Ők lesznek 2018 divatikonjai

Benecz Judit | 2018. Január 05.
Saoirse Ronan Millie Bobby Brown Adwoa Aboah Meghan Markle Kaia Gerber Alicia Vikander

Bár Kylie Jenner és Gigi Hadid népszerűsége a jelek szerint töretlen marad, nem lesz hiány új arcokban sem divatfronton.

Összegyűjtöttük, kik azok a színésznők és modellek, akiket karrierjükben (vagy épp magánéletükben) olyan magasra repített 2017, hogy idén már kikerülhetetlenül a kamerák kereszttüzében töltik életüket, stílusuk, megjelenésük pedig egyértelműen követésre érdemes.

Saoirse Ronan

A New York-i születésű, Írországban nevelkedett Saoirse még 2008-ban, 13 évesen kapta meg első Oscar jelölését a Vágy és vezeklésben nyújtott alakításáért, amelyet 2016-ban újabb követett, immár a legjobb női főszereplők között tartották számon a Brooklyn filmnek köszönhetően. Most pedig minden esély meg van rá, hogy begyűjtse 3. jelölését is –  legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a Golden Globe-díj várományosa, amit ugyebár az Oscar-díj előfutárának is szoktak nevezni.

Ebből is látszik, a vörös szőnyeges megjelenések már a 23 éves színésznő kisujjában vannak, a következő hónapokban pedig biztos, hogy ott lesz majd minden filmes eseményen, ami számít. Stylistjának köszönhetően pedig tökéletes gardróbot sikerült összeállítania, stílusa elsőrangú inspirációforrás lehet mindenkinek, aki kedveli a lágy, romantikus és kifinomult öltözékeket.

2017 IFP Gotham Awards - Arrivals

IFP Gotham Díjátadó, 2017 november (Fotó: WireImage)

"On Chesil Beach" European Premiere - 61st BFI London Film Festival

Filmpremieren Londonban, 2017 októberében (Fotó: Getty Images)

"Manus x Machina: Fashion In An Age Of Technology" Costume Institute Gala - Arrivals

MET-gála 2016 (Fotó: FilmMagic)

Millie Bobby Brown

Manapság a legismertebb gyerekszínészek között tartják számon a mindössze 13 éves leányzót, aki esetében mégsem illik a képbe a “kislány” megnevezés. Legalábbis, ha a vörös szőnyeges megjelenéseit nézzük. No, nem kell megijedni, semmi közönségesség nincs a dologban, inkább csak arról van szó, hogy öltözékei rendre egyediek, legtöbbször szokatlan részleteket tartalmaznak, a játékosság pedig tökéletesen illik életkorához. Na jó, kicsit persze tol rajta felfelé, de 16-nál többnek még így sem néz ki.

A tinik körében mindenképp meghatározó stílusikonnak fog számítani, de a fiatal húszas korosztály is nyugodtan rápillanthat gardróbjára, ha némi ötletre van szüksége.

MTV TRL Presents Jack & Jack and Millie Bobby Brown

Az MTV TRL rendezvényén, 2017 november (Fotó: Getty Images)

SiriusXM's 'Town Hall' With The Cast Of Stranger Things; Town Hall To Air On SiriusXM's Entertainment Weekly Radio

A Strangers sajtóeseményén New Yorkban, 2017 november (Fotó: Getty Images)

69th Annual Primetime Emmy Awards - Arrivals

2017-es Emmy-díj átadóján (Fotó: Getty Images)

2017 MTV Video Music Awards - Arrivals

A 2017-es MTV Video Music Awards-on (Fotó: Getty Images)

Adwoa Aboah

Az angol modell lány 2017-ben felkerült az amerikai és a brit Vogue címlapjára is, valamint a Pirelli naptárhoz is felkérték, ami igencsak felturbózta iránta az érdeklődést. Mondani sem kell, a legnagyobb divatházak mind szívesen foglalkoztatják, láthattuk már a Fendi, a Versace, a Chanel vagy Alexander Wang kifutóján is.

Magánéletét korábban nem mondhatnánk, hogy a tökéletesség jellemezte: depressziós volt, bipoláris zavarral küzdött, drogfüggősége pedig olyan súlyos volt, hogy 2015-ben túladagolás miatt kómába esett. Ezt követően azonban (úgy tűnik), sikerült kimásznia a lelki mélypontról, abbahagyta a drogozást, amivel példaként szeretne szolgálni más, fiatal lányoknak arra nézve, mindig van kiút és választási lehetőség, még a legnyomorultabb helyzetekből is. Ehhez pedig egy online platformot is létrehozott Gurls Talk néven, ami nagy népszerűségre tett szert az angol nyelvterületen.

2017-ben a brit GQ magazin az Év Nőjének választotta, 2018 pedig minden bizonnyal még nagyobb népszerűséget tartogat a számára, és ki tudja, talán filmes álmait is közelebb hozza majd.

