A másik ember, avagy mit olvasott legutóbb Szabó Győző?

– Én általában szimultán olvasok, azaz több könyvet is egyszerre. Tavaly nyáron például együtt olvastam Márqueztől a Bánatos kurváim emlékezetét és a Dalton Trumbo-féle Johnny háborúját. Ez, ugye, arról szól, hogy egy fiatal katona a háborúban elveszti kezét, lábát, arcát, kommunikációképtelen, de életfunkciói fennmaradnak – miközben teljesen eszénél van, és ezt szeretné a világ felé kommunikálni. Brutális… Készült ebből egy film is a hetvenes években, arra is nagyon kíváncsi lennék. Ezt a két könyvet véletlenül olvastam egyszerre, de van, hogy tudatosan kísérletezem ezzel.

Például amikor a Sorstalanságot olvastam, párhuzamosan forgattam Sartre-től az Egy vezér gyerekkorát, hogy lássam, hogyan is nézett ki mindez a másik oldalról. Ehhez képest ez a nyár nem így sikerült – olvasási szempontból.

Igazi agyeldobós nyaram volt, mert ősztől nagyon nagy lesz a hajtás, úgyhogy erre készültem. Egész nyáron velem voltak a „komoly” könyvek, amelyeket mindenképpen el akartam olvasni. Így Cormac McCarthytól Az út, meg Márai könyve, a Vendégjáték Bolzanóban. Erre a barátaim hívták fel a figyelmemet, mondván, mindenképpen el kellene olvasnom, mert olyan, mintha direkt rólam írták volna. De végül ezekhez nem jutottam hozzá.

Csak olyan könnyed olvasmányok csúsztak le, mint Erlend Loe Dopplere. Tudtam, hogy komoly tehetségnek tartják ezt a norvég srácot, és nem is csalódtam, tényleg nagyon szórakoztató kis könyv ez egy sikeres, családos, középkorú pofáról, aki megunja ezt, és új életet kezd az erdőben.

Meg még sikerült elolvasnom Szorokin Jég című könyvét. Amúgy is szeretem a kortárs orosz irodalmat, azt az egészen új látásmódot, amelyet ők hoztak. Pelevint – bár a kultuszkönyve, a Generation P véletlenül nem jött be nekem – meg a két Jerofejevet, Viktort és Venediktet. A Jég is nagyon durva, a nyelvezet, na és a történet is. Van egy – tagjait brutális módszerekkel kereső – titkos szervezet, a Szív Testvériség. Nekem nagyon bejött a hármas tagolás is: először megismerjük a mai Moszkvát, aztán a társaság történetén keresztül végigkövethetjük a 20. század történetét, majd a jövőbe is bepillanthatunk. Na és az alapkérdés, hogy van-e bennünk valahol egy „másik ember”, vagy nincs, szintén roppant izgalmas.