A lét elviselhetetlen aljassága

Viki & Csaba | 2010. November 04.
A héten csekély számú, ám annál nívósabb mozipremier között válogathatunk. 3D-ben szurkolhatunk a szupergonosz, de alapjában azért jószívű Grunak, és együtt röhöghetünk Robert Downey Jr.-on, ahogy végigutazza Amerikát a Másnaposok szakállas kattantjával.
 Terhes társaság

Viki
Todd Phillips rendező igazi pasifilmes, aki elsősorban olyan vígjátékokhoz adja a nevét, amit egy rakás pasi egy focimeccs előtt vagy után szívesen néz meg együtt. A Cool túra, a Sulihuligánok vagy a Starsky és Hutch humora sem igazán talált be nálam, bár tény, hogy a hímnemhez tartozó barátaim között mind nagy kultusznak örvendenek. Phillipset először a Másnaposokban fedeztem fel magamnak, ami szintén ízig-vérig férfifilm volt, de valahogy a sok tahóság mellett már volt benne annyi érzékenység (na és persze Bradley Cooper…), hogy női szemmel is szórakoztató legyen. A Terhes társaság ezt a vonalat viszi tovább, hisz Downey Jr. képében itt is egy teljesen átlagos pasi a főszereplő, aki éppen az első gyereke születéséhez szeretne odaérni, de kitiltják a repülőkről, így kénytelen egy munkanélküli színész társaságában átszelni a kontinenst, hogy odaérjen a nagy eseményre. A Terhes társaság is a férfibarátságról zeng ódákat, és arról szól, hogy milyen nehéz is egy pasinak felnőni és felelősséget vállalni, de mindezt az Adam Sandler-filmek közönségessége nélkül teszi. Szerethető bolondozás, egy-két idiótább, de azért még vállalható poénnal.

Csaba
Mivel a Másnaposok a 2009-es év egyik legviccesebb mozija volt, joggal várhattunk a rendezőtől idén is valami hasonlóan nagy durranást. Bár a Warner marketing- és pr-gépezete mindent megtett azért, hogy a Terhes társaság legyen az idei év nagy komédiája, sajnos már az előzetesből látszott, hogy csak egy enyhén klisés, és csak mérsékelten vicces vígjátékra számíthatunk, melyben Zach Galifianakis ugyanazt a kicsit flúgos figurát játszhatja el, amivel a 2009-es moziban akkora sikert aratott. Adott két pasi, akik szöges ellentétei egymásnak, mégis kénytelenek egymás társaságában hosszabb időt eltölteni, miközben számtalan érdekes kalandot élnek át. Ha Hollywoodból indulunk ki, akkor még a világ legantipatikusabb emberét is meg lehet szeretni, ha összezárnak vele pár napra, és a lényeg úgyis az empátia. A Terhes társaság utazása közepette vicces (kávézás, gyerekverés…) és kevésbé vicces (maszturbálás, bunyó egy rokkanttal…) jelenetek követik egymást, és bár a társaság nyilvánvaló céllal utazik, a film egészéről sajnos süt a céltalanság.

Rendezte: Todd Phillips
Szereplők: Robert Downey Jr., Zach Galifianakis, Juliette Lewis, Jamie Foxx, Michelle Monaghan
Eredeti cím: Due Date
A film honlapja: www.duedatemovie.warnerbros.com »
Forgalmazza: InterCom
Értékelés: 3/5 (Viki: 3,5/Csaba: 2,5)

 Gru

Viki
Az eredeti, nagyon is találó címén Az aljas énként ismert Gru furcsa módon próbálja megnyerni az animációs filmekért rajongók szívét: az állandó főgonosznak számító őrült tudós karaktert állítja a középpontba. Persze egy gyerekeknek is szóló rajzfilm végső tanulsága nem lehet az, hogy milyen állat dolog genyónak lenni, ezért a film végére Gru némi jellemfejlődésen megy keresztül, de ez a figura még így is sokkal szórakoztatóbb, mint a sok-sok édi-bédi kisállat, akik a hasonló mozik főszerepeiben tündökölnek. A Gru kicsit olyan, mintha az Austin Powers-filmekből kihagynánk Austin Powerst, és csak Dr. Genya kalandjaira koncentrálnánk. Beleláthatunk egy ördögi terveket (el akarja lopni a Holdat) szövő, gonosz tudós családi életébe, hétköznapjaiba, hobbijaiba, ami első hallásra talán nem hangzik túl izgalmasan, pedig nagyon is az. Gru a boltban sorban állás helyett például a fagyasztópisztolyával simán lemerevíti az előtte állókat, hogy ő kerüljön sorra, hogy csak egy példát említsünk a sok közül. A Universal stúdió ráadásul a Pixarhoz vagy a DreamWorkshöz hasonló színvonalú animációval és sztorival rukkolt elő, ami már önmagában is nagy érdem.

