A létező egyik legolcsóbb főzelék, számos menzás-kifőzdei rossz emlékkel. Akinél a sárgaborsó mégis a rehabilitált státuszba került, valójában nem is érti, hogy mi a gond vele. Az olyan csúfnevek, mint a plakátragasztó vagy a betonfőzelék, valójában csak a rossz főzési módok és „tovább olcsósítás” miatt születtek meg. Betonkemény a liszttel való tömegnövelés miatt lesz, jóllehet főzés közben megfelelően hígítva-kevergetve mindenféle tejtermék nélkül is finom, krémes állagú lesz.
A főzelékmarketingben jeleskedett blogger, Főzelékes Feri is így írt róla 2014-ben: „Mondjuk azt nem tudom, hogy mennyire megy ritkaságszámba, de én speciel azok közé tartozom, akik imádják a sárgaborsót. Elég csak rágondolni az illatára és összefut a nyál a számban. Most is nagyokat nyelek, mert az egész lakást belengi a fűszeres, fokhagymás illat. Imádom. (…) Szerintem megérdemli, hogy leemeljük a menzák zsíros, csúszós tálcáiról!”
Mautner Zsófia korábban így érvelt az nlc-n a sárgaborsófőzelék rántása ellen: „Két dolgot állapítottam meg: egyrészt teljesen érthetetlen, hogy jutott eszébe valaha valakinek berántani a sárgaborsót. Hiszen önmagában is olyan tömény és sűrű, hogy a liszt csak tovább erősíti csirizes jellegét.” Ő a receptjében curryporral és friss korianderrel készítette el keletiesen.
Ezért is nevezzük feles borsónak
Sokan nem tudják, de a sárgaborsó valójában nem egy önálló növényfaj. Valójában a zöldborsó (Pisum sativum) hántolt, szárított és természetes módon felezett változata: szárítva a borsószemek két lencse formájú részre esnek szét. Kedvelik a közel-keleti konyhák is, Indiában alapélelmiszer, Kínában pedig pürét főznek belőle, megcukrozzák, és édességként fogyasztják.
Ismerős lehet görögországi nyaralásokról a fava, e gazdagon fűszerezett, népszerű egytálétel. A görögök babérlevéllel, rozmaringgal és citrommal is ízesítik, és pitával eszik.
Mennyi az annyi?
Körülnéztünk, mennyiért kapható most ez az alapanyag. A sárgaborsót leggyakrabban fél kilogrammos kiszerelésben árulják. A legolcsóbb ajánlat 270 forintos. Innen indulunk tehát, a legtöbb helyen 400 forint körüli áron kapható, a legdrágább feles borsó 620 forint volt, a bio sárgaborsó fél kilója pedig 910 forint.
Miért válasszuk gyakrabban a sárgaborsót?
- Pár száz forintért vehetünk fél kilót, ami egy családnak is elegendő egy étkezésre.
- Nem idénynövény, egész évben könnyen elérhető.
- Más hüvelyesekkel ellentétben nem szükséges főzés előtt előáztatni.
- Finom leves és krémleves is készíthető belőle.
- Még nem is ismertük a glutén- és laktózmentesség fogalmát, ez a főzelék már akkor „mindenmentes” volt. Egyszerre glutén-, laktóz-, tojás-, szója- és cukormentes.
- Gyakorlatilag mindenféle feltét jól áll neki: tükörtojás, főtt tojás, rántott párizsi, rántott hús, fasírt, zöldségfasírt, halrudacskák és persze egy jó szaftos pörkölt is.
Sárgaborsó deluxe – így extrázd a főzelékedet!
- Ha szeretnénk krémesebbé varázsolni, jól áll neki a tejszín és a kókusztejszín is.
- Más íze lesz fehér- és feketeborssal. Próbáljuk ki, hogy ízlik jobban.
- Adhatunk neki füstös ízt is, ha füstölt sonkát főzünk bele. Így máris tartalmasabb, húsos ételt kapunk.
- Extra fűszerként leggyakrabban curry kerül bele. Ez egy határozott, indiais ízvilágot és élénksárga színt ad neki – ha éppen erre vágynánk.
- Ha szeretnénk a hétköznapi látványt feldobni, szórjuk meg a tetejét pirított magvakkal, például szezámmaggal.
- Szereti a chilit is!
Egyszerű sárgaborsófőzelék recept
Hozzávalók:
- 50 dkg sárgaborsó
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 5 evőkanál olívaolaj (vagy étolaj)
- 2 nagy gerezd fokhagyma
- Só és frissen őrölt bors
Elkészítése:
- Kockázzuk fel apróra a vöröshagymát és a fokhagymát.
- Olajon dinszteljük meg a hagymákat, majd adjuk hozzá a sárgaborsót. Sózzuk-borsozzuk, és öntsük fel vízzel, egy ujjnyi vizet hagyva a tetején.
- Közepes lángon főzzük, és ne hagyjuk magára a sárgaborsót. Kavargassuk meg olykor, és ha szükséges, pótoljuk a vizet.
- Hagyhatunk benne borsódarabokat, vagy főzhetjük egészen krémesre is.