Éld át az északi boldogság titkát testközelből!

Debreceni Andrea | 2023. Február 28.
Vegyél némi funkciót, adj hozzá egy életigenlő dizájnt, majd keverd hozzá az északi országok legnagyobb ajándékát! Ebből garantáltan csak valami jó dolog sülhet ki.

Amikor a barátaimnak nagy lelkesen elújságoltam, hogy Helsinkibe utazom, a legtöbben velem örültek, de azért a kitörő ováció mellett volt egy aggodalmas hang is: 

Tudod, hogy ott a február a leghidegebb hónap, mínusz 10 fokkal?

– mutatott rá az egyikük teljesen jogosan, tudva, hogy akkor érzem magam komfortosan, ha legalább huszonöt fokot mutat a hőmérő. Nem állítom, hogy nem izgultam miatta, viszont kit zavar egy kis hideg, ha végre eljuthat abba az országba, amit évek óta a legboldogabbak között tartanak számon és ami híres az öngondoskodáshoz való pozitív hozzáállásáról?

Az a bizonyos híres finn életérzés

Mindig is irigyeltem a finnek élethez való hozzáállását, mert van bennük kurázsi és életkedv, és fontos számukra, hogy jól érezzék magukat a bőrükben. A messzi északon, ahol a tél sokkal hidegebb, hosszabb és sötétebb, mint itthon, minden okuk meglenne arra, hogy rideg és depresszív nemzet legyenek, mégis szinte az összes olyan listán, ahol a legboldogabb nemzeteket jegyzik, biztos, hogy előkelő helyen szerepelnek. Foghatjuk ezt magasabb életszínvonalra, jobb politikai vagy gazdasági helyzetre – amit egyébként abban a három napban is érezni lehetett, amit ott töltöttem –, de az az igazság, hogy ez csak töredéke annak, ami miatt így éreznek. 

A finnek élvezik az élet apró örömeit és megélik a pillanatot – legyen szó egy jó kávéról, egy almás-kardamomos fánkról, amit maci alakra formáznak, a hatalmas ablakokról a lakóházakon, melyek szinte magukba nyelik a nappali fényt, vagy épp a szaunáról, ami számukra a feltöltődés egyik dobogós időtöltése.

Az almás-kardamomos fánknak nem lehet ellenállni (Fotó: Debreceni Andrea)

Finnországban – melynek a lakossága fele a miénknek – megközelítőleg kétmillió szauna működik, ebből több mint egy tucat pont Helsinkiben, melyek a hét minden napján nyitva vannak és várják a feltöltődésre várókat. Ez minden bajukra gyógyírt jelent. Rossz napod volt? Menj el szaunázni! Összejönnétek a barátokkal? Menjetek el szaunázni! Szerelmi bánatod van? Menj el szaunázni! Nyélbe ütnél egy üzleti megbeszélést? Menj el szaunázni! Túlzottan pörögnek a gondolataid? Menj el szaunázni!

Helsinki kikötőjében található a Skysauna, ami a szaunázást a képen látható óriáskerékkel szó szerint egy magasabb szintre emeli (Fotó: Debreceni Andrea)

A melegkamrában töltött idő olyan szinten szerves része a kultúrának, hogy még a nagy ünnepeken – mint a karácsony – sem ritka, hogy telt ház van ezeken a helyeken. Az északiakat a hideg sem tartja vissza, a saját szememmel láttam, ahogyan emberek fürdőruhában mártóztak a jeges tengervízben, hogy aztán a forró szaunában indítsák újra a vérkeringésüket. A feltöltődés mellett ugyanis a szauna bizonyíthatóan rengeteg fiziológiai előnnyel is jár, amivel tisztában vannak, és amit ki is használnak.

Az öngondoskodásnak olyan formája ez, amit az észak szülöttjei hirdetnek, mert hiszik, hogy nincs testi egészség lelki nélkül.

Ezek után nem meglepő, hogy az IKEA legújabb, limitált kollekcióját is a szaunavilág ihlette, amit volt szerencsém elsők között látni.

Fókuszban az én

A BASTUA kollekció egy olyan termékcsaládot ölel fel, melynél a hangsúly egyértelműen a balansz megteremtésén van. Nyilván nem lehet mindenki otthonában egy saját szauna, mindegy, mennyire praktikus kivitelezések vannak már a piacon, de ez nem jelenti azt, hogy ne kaphatnánk meg a törődésnek ezt a formáját, amikor egy hosszú nap után lazításra vágyunk. Az IKEA és a finn életmód és dizájn cég, a Marimekko közös kollekciója a törődést hivatott magas szintre, de bárki által elérhető magasságba emelni, abban a minőségben, ahogyan azt megszokhattuk. 

Ha egyetlen szóval kellene a Marimekko palettáját jellemezni, azt mondanám, hogy életöröm – ezt tükrözik az általuk felhasznált minták, melyek a BASTUA kollekción is megjelennek. A merész színek és minták vidámságot, boldogságot csempésznek még a legszürkébb hétköznapokba is, a rebarbara minta – a személyes kedvencem – élénk árnyalataival még egy minimalista otthonnak is éke lehet.

