Bort adó kút, eldugott kolostorkert a belváros közepén – Titkos kertek Budapesten

Kicsivel kevesebb, mint 10 éve a Palotanegyedben, a Rökk Szilárd utcában laktam másfél évig. Ebben semmi különleges nincs, abban viszont már annál inkább, hogy a bérház udvarán egy kert állt, mögötte pedig egy másik ház, amelyben egy család lakott. Amikor reggelente a harmadik emelet teraszáról egy kávéval a kezemben lenéztem az udvarra, láttam, amint a feleség az udvarbeli kisház előtti rózsákat metszi, és az jutott eszembe, talán az ő házának az udvarán is áll egy másik kertes ház, és annak is, és így tovább. Mint a mesében.

A fővárosban valójában lépten-nyomon lehetne eldugott kertekre, romantikus udvarokra bukkanni, feltéve, ha az ember nem rohanna folyton-folyvást sürgős dolgai után. Mert tényleg: mikor álltunk meg utoljára az utcán, és kéredzkedtünk be egy bérház udvarára, hogy megcsodáljuk a belső tereket? Az Imagine Titkos kertek és terek című, várostörténeti és botanikai témákat is érintő sétája ezt a hiányt pótolja az életünkben.

A titkos kút, amely nem vizet ad

A séta a Gerlóczy kávéház elől indul, amellyel szemben egy magányos szilfa áll. Ma már kevés ilyen fafajta található a belvárosban, hiszen jó pár évvel ezelőtt egy gombás megbetegedés szinte az összes példányt elpusztította – ez az egy azért maradt egészséges, mert a közelében nem volt más fa, amelytől elkaphatta volna a fertőzést. Már az ókori görögök is emlegették a szilfát, szokásuk volt az elhunyt katonák emlékére szilfát állítani, később pedig a fa kérgével gyógyították a gyomorpanaszos betegeket. A szilfából készítik a hamuzsírt is, amit sajnos nemcsak a szappan vagy üveggyártásban, hanem az élelmiszeriparban is használnak ízfokozó stabilizátorként – avat be a szilfák titkaiba Kun Tamás, a városi túra vezetője. A tér, ahol egyébként állunk, Kammermayer Károlyról, Budapest főpolgármesteréről kapta a nevét. Neki köszönhető tulajdonképpen, hogy Budapest egy Béccsel konkurens, modern világvárossá fejlődött a 19. század második felében, és az ő nevéhez köthető többek között a vásárcsarnokok megreformálása, Budapest húsellátásának biztosítása, a közvágóhíd-rendszer is, illetve az ő regnálása alatt épült fel a Vígszínház, az Operaház, fejlődött a közlekedés, és az önkormányzati rendszer kezdeti lépései is hozzá köthetőek.

Magányos szilfa a a Gerlóczy kávéházzal szemben (Fotó: Juhász János)

Magányos szilfa a a Gerlóczy kávéházzal szemben (Fotó: Juhász János)

Magányos szilfa a a Gerlóczy kávéházzal szemben (Fotó: Juhász János)

Első állomásunk a Vitkovics Mihály utca 12. szám alatt található Hollóműhely varázslatos udvara. Az itt lévő titkos kert nem természetes ültető közegben került kialakítására, ezért jó példa arra, hogy mesterségesen is lehet kerteket létrehozni a belvárosban. A ház az 1700-as években épült, azokban az időkben, amikor Bonaparte Napóleon egész Európával összerúgta a port. A területet egészen a Semmelweis utcáig egy régi gyümölcskereskedő vásárolta meg, ő építette fel ezt a barokk épületet, amely 1830-as években nyeri el végső formáját. Ma már műhely és lakóház, az 1900-as évekig viszont fogadó működött itt, amely a rossz nyelvek szerint piroslámpás házként is működött. Az udvar emblematikus „kelléke” a vörös márvány falikút, amely többször is helyet cserélt az udvaron belül, majd az itt lakók újíttatták fel, de nem akárhogyan: úgy szól a fáma, hogy a kút belsejébe lévő kannába bort töltöttek, így a húzókar segítségével bort lehet kinyerni a kútból a kifolyó csövön keresztül. Az udvaron most kis dzsungel áll olyan növénykülönlegességekkel, mint a lilavirágú kígyószakáll, a Himalájáról származó kenderpálma vagy a kukoricanövény.

A következő állomás, a Kossuth Lajos utcai Wagner-ház szintén gyönyörű udvart rejt, kevésbé titkosat, hiszen a ház kapuja mindenki előtt nyitva áll. A Paloma udvarban most fiatal művészek és dizájnerek boltjai találhatók. A bérpalota a Wagner család, Wagner János és fiai számára készült az 1800-as évek végén, lakóhelyük, egyben megélhetési forrásuk, befektetésük volt, hiszen a többi helyiséget kiadták. A ház kapuját díszítő angyalkák egyébként utalnak arra, hogy építészcsaládról volt szó, az egyik puttó ugyanis vonalzót, a másik tervrajzot fog a kezében.

