nlc.hu
Sztárok

Ezúttal sem született ítélet Aurelio ügyében

Ezúttal sem született ítélet Aurelio emberrablási ügyében, novemberben folytatódik a büntetőper

Aurelio Caversaccio tárgyalása késő ősszel folytatódik.

Ahogy azt mi is megírtuk, Aurelio Caversacciótól négy évvel ezelőtt egy ismerőse ellopott 200 ezer forintot. A valóságshow-hős a vád szerint több ismerősével együtt elrabolta a férfit, hogy visszaszerezzék tőle a pénzt. A botrányhős azóta több műsorban is szerepelt, ám az utóbbi egy évben meghúzta magát, csak a közösségi oldalán lehet követni az életét. Aurelio tagad: júniusban lett volna az ítélethirdetést, ám kevert személyiségzavart állapítottak meg nála, ami nem tette lehetővé az ítélkezés, így mára csúszott a tárgyalás, ahonnan a Blikk tudósít.

Egy általános orvosszakértő, illetve egy pszichológus is részt vesz a tárgyaláson: arról beszélnek, hogy Aurelio nehezen illeszkedett be gyerekként az adott közegbe, valamint a kapcsolatai is hullámzóak voltak. Az is kiderült, hogy öngyilkos hajlamai vannak, korábban vonat elé akarta vetni magát, de végül a családja miatt másképp döntött. Az apja halála miatt is magát okolja, hiszen amikor beteg volt a férfi, Aurelio tiltott szerekhez nyúlt, ami nem tetszett az apjának.

Véget ért a tárgyalás, nem született ítélet. Novemberben folytatódik Aurelio büntetőpere. 

 

aurelio caversaccio

Aurelio Caversaccio (Fotó: Instagram)

Sztárok, akik balhéba keveredtek: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top