A jakuzziban és intim helyzetekben kamerázták a vendégeket egy balatoni szálláson

S. Z. | 2023. Április 03.
Az adatvédelmi hatóság durva jogsértéseket állapított meg a balatoni szálláshelyen, és elrendelte több kamera leszerelését.

Súlyos jogértéseket tárt fel a Nemzeti Adatvédelmi és Információ Hatóság (NAIH) egy balatoni szálláshelyen, ahol több kamerát indokolatlanul helyeztek el, és olyan intim helyzetben vették videóra a vendégeket, mint például a jakuzziban fürdés – írja a Blikk a hatóság éves beszámolója alapján.

A NAIH leírása alapján a szálláshelyen két kamerarendszer működött, az egyik rendszer csak élőképet közvetített, míg a másik képet és hangot is rögzített. Az első kameracsoporttal a parkolót, valamint a kaputól a szállás bejáratáig tartó utat figyelték meg. Ezt a hatóság jogszerűnek találta, mert ott a vendégek csak áthaladtak, és vagyonvédelmi szerepe is van a kameráknak.

A második rendszerrel azonban komoly problémák voltak, mert ez a recepciót, az étkezőt, a belső udvart, valamint a teraszon található jakuzzit is pásztázta.

A NAIH hozzátette, hogy a kamerák hangot is rögzítettek, ám „a hangrögzítés nem tekinthető általánosan bevett gyakorlatnak vagyonvédelmi kamerás megfigyelések esetében, így az érintettek tájékoztatás hiányában nem is számíthattak arra, hogy a kamerák a képmásuk mellett a hangjukat, a beszélgetéseiket is rögzíti.” A recepciónál lévő kamera működését azonban a hatóság elfogadta, mert ott történik a készpénzforgalom, és a pénzkazettára is rálát a kamera.

A NAIH megállapította, hogy az adatkezelő nem nyújtott megfelelő tájékoztatást, és elrendelte az étkezőbe, valamint a belső udvarra és a jakuzzira irányuló kamerák eltávolítását, továbbá 3 millió forint bírságot szabott ki.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pexels)

Exit mobile version