Rejtett kolostorkert a belvárosban

Ki gondolná, hogy a Kisboldogasszony-templom, közkeletű nevén az egyetemi templom mellett, a Pázmány Péter Egyetem Központi Szemináriumának épülete egy csodálatos kolostorkertet rejt. A templom a pálosoké, az egyetlen magyar alapítású szerzetesrenddé volt, akik a 12. században váltak önálló szerzetesrenddé, ám amikor Mária Terézia rendeletben feloszlatta a gyógyító tevékenységet nem végző rendeket, a pálosoknak is be kellett szüntetni a működésüket itthon.  A központi szeminárium vadszőlővel borított gyönyörű kolostorkertje nincs nyitva a látogatók előtt, az Imagine-nek köszönhetően juthatunk csak be. A közepén csobogó kút, amely az örök élet körforgását jelképezi, a meditatív állapot elérését segítette egykor. A kert növényvilágát is próbálták az egyházi élethez kötni: míg a mediterrán területeken a citrusok, a Kárpát-medencében az ég felé törő fenyők jelképezték az istenhez való közeledést – ezek sajnos mára kipusztultak. A kolostorkertekben jellegzetesen olyan növényeket termesztettek, amelyek a gyógyítást segítették, különösen a középkorban, a nagy pestisjárványok idején, amikor a növényekkel nemcsak gyógyítani, de illatosítani is kellett – ilyen volt a mák, a levendula, az iszóp. A kertekben kifejlődött bizonyos virágkultusz is, az ibolya, a viola, a zsálya, a kardvirág, a majoranna, a kakukkfű, a rozmaring kedvelt virágok voltak. A rózsát és liliomot, mint a pogány világ és a feslett nők jelképeit, sokáig tiltották, később a fehérliliom Szűz Mária jelképévé vált, ezért ebben a kertben is virgázik.

Rejtett kolostorkert a Kisboldogasszony-templom mellett (Fotó: Juhász János)

Rejtett kolostorkert a Kisboldogasszony-templom mellett (Fotó: Juhász János)

Rejtett kolostorkert a Kisboldogasszony-templom mellett (Fotó: Juhász János)

Rejtett kolostorkert a Kisboldogasszony-templom mellett (Fotó: Juhász János)

Rejtett kolostorkert a Kisboldogasszony-templom mellett (Fotó: Juhász János)

Károly, a nyúl

Ha budapesti kertekről van szó, kihagyhatatlan a Károlyi kert, amely valójában csak régen volt titkos. Az utolsó főúri tulajdonos, Károlyi Mihály és felesége, Andrássy Katinka volt, akik legendásan nagy szerelmet tudhattak magukénak. Katinka valóban jóban-rosszban kitartott a férje mellett, olyannyira, hogy amikor a kertet majdnem beépítették, mert Károlyi Mihály egy kártyajátékban tétként tette fel, és veszített, Katinka közbenjárásának köszönhetően végül megmenekült a kert, amely egészen 1920-ig tartott zárva, csak egyszer nyitották meg a Károlyiak a proletár gyerekek előtt, egyébként nagyon magas kőfalakkal vették körül, hogy senki se láthasson be. Emiatt az itt található házak második emeleti lakásait a tulajdonosok jóval drágábban tudták kiadni, hiszen csak azokból az ablakokból lehetett látni, hogy a nagyságos asszony kivel sétálgat a kertben, vagy aznap melyik ruháját vette fel.

A kert gazdag növényvilággal is büszkélkedhet, például a nagy túlélő ginkgo bilobával és a selyemhernyó lakhelyéül szolgáló eperfával is, ám különleges állatok is találhatóak itt, történetesen egy nyúl, akinek elődjét 2008-ban itt felejtett a gazdája. A nyulat Károlynak nevezték el, és miután elpusztult, lett utódja is a gyerekek kedvéért, sőt egy szobor is „I. Károlynak” állít emléket a kertben.

És ha már érdekességek: a Múzeumkert elkerítésének is megvolt a maga jó oka. A Kálvin téren (az egykori Széna téren) egykor jószágvásárokat tartottak, és nem egyszer fordult elő, hogy a szürke marhák besétáltak a kertbe, és lelegelték a növényeket, ezért lépni kellett. A kert kovácsoltvas kerítését Jungfer Gyula, a szép kapuk mestere készítette, és innentől kezdve figyelni kezdtek a kert kialakítására is, kertészt is alkalmaztak, akinek külön lakrésze a mai Geraldine cukrászdánál volt.

A séta a Kálvin téren zárul, ahol 9. számú ház szintén rejt egy belső kertet. Ma a Cafe Intenzo áll itt, az 1800-as évek első felében viszont a ház fogadóként működött Két Oroszlán néven, amelyet Ranner Mátyás irányított. A fogadónak nagy bálterme, sok lakrésze és istállója volt, és sokszor feltűnt itt a híres útonálló, Sobri Jóska is. Bár a balhék miatt a helyet a bezárás fenyegette, az 1860-as évektől a fogadó Steuer Gyula főpincérnek, Princinek köszönhetően újra virágkorát kezdte élni. Ma a kávézón keresztül lehet csak bejutni kertjébe, amely máig őriz egy keveset a lókupecek és zsokék egykori törzshelyének hangulatából.