40 milliós kárt okozott a szomszédjának, aki mindig a háza elé állt

nlc | 2023. Február 12.
A szomszéd rendszeresen a háza elé parkolt, ezért bosszút állt.

Egy amerikai nő mesélte el a Reddit fórumán, hogy állt bosszút a szomszédain, mert azok mindig az ő háza elé parkoltak. Elmondása szerint a szomszédnak kilenc kocsija van, ebből kettőt rendszeresen a nő háza előtti területen állítanak le.

Bosszantó, ha a szomszéd elétek parkol (Illusztráció: Getty Images)

Hiába szólt nekik, a szomszédok nem léptek az ügyben. Ráadásul a településen az a szabály, hogy csak 48 óráig állhat egy helyben egy autó, a szomszédok pedig hetekig ott parkoltatták a kocsijukat.

Végül a nő megelégelte a dolgot és bejelentette a hatóságoknál, hogy tudomása szerint a szomszéd hátsó kertjében nemrég engedély nélkül építkeztek. Ki is ment az építésügyi hatóság és visszabontatták a szomszéddal a valóban ottlévő épületet.

A nő szerint az építmény – a felépítéssel és a bontással együtt – 100 ezer dollárba, több mint 40 millió forintba került. (VIA)

Exit mobile version