Körbebetonozták a parkoló autót a munkások

S. Z. | 2023. November 04.
Videó is készült a zavarba ejtő lengyelországi esetről.

Gőzerővel folyik a lengyelországi Lódz városának központjában található Legionów utca felújítása, ám a munkások nem várt akadállyal szembesültek: egy autót az utcában hagyott a tulajdonosa, így jobb ötlet híján a munkások körbebetonozták a parkoló kocsit – vette észre az Index.

A Facebookon megjelent videón látszik, hogy az autót gondosan lefóliázták és körbezsaluzták, hogy ne tegyenek kárt benne, majd a szokott módon lebetonozták az utcát.

„A vállalkozó megpróbálta megtalálni az autó tulajdonosát, de nem járt sikerrel, ezért feljelentést tett a városi rendőrségen. A videó tulajdonosától úgy tudom, hogy egy közterület-felügyelő ott volt, hagyott egy cédulát, majd elhajtott” – mondta a Wyborcza című lapnak Jarosław Kostrzewa, a lodzi autósok Facebook-csoportjának tagja.

Marcin Maslowski, Lódz polgármesterének szóvivője közölte, hogy a rendszám alapján be lehet azonosítani a kocsi tulajdonosát, és el fogják szállítani az autót, hogy befejezhessék a beruházást.

Nem ez az első eset, amikor útfelújítás során rögtönözniük kell a munkásoknak. Korábban Romániában fordult elő, hogy az útépítő munkások körbeaszfaltoztak egy parkoló autót.

(Kiemelt kép: Facebook/LDZ Zmotoryzowani Łodzianie)

Exit mobile version