Ezért ne a hajszárítón spórolj!

Megyeri Nikolett | 2018. Február 06.
Persze, hogy nem kell a legdrágább hajszárítót megvenned, de a gyanúsan olcsó, noname márkákat jobb, ha elkerülöd!

Egy amerikai nő, Erika Augthun Shoolbred az Amazonon vásárolt magának egy hajszárítót a megbízható világmárkák között egyelőre nem jegyzett OraCorp márkától. Úgy gondolta, jól járt az átszámítva alig 7000 forintos géppel, egészen addig, míg be nem kapcsolta. Akkor ugyanis kiderült, hogy a hajszárító inkább forrasztólámpának válna be…

Az asszonynak szerencséje volt, hogy bekapcsoláskor nem maga felé fordította a hajszárítót, illetve, hogy semmi más sem kapott lángra a helyiségben, pláne pedig, hogy ötéves kislánya nem volt a közelében.

Miután Erika a Facebookon közzétette a fenti videókat, rengetegen reagáltak rá. Kiderült, hogy más is járt már hasonlóképp a szóban forgó márka hajszárítójával, mely szintén lángra kapott.

Az Amazon azóta eltávolította kínálatából az OraCorp hajszárítóit, a márka más gépei viszont továbbra is kaphatók az oldalon.

refinery29

Exit mobile version