Sok más emberhez hasonlóan a járvány az én életemben is elég sok változást hozott az elmúlt évben. Az egyik ilyen a lakóhelyem volt. 32 évig éltem Budán, amikor az albérletem tulajdonosa egyszer csak felhívott a sokadik hullám közepén, hogy most bizony cuccolnom kell, mert a rokona fog odaköltözni. Egy világjárvány közepén szabadúszó fotósként nem mertem egyedül aláírni egy új lakást, ráadásul az egyedül eltöltött karantén nálam is megtette a hatását, ezért úgy döntöttem, itt az idő, hogy tágítsam a perspektívát, és elkezdtem lakótársakat keresni. Egyszer csak szembejött egy hirdetés, ami első ránézésre minden szempontból megfelelt az elvárásaimnak: tágas, nagy lakás, otthonosan felszerelt konyha, jó fej lakótárs, mindez baráti áron. Az utolsó sort viszont kétszer kellett elolvasnom, ugyanis az álomlakás a nyolcadik kerület közepére esett. Pár álmatlan éjszaka és betöréstől való szorongás után úgy döntöttem, megugrom ezt a kérdést.
Budán sokáig bosszantott, hogy a madarak hajnali négykor is pofátlanul csicseregnek, az első nyolckeres heten mégis ez hiányzott leginkább. Így kívánjatok bármit is, ugyanis a beköltözésem után pontosan hét nappal megjelent egy barna rigó, aki éppen a lakás előtti virágládába kezdte el megépíteni a fészkét.
Fotó: Hámori Zsófia
Napokig néztem, ahogyan a legnagyobb műgonddal hordja a fűszálakat és sárgombócokat, de rigómama szerint ez még nem volt az igazi. Már majdnem végzett, amikor gondolt egyet, és az eredeti mellé elkezdett egy újat építeni. Miután elkészült a mértanilag tökéletes fészek, egy idő után megjelentek a tojások is. Naponta egy, óramű pontossággal. Szigorúan délelőtt 11 és 12 óra között. A fennmaradó időt a költésre szánta. Eltelt pár nap, én is rendezgettem a saját fészkem, és mire kettőt pislogtam, öt kis tojás figyelt a fészekben. Tegnapelőtt még a budai lakást sirattam, most meg már idegen (még ki sem kelt) fiókák életéért aggódom. Újabb szög a felnőtté válás koporsóján.
Szóval megszülettek a gyermekek, akik két táborra osztották az egész lakóközösséget. Amíg az egyik szomszéd lelkesen követte a fészek-tudósító live streamjeimet, addig a másik (kisgyermekes) kiakadt, hogy a fiókák hangoskodni fognak, és az egész udvar tele lesz madárürülékkel. Újdonsült barátommal cinkosan mosolyogtunk össze: a mi madaraink két hétig zavarnak bárkit is, a szomszéd gyerekei viszont három évig üvöltenek majd.
Fotó: Hámori Zsófia
Ilyen körülmények között teltek-múltak a napok, a fiókák pedig napról napra szépen fejlődtek. A szülők felosztották maguk között a feladatokat: amíg a nőstény a kicsikre vigyázott, addig a hím elment táplálékért. Néha az anyuka is kimerészkedett, ekkor az apuka mindig a fészek szélére állva őrködött és szó szerint mindenkinek beszólt, aki átlépte a fiókák intim szféráját. Ezen a ponton meg kell osztanom veletek egy fun factet: tudtátok, hogy urbán legenda az, hogy tilos a madárfiókákhoz nyúlni? 32 évet kellett várnom arra, hogy megtudjam, a madaraknak nincs szaglása, úgyhogy nem kell attól félni, hogy a madármama kilöki a fiókákat a fészekből. Ezen információn felbuzdulva néha-néha megsimogattam őket, hátha megismernek majd később.
Alig telt el két hét, és a fiókák már egymás hegyén-hátán sem fértek el a fészekben. Napi rutinná vált, hogy a reggelt mindig velük kezdjem, ezért nehezen viseltem a tudatot, hogy nemsoká eljön az elválás ideje. Legalábbis akkor még ezt hittem.
