Amikor valami elkezd besárgulni, ami eddig hófehér volt, az aligha jelent jót. A laptop töltőjével sincs ez másként, és komolyabb probléma előjele is lehet. A Redditen vita indult a témában, ahol azt fejtegetik, miért pont a zsinór két végén színeződik el a MacBook USB C csatlakozója.
Míg a besárgult párnát nyugodtan újrahúzhatod, a töltődet érdemes lecserélni
A fehér kábel nem csak az elöregedéstől vagy a szennyeződéstől lesz sárga. Szakértők szerint az Apple kábelei annyira érzékenyek a törésre, hogy a szigetelés könnyen elkopik, így csökken a hőellenállása, ami sárguláshoz vezet. A baj csak az, hogy a besárgult töltő a további használat során felmelegedhet, és akár tüzet is okozhat. Nem kérdés tehát, ha elszíneződött a kábel, akkor nem szabad halogatni a cseréjét.
A rézszálaknak az sem tesz jót, ha használat után egyből összetekerjük a vezetéket. Ekkor ugyanis még fel vannak hevülve a huzalok, így sokkal könnyebben sérülnek. Ez is csökkentheti élettartamát.
2022-ben 7414 lakástűzről számolt be az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, melyek egyik leggyakoribb oka az elektromos készülékek meghibásodása volt. Ahogy arról mi is beszámoltunk, júliusban egy zárlatos töltő miatt vált egy ózdi lakás a tűz martalékává.
Íme pár tipp, amivel elkerülheted a baleseteket:
- Mindig a csatlakozónál fogva húzd ki a töltőt, ne a zsinór végénél!
- Ha összetekered, figyelj arra, hogy ne törd meg sehol a kábelt, mert idővel a vékony drótok törését is okozhatja!
- Mindig a gyártótól vásárolj töltőt! Az utángyártottnál sajnos gyakori a rossz szigetelés.
- Ha nem vagy biztos egy töltő eredetiségében, látogass el egy közeli szervizbe, ahol segítenek bevizsgálni!
- Ne használd másik készülék töltőjét!
- A párna alá rejtett, hálózatra csatlakozó telefon rendkívül veszélyes. Ha éjszakára töltőn hagyod a mobilodat, tedd minél távolabb az ágyadtól, lehetőleg nem gyúlékony felületre!
- Ha nem használod a töltőt, ne hagyd bedugva!
- Legyen otthon poroltód és ellenőriztesd évente!
Forrás: LADbible