Az IKEA és a Marimekko egyik közös dizájnja, a rebarbara minta (Fotó: Debreceni Andrea)

A minták mögött két tehetséges dizájner áll a Marimekko részéről, Sami Ruotsalainen és Minna Kemell-Kutvonen, akik – elmondásuk alapján – imádtak ezen a kollaboráción dolgozni, bár azt, hogy valójában kinek a fejéből pattant ki a közös munka ötlete, azt sem ők, sem az IKEA kreatív vezetője, Henrik Most sem tudja megmondani.

„Hasonló örökségünk és múltunk van, sok mindenen osztozunk, így nem egyértelmű. Inkább azt mondanám, jó volt az időzítés, jókor voltunk jó helyen, és valahogy minden adta magát” – meséli Most, amit Mikael Axelsson, az IKEA tervezője is megerősít. – „Együtt voltunk ezen az úton a kezdetektől fogva, a lakberendezési trendek úgy alakultak, hogy akkor és ott összepasszoltak az elképzeléseink.”

Mivel a kollekció 2020-ban, a pandémia idején kezdett körvonalazódni, az otthoni feltöltődés teljesen új megvilágításba került, ők pedig erre reflektálva találták ki a szaunákat idéző limitált számú kollekciót, ami hamarosan Magyarországon is elérhető lesz.

Már a kezdetektől az volt a célunk, hogy jobbá tegyük az emberek életét. Szerettünk volna közösen kínálni valamit számukra ebben a helyzetben, valami globálisat, ami mindenki számára elérhető, ami azt közvetíti, hogy vigyázzunk magunkra és éljük meg a pillanatot

– teszi hozzá Minna Kemell-Kutvonen.

Abban mind egyetértenek, hogy egy kollekciónál nagyon fontos, hogy trendkövető legyen, ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy időtállónak kell maradnia, és Mikael Axelsson szerint a BASTUA pont ilyen lett. A járvány alapjaiban formálta át az önmagunkhoz való viszonyunkat, az otthon szerepe is átalakult, és az együttműködés ezt úgy tudta megugrani, hogy közben hű maradt azokhoz az értékekhez is, amit külön-külön képviselnek. Ugyanakkor pont a pandémiára való tekintettel nehezítette a közös munkát, hogy csak online tudtak egyeztetni, pedig a gyártási folyamat fontos része a közös gondolkodás, lehetőleg személyesen.

Zuhanyfüggöny, köntös, tükör, kulacs, törölköző, szatyor és a már említett szaunavödör – és ez még nem minden! (Fotó: IKEA)

„Nagyon intenzív folyamat volt, gyakran előfordult, hogy valamelyikük azt mondta: akkor kezdjük elölről. Kihívás volt a javából, de együtt voltunk benne, és ez jó volt” – meséli Minna Kemell-Kutvonen, Sami Ruotsalainen pedig azt mondja, nagyon jól tudtak együtt dolgozni. „Nyilván próbára tett minket, de ez is része a kreatív munkának. Ráadásul annyira természetes volt minden már a kezdetektől.

Most mutasd meg!

Elmondásukból következtetek, hogy azért az idő megszépítette a kezdeti nehézségeket, ugyanakkor ebből semmi nem látszik a kollekción, a BASTUA mind a 26 eleméből, a bútoroktól kezdve, az üvegárukon át, egészen az élénk mintájú textilekig vagy a szaunavödörig – ami szintén személyes kedvenc lett – nyugodtság és természetesség árad. Mindez nem véletlen, ahogyan többször említették, a jóllét mindannyiuk számára meghatározó dolog és ezt tartották szem előtt a munkafolyamat során is.

A balansz, a relaxáció, a wellbeing a mentális egészségünket szolgálják, az, hogy ez kinek mit jelent, változó. Nekem azt, ha kizárhatom a hangokat a világból, és csak ülhetek csendben, vehetek egy forró zuhanyt, vagy adott esetben szaunázhatok egyet

 – említette Henrik Most, amit  Sami Ruotsalainen ezzel egészített ki: „számomra az is ide tartozik, ha végre lekapcsolódhatok a képernyőkről és ismét közel érezhetem magam a természethez” – amire a többiek is bőszen bólogattak.

Ez a fajta sokszínűség pedig a BASTUA minden elemében jelen van, és a jó hír, hogy a termékpaletta 2023 márciusától elérhető a hazai IKEA üzletekben.

Ikea Bastua kollekció szatyor

Rebarbara mintás szatyor (Fotó: IKEA)

Ikea BASTUA kollekció párna

Vidám ülőpárna (Fotó: IKEA)

Ikea BASTUA kollekció tálcák

Ezekről a tálcákról élmény enni. (Fotó: IKEA)

Ikea BASTUA köntös

A napot is szebbé teszi egy ilyen fürdőköntös (Fotó: IKEA)

Ikea BASTUA kollekció zuhanyfüggöny

A zuhanyzás új dimenziójába nyit kaput ez a zuhanyfüggöny. (Fotó: IKEA)

Ikea BASTUA kollekció kulacs

Van még hely a konyhádban egy új kulacs számára? (Fotó: IKEA)

Ikea BASTUA törölközők

Ha szükséged lenne új törölközőre, tudod, hol keresd... (Fotó: IKEA)

 

Exit mobile version