4,5 milliárd forintért árulják Ennio Morricone római lakását

S. Z. | 2022. Április 13.
Az ezer négyzetméteres római luxuslakásban írta remekműveit Ennio Morricone.

Eladják a 2020-ban elhunyt Oscar-díjas zeneszerző, Ennio Morricone Róma szívében lévő, ezer négyzetméteres pazar lakását.

A kétszintes, 20 szobás, nyolc fürdőszobás, hatalmas fogadóteremmel rendelkező tetőtéri lakás a Piazza Venezián található, és csodálatos kilátás nyílik belőle a Capitoliumra és a II. Viktor Emánuel-emlékműre (A haza oltára). Ebben a lakásban írta remekműveit a híres zeneszerző.

Ennio Morricone olasz zeneszerző egy interjú közben Rómában 2017. július 3-án (Fotó: TIZIANA FABI / AFP)

A penthouse eladásával Morricone négy gyermeke bízta meg a Christie’s aukciósházat.

A kikiáltási ár a római sajtó szerint 12 millió euró (4,5 milliárd forint).

A lakás a 15. században épült, számos antik szoborral és műtárggyal díszített Palazzo Muti Bussi-ban található. A házat a barokk szobrász és építész, Giacomo Della Porta tervezte, aki a Szent Péter-bazilika kupoláját is készítette.

A nappalik teraszra nyílnak, ahonnan körpanoráma nyílik az örök város háztetőire. A lakásban számos interjú készült Morriconével, és az Ennio című dokumentumfilm egy részét is ott forgatták, melynek rendezője az Oscar-díjas Giuseppe Tornatore volt.

Ennio Morricone 1928-ban született, és több mint 500 filmhez és televíziós produkcióhoz komponált zenét, valamint száznál több más szerzeményt írt. Leghíresebb alkotásai között szerepel a Cinema Paradiso, a Volt egyszer egy Vadnyugat, az Aki legyőzte Al Caponét vagy legutóbb az Aljas nyolcas című film zenéje. 2014 és 2019 között Ennio Morricone csak Európában 111 koncertet adott. A legendás komponista 2020. július 6-án halt meg szülővárosában, Rómában, 91 évesen.

(MTI)

Exit mobile version