Jogerős: 2 év 3 hónap börtönt kapott Aurelio emberrablásért

nlc | 2021. November 24.
Le kell ülnie a büntetését, tettestársa felfüggesztettet kapott.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az Aurelio és tettestársa ellen hozott elsőfokú ítéletet – írja az ítélőtábla közleménye.

A vádlottakkal szemben elsőfokon kiszabott büntetéseken enyhítettek, az elsőrendű vádlottat, Aurelio Caversacciot így jogerősen 2 év 3 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre, míg a II. rendű vádlottat 1 év 3 hónap tartamú szabadságvesztésre ítélték, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

Aurelio (Fotó: LifeTV)

Ahogy azt mi is megírtuk, Aurelio Caversacciótól négy évvel ezelőtt egy ismerőse ellopott 130 ezer forintot. A valóságshow-hős a vád szerint többször megütötte, majd több ismerősével együtt elrabolta a férfit, hogy visszaszerezzék tőle a pénzt. A botrányhős azóta több műsorban is szerepelt, ám az utóbbi időben meghúzta magát, csak a közösségi oldalán lehet követni az életét. Aurelio eleinte tagadott, de most már részben elismerte bűnösségét.

Benedek Tibor tanácsvezető bíró az ítélet indoklása során kifejtette, hogy Auréeio kevert személyiségzavara megkönnyítette a bűncselekmény elkövetését. A táblabíróság az enyhítő körülményekre, közte az időmúlásra tekintettel látott lehetőséget a büntetés mérséklésére.

(via)

Exit mobile version