A trükk, amitől krémesen lágy lesz a tejbegríz

Haranghy Orsi | 2022. Október 21.
Egy hétköznapi étel sok buktatóval. Ha megtanultunk nem túl folyós és nem betonkemény tejbegrízt készíteni, emeljünk a téten!

Tejbegríz vagy egyes tájegységeken tejbedara. Hagyományosan mindössze három összetevőből áll: tej, búzadara, cukor (és persze az édességekből elmaradhatatlan csipet só). Szeretett feltétei a kakaópor- vagy a fahéjszórás, de sok gasztromán nem áll meg itt, és tovább cifrázzák kompóttal vagy egzotikus gyümölcsökkel, vagy épp az egyszerű kakaószórás helyett csokit olvasztanak, és folyatnak a már nem tűzforró, kicsit megkötött tejbegríz tetejére.

Készítésének típushibáit jól ismerjük: pillanatok alatt odakap a lábas alján, és kezdhetjük újra. A búzadara könnyen becsomósodik, amit vagy sikerül kiegyengetnünk a fakanállal, vagy nem. Szintén hiba, ha túl folyós; ahogyan az is, ha cementszerűen megköt, és a végén megáll benne a kanál.

Miért ilyen nehéz eltalálni a megfelelő állagot?

Egyszerűen azért, mert a készítés közben nem azt a sűrűséget mutatja, mint tíz perccel később. A titok az alapanyagok arányaiban és abban rejlik, hogy a tűzről levétel után számolnunk kell a búzadaraszemek további duzzadásával és a textúra szilárdabbá válásával.

Ahány ház, annyi tejbegríz. Valaki kifejezetten a folyósra utazik, az ételallergiásoknak és vegánoknak marad a kókusztej vagy más zsírosabb növényi tejféle. Az elvetemültek pedig ki is rántják a tejbegrízt.

Emlékeztek a bőrre a tejbegrízek tetején? / Fotó: Gerzsenyi Flóra, Nosalty

Próbáljuk ki lágyan és krémesen!

Olcsó megoldást nem ígérhetünk. Néhány évvel ezelőtt még eszünkbe sem jutott volna az alábbi plusz hozzávalók árára felhívni a figyelmet – 2022-ben azonban hivatalosan is új időszámítás indult.

A krémes tejbegríz titka egyszerű. Az elkészült grízhez először is még a lábasban adjunk egy kis teavajat (csapott evőkanálnyit), majd a már nem tűzforró ételt forgassuk össze 30% zsírtartalmú, előzőleg felvert habtejszínnel. Ez a titka.

Cukrozott fahéjjal vagy kakaóporral? / Fotó: Gerzsenyi Flóra, Nosalty

A tökéletesen krémes tejbegríz recept

Szigorúan tartsuk be az alapanyag-arányokat és a lépéseket az ideális állag elérése érdekében.

Hozzávalók:

Elkészítése:

Kész a krémes, lágy tejbegrízünk!

Exit mobile version