Irving Penn Exhibition Private Viewing Hosted by Vogue - Paris Fashion Week Womenswear S/S 2018

Irving Penn Kiállításon Párizsban, 2017 október (Fotó: Getty Images)

The Fashion Awards 2017 In Partnership With Swarovski - Red Carpet Arrivals

A londoni The Fashion Awards 2017 eseményen (Fotó: WireImage)

Love X Chaos X Poppy Delevingne X Moet Christmas Party

A Love x Chaos x Poppy Delevingne x Moet Karácsonyi Partin, 2017 december (Fotó: Getty Images)

Le Defile L'Oreal Paris : Runway - Paris Fashion Week Womenswear Spring/Summer 2018

A Le Defile L'Oreal Paris divatbemutatón, Párizsban, 2017 október (Fotó: WireImage)

Meghan Markle

Természetesen nem maradhat ki a listából Harry herceg menyasszonya sem. Eljegyzése óta az amerikai színésznőt korunk Grace Kelly-jeként már így is az egekig emelte az érdeklődés, pedig a májusi esküvő előkészületei csak röpke bemelegítésnek fognak tűnni ahhoz képest, micsoda figyelemre tarthat számot ezentúl, ha megjelenéséről, öltözködéséről, no meg persze magánéletéről lesz szó.

Members Of The Royal Family Attend St Mary Magdalene Church In Sandringham

Fotó: Getty Images

Self Rocks the Summer Event - Arrivals

Fotó: Getty Images

The Paley Center For Media Presents An Evening With "Suits" - Arrivals

2013-ban egy Beverly Hills-i eseményen (Fotó: Getty Images)

An Exclusive Preview Of The Marchesa Voyage For ShopStyle Collection

2014, New York (Fotó: Getty Images)

Kaia Gerber

Cindy Crawford lánya tarolt a 2018-as tavaszi/nyári divatbemutatókon, kevés, magára valamit is adó divatház volt, ami nem kérte fel, hogy lépdeljen párat a kifutóján. Bár kétségtelen, hogy anyja ismertsége sokat segített neki az indulásban, mostanra úgy tűnik, saját jogon is igényt tarthat rá, hogy a legnépszerűbb modellek között tartsák számon.

A bravúros kezdet garancia rá, hogy 2018-ban sokat fogunk még hallani róla, és ki tudja, mit tartogat a jövő a még csak 16 éves lány számára.

The Fashion Awards 2017 In Partnership With Swarovski - Red Carpet Arrivals

A londoni The Fashion Awards 2017 rendezvényen (Fotó: WireImage)

Chanel - Collection Metiers d'Art Paris Hamburg 2017/18 At The Elbphilharmonie

A Chanel Collection Metiers d'Art Paris divatbemutatóján, Hamburgban, 2017 december (Fotó: Getty Images)

Versace - Runway - Milan Fashion Week Spring/Summer 2018

Kaia Gerber - Versace 2018 tavasz/nyár (Fotó: Getty Images)

Fenty Puma By Rihanna - Runway - September 2017 - New York Fashion Week

A Fenty Puma By Rihanna divatbemutatón, 2017 december (Fotó: Getty Images)

Alicia Vikander

A 29 éves svéd színésznő karrierje tíz éve, hazájában indult el, majd nemzetközi ismertségre 2012-ben tett szert. Az egykori balettiskola növendék pedig azóta bebizonyította, a legjobb színésznők között a helye, ezt mutatja 2016-os Oscar-díja is, amit A dán lányban nyújtott alakításáért kapott A legjobb női mellékszereplő kategóriában.

Az idei év nem akármilyen premiert tartogat a számára, ő játssza ugyanis az új Tomb Raiderben Lara Croft szerepét, amivel elkerülhetetlenül bevonzza majd, hogy mindenki összehasonlítsa az nagy előddel, Angelina Jolie-val – lehetőleg minden szempontból, ami csak létezik.

Nagy mázlinkra pedig igazán kifinomult ízlése van, vörös szőnyeges megjelenései hibátlanok és még a magánéletben sem egy balhés csaj. Nincs instás oldala, ami jól mutatja, mennyire védi privát életét, Michael Fassbenderrel még házasságukat sem kürtölték világgá – igaz, gyorsan kitudódott.

Volez, Voguez, Voyagez - Louis Vuitton Exhibition Opening

A Volez, Voguez, Voyagez - Louis Vuitton Kiállítás megnyitóján New Yorkban (Fotó: WireImage)

Grand Opening Bulgari Dubai Resort

A Bulgari Dubai Resort megnyitóján (Fotó: Getty Images)

2017 TIFF - Premieres, Photo Calls And Press Conferences

Az Euphoria premierjén Torontóban, 2017 szeptember (Fotó: Getty Images)

2017 Vanity Fair Oscar Party Hosted By Graydon Carter - Arrivals

A 2017-es Vanity Fair Oscar Partin (Fotó: FilmMagic)

Exit mobile version