körül forrnak az indulatok.

Ovisoknak aranyat, tanítóknak wellness hétvégét

A saját bőrömön tapasztaltam anyaságom 17 éve alatt, amiből 14 évet oktatási intézményekkel együttműködve kellett töltenem, hogy a szülők mennyire el tudnak szállni, amikor szóba kerül a búcsúajándékok témaköre. Mintha ez valamiféle státuszszimbólum lenne, minél nagyobbat, minél drágábbat kell adni gyereknek és tanárnak egyaránt, mert különben szégyenben maradnak. Vagy majd azt hiszik a szomszédok, hogy csórók? Nem is tudom, miért ennyire fontos, hogy egy ovis ballagásra vagy az általános iskolai tanítóknak egy random év végén milyen ajándékot adunk. Meg akarjuk köszönni, hogy annyit dolgozott a gyerekkel, nyilván, mindenki hálás – egyébként ez sem igaz, egyáltalán nem rajong mindenki annyira azért a tanítóért vagy iskoláért –, de ezt bőven ki lehet fejezni egy kosárral, amiben mindenféle finomság van és egy könyvutalvánnyal. Nem kellene belőle ilyen hónapokig tartó veszekedést rendezni, amiben már azt sugallják egymásnak a szülők, hogy nem szereti eléggé a gyerekét az, aki nem költ el százezereket egy ballagásra vagy évzáróra. 

Ugyanis a szülők nemcsak a tanárokkal, hanem a saját gyerekükkel is átesnek már a ló túloldalára. Nem akarok „bezzeg az én időmben”-ezni, de tény, hogy gyerekkoromban szó sem volt óriási ballagási ajándékokról. Oviban és általános iskolában kaptunk egy csokor virágot meg a kis tarisznyánkat – és anya megfőzte a kedvenc ételeinket ebédre –, a gimis ballagáskor pedig általában egy nagyobb ajándékot, ilyenkor került elő a déditől örökölt aranygyűrű, amire vigyázni kell, nem hordani való, hanem a pénzügyi helyzetünk megalapozásához adták, vagy az olyan ajándékok, mint hogy befizettek minket a szülők jogsira. Volt olyan szerencsés osztálytársam, aki utazást kapott, de nem ám nyolccsillagos szállodásat, hanem egy európai körutat vonattal, hátizsákkal, sátorral. De hogy oviban már aranyat adnak a gyerekeknek meg nyolcadikban kocsit a ballagásra? Ne őrüljünk már meg!

Ész, hova mész?

Már több, mint egy évtizede figyelem a tendenciát, ahogy egymásra licitálnak a szülők, és csak fogom a fejem, hogy ilyenkor vajon hova vándorol el a józan ész? Évről évre egyre nagyobbakat mondanak: 10 évvel ezelőtt még utalványokról ment a vita, mára pedig odáig fajultunk, hogy már wellness hétvégére akarják befizetni az alsós tanítókat, potom 100 ezerért fejenként. De volt olyan javaslat is, hogy egy egész hétre béreljenek a szülők házat az óvónőknek családostul a Balatonnál, amiről mind jól tudjuk, hogy lassan drágább, mint egy görögországi nyaralás, amit a saját családunknak sem tudunk finanszírozni.

Értem én, hogy ha ez a költség eloszlik 30 gyerekre, akkor elviselhetőbbé válik a kiadás, de egyrészt olyan még nem volt, hogy mindegyik család beszállt volna az ajándékokba, másrészt pedig nem annyira a pénzzel van a probléma, hanem elvi kérdéssé vált már a búcsúajándékozás. Egyszerűen szükségtelen, rossz gyakorlat, hogy egyre nagyobb és egyre drágább ajándékokkal akarjuk a pedagógusokat elhalmozni ahelyett, hogy személyre szabott apró kedvességet gondolnánk ki nekik, vagy tettekkel köszönnénk meg a munkájukat, például úgy, hogy év közben nem harapjuk át a torkukat kétnaponta a csipcsup iskolai ügyek miatt.

Kényelmetlen és kellemetlen ajándékok

De nemcsak én mondom, hogy egy jól célzott, kis ajándék többet ér, mint a csilliárdos nagyzolás, hanem egy megkérdezett alsós tanító is azt mesélte, hogy nem esik jól neki a nagy és drága ajándék a szülők részéről:

„Inkább zavarba jövök a nagy ajándékoktól. Nekem is volt már ilyen a több évtizedes pályafutásom alatt, hogy túlzásba estek a szülők, pont egy utazásra fizettek be azzal a kommentárral, hogy pihenjem ki a gyerekek után a fáradalmakat, de nem örültem igazán, túl soknak éreztem.

Kényelmetlen, kellemetlen, mintha cserébe nekem tennem kellene valamit, csak nem tudom, hogy mit. Az ajándék nélkül is kedves vagyok a gyerekekkel és az ajándék abban sem oszt vagy szoroz, hogy hány fekete pontot osztok ki, ha nem tanulnak a gyerekek. Őszintén, én örülnék neki, ha leszoknának a szülők ezekről az ajándékokról, mert annyira felesleges és feszengős az egész, ráadásul előtte hónapokig problémáznak rajta – hát, senki sem szereti, ha ilyen vitákat generál azzal, hogy neki ajándékot keresnek és költségbe verik magukat. Személy szerint sokkal jobban szoktam örülni, ha a gyerekek készítenek ajándékot nekem év végén, kincsként őrzöm otthon egy külön szekrényben a kezük munkáját, 20 évre visszamenőleg.”

Hagyjuk inkább az ajándékokon problémázást, ne vásároljuk fel az aranykészleteket és a legdrágább wellness csomagokat csak azért, mert ballag a gyerek az oviból vagy mert sikeresen kijárta az általános iskolát. Ha ellenállhatatlan kényszert érzünk a tanárok ajándékozására, akkor inkább keressük meg, milyen személyre szóló, aranyos, szívmelengető ajándékot adhatnánk nekik, és ne csak azt figyeljük, hogy minél nagyobb összeg szerepeljen az árcédulán, mert annak csak rossz szájíz lesz a vége mindkét fél részéről.

Iskolai ügyek:

• „Azt gyűlölöm a legjobban, amikor megkérdezik: hogy bírod te ezt?”
• Tanítsd meg a gyereknek, hogy nem az ötös az igazi teljesítmény a suliban!
• Nyílt levél a leendő tanároknak: ne legyetek gonosz, bosszúálló diktátorok!