Pulyka méretű húsgolyóval rukkolt elő a brit IKEA

Sz.Cs. | 2023. December 15.
Az óriás húsgolyó pusztán a közelgő ünnepek miatt került a piacra, és korlátozott ideig lesz elérhető.

Azok, akik előszeretettel járnak ebédelni az Ikeába, ráadásul még imádják is az üzletlánc híres svéd húsgolyóját, vélhetően irigykedni fognak.

A brit IKEA ugyanis bejelentette, hogy az ünnepekre való tekintettel az üzletben pulyka méretű húsgolyót lehet majd vásárolni. 

A 4,5 kilogrammos húsgolyót a reklámvideóban a jól megszokott krumplipürével, mártással és zöldborsóval tálalták. A rossz hír azonban , hogy az Egyesült Királyságon kívül vélhetően egyik országban sem lesz majd kapható. A nagyméretű “húsmasszát” egy nagy dobozba csomagolják, hogy biztosan megőrizze az alakját – írja a Daily Mail. 

Már pulyka méretű húsgolyót is lehet kapni az Ikeában (Fotó: Instagram/Ikeauk)

A bejelentés után az Instagram, illetve az X is felrobbant, a felhasználók pedig láthatóan már izgatottan várják a főétel érkezését. 

„A férjemmel nem tudtunk megegyezni a karácsonyi menüben, azonban amint ezt megláttuk egymásra néztünk és máris tudtuk. Egy húsgolyót kérünk.”

Az információk szerint pár napja már elérhető az áruházakban, azonban a vásárlóknak gyorsnak kell lenniük, hiszen korlátozott ideig lesz csak elérhető. 

Exit mobile version