Fotó: Hámori Zsófia
Egy reggel a lakásból kilépve csak négy fiókát találtam a fészekben, az ötödik a virágláda alatt kuksolt a gangon. Egy helyben csoffadva várta a megváltást az első emeleten, majd halált megvető bátorsággal levetette magát egy alattunk lévő ereszre. Egy órával később követte őt a második fióka is, ekkor vettem észre, hogy a feladatmegosztás megváltozott a szülők között: a nőstény innentől a fészekbe járt etetni, a hím pedig a gangra kirepült-kiesett fiókákat táplálta. Körülbelül óránként mászott ki egy-egy fióka, leszámítva az utolsót, aki úgy döntött, egyedül már elég kényelmes a fészekben ücsörögni, és az ebéd is házhoz jön, úgyhogy még egy teljes napig ki sem tette a lábát.
Az ezt követő pár hét gyorsan eltelt. A fiókák eleinte csak a gangon tébláboltak, de ahogy fejlődtek, úgy tudtak egyre magasabb és magasabb emeletekig repülni, így a szülők látogatása is egyre ritkábbá vált. Amikor az utolsó madár is kirepült a házból, akkor tudatosult bennem, hogy mennyire a szívemhez nőttek. Szerencsére nem kellett sokáig hiányolnunk őket, ugyanis három hét múlva újabb tojások jelentek meg a fészekben. Ez azonban már egy másik cikk témája – most nekem kell a fészkemet építenem, visszarepültem Budára.
Fotó: Hámori Zsófia
Fotó: Hámori Zsófia
Fotó: Hámori Zsófia
Fotó: Hámori Zsófia
Fotó: Hámori Zsófia
Fotó: Hámori Zsófia
Fotó: Hámori Zsófia
Fotó: Hámori Zsófia
Fotó: Hámori Zsófia
Fotó: Hámori Zsófia
Fotó: Hámori Zsófia
Fotó: Hámori Zsófia
Fotó: Hámori Zsófia
Fotó: Hámori Zsófia
Fotó: Hámori Zsófia
Fotó: Hámori Zsófia
Fotó: Hámori Zsófia
Fotó: Hámori Zsófia
Fotó: Hámori Zsófia
Fotó: Hámori Zsófia
Azt viszont most már értem, hogy minden szülőnek a saját gyereke a legkevésbé idegesítő.
Mit tegyünk, ha madarat találunk?
Ha kismadarat találunk a földön, bokorban, tudnunk kell, hogy jó eséllyel nem árvult el, ezért a legnagyobb segítség számukra az, ha nem fogjuk be, ha pedig már megtettük, a megtalálás helyén mielőbb elengedjük őket – írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján. Még ha repülni nem is tud, rövid élete egyik legfontosabb önvédelmi döntését hozta meg azzal, hogy elhagyta a fészket. Sok fióka már napokkal azelőtt elhagyja a fészket, hogy repülni tudna; legtöbbször a szülei még gondoskodnak róla, etetik, ellenőrzik. Ha mi teljesen feleslegesen mégis hazavisszük, hogy „megmentsük”, csak kárt okozunk neki, mert elszakítjuk az őt etető és nevelő szüleitől, és szinte bizonyosan csökkentjük az elengedését követő túlélési esélyeit. És ha tényleg elárvult, a fészekből kiesett madarat találunk, akkor sem feltétlenül jó ötlet befogni, hazavinni. Talán kegyetlenül hangzik, de a legtöbb kis- és közepes testméretű énekesmadár évente kétszer (esetleg háromszor) is költ, évi akár húsznál is több fiókát felnevelve. Mivel ezek a fajok több évig vagy évtizedig is élhetnek, stabil állomány fennmaradásához nincs szükség minden fióka túlélésére. Sőt, ez kimondottan kedvezőtlen lenne, mivel olyan állományrobbanást eredményezne, melynek következtében rövid időn belül elfogyna a táplálék, betegségek terjednének el, és az állomány magától összeomlana.
Ha mégis meg szeretnél győződni arról, hogy segítségre van-e szüksége a talált kismadárnak, ez a grafikon a segítségedre lesz.
További cikkek a témában
- Mint egy jelenet a Sivatagi show-ból: berúgtak a madarak az erjedt bogyótól
- Magyarországról kihaltnak hitt madarat fotóztak a Bükkben
- Különleges és ritka madár jelent meg Somogyban