Csaba
A film végén Gru apró, zöld segédjei azon versenyeznek, hogy 3D-ben melyikük tud közelebb kerülni a nézőhöz. A 3D-s technológiát kevesen használják ilyen kreatívan, mint a Gru alkotói, akik ráadásul egy olyan hullámvasutas jelenettel is meglepnek minket, hogy a térélmény rendesen megliftezteti a gyomrunkat. Persze a Universal rajzfilmje nemcsak a 3D miatt jó. Az alkotók rendkívül ötletesen parodizálják ki értékvesztett világunkat azzal, hogy a filmből az igazi hősök teljesen hiányoznak, és már csak a gonoszok küzdenek egymással azért, hogy melyikük hajthassa végre a nagyobb aljasságot. A gonoszok bankja az egykori Lehman Brothers, és egy piramist is bármikor zsebre lehet vágni, ha előtte lekicsinyítettük egy zsugorítópisztollyal. A Gru első fele igazán játékos ötletparádé, ami aztán a sztoriban megjelenő három árva kislánynak köszönhetően a játékidő második felében kicsit érzelmesebbre vált, de még ez is jól áll neki. Abban pedig biztosak vagyunk, hogy a kis zöld minyonok legalább akkora sikert aratnak majd a játékpiacon, mint a Shrek szamara vagy a Jégkorszak motkánya.

Rendezte: Pierre Coffin, Chris Renaud
Eredeti cím: Despicable Me
A film honlapja: www.despicableme.com »
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Értékelés: 4/5 (Viki: 4, Csaba: 4)

 Egy komoly ember

Viki
A Coen testvérek le sem tagadhatnák, hogy imádnak röhögni a kicsinyes kisemberek nagy botladozásain, hiszen elég, ha csak az életművük olyan darabjaira gondolunk, mint az Arizonai ördögfióka vagy az Égető bizonyíték. Új filmjükben a szokásos, burleszkszerű fekete humorukból a burleszkszerűséget száműzték, hogy ezt némi Woody Allen-es fanyarsággal és bölcsességgel helyettesítsék. Az Egy komoly ember egy hithű zsidó kisember kálváriája, aki azt hiszi, hogy az istene ellene fordult. A film szívatások egész sorozata, ráadásul egy tanmese is arról, hogy az igazán rossz csak akkor következik be, ha valóban rászolgáltunk, a többi pedig csak a próbatétel. Az Egy komoly ember kétségtelenül rétegfilm, de Coen- és Woody Allen-fanoknak egyenesen kötelező.

Csaba
Már meg voltunk győződve róla, hogy a Coen tesók talán eddigi legszemélyesebb mozija (a fiatalságuk és a családi hátterük jelenik meg itt) el fogja kerülni a magyar mozikat, de a Jeff Bridgesszel készülő A félszemű sheriff-remake előtt mégis megkapjuk ezt a zsidó hitkomédiát csalfa feleségről, lázadó tiniről, élősködő rokonságról, csaló diákokról és isten kifürkészhetetlen útjairól. Az Egy komoly ember humora egyáltalán nem harsány, de a maga visszafogott és kicsit gonosz módján elképesztően megnevetteti az embert, ha az vevő erre a kicsit belterjes és nagyon kifinomult humorra. A film események tragikus és röhejes láncolatának sorozata és egyfajta példabeszéd isten és ember furcsa és kifürkészhetetlen viszonyáról. Nagyszerű komédia, ínyenceknek.

Rendezte: Joel és Ethan Coen
Szereplők: Michael Stuhlbarg, Richard Kind, Fred Melamed
Eredeti cím: A Serious Man
A film honlapja: www.filminfocus.com/focusfeatures/film/a_serious_man »
Forgalmazza: Palace Pictures
Értékelés: 4/5 (Viki: 4, Csaba: 4)

Ha a mozizásnál kicsit aktívabban töltenéd el a hétvégét:
Hazajáró hét – 10 nap a falusi turizmus jegyében
A november 7-ig tartó Hazajáró Hét a hazai falusi turizmus nyújtotta élményekre hívja fel figyelmünket számos kedvezménnyel és akcióval. Bővebben »
Exit mobile version