A tetovált lány titkai. 15 dolog, amit tudni kell a Millennium-trilógiáról

TóCsa | 2010. November 13.
A mozikba került Stieg Larsson Millennium-trilógiájának második része (A lány, aki a tűzzel játszik), és csak tavaszig kell várnunk a folytatásra, hogy aztán megérkezzenek az amerikai változatok is, így ha tetszik, ha nem, a mozikban a következő két-három évben Lisbeth Salander mindig feltűnik majd ilyen vagy olyan formában. Útikalauz a trilógia filmváltozataihoz.

15. A Millennium-trilógia igazából nem trilógia. Stieg Larsson író korai halála előtt majdnem készre írta a negyedik részt is, de mivel az élettársa, Eva Gabrielsson nem tudott megegyezni Larsson családjával a szerzői jogdíjak és a hagyaték elosztásáról, ezért az iromány mind ez idáig dobozban maradt. Talán ha majd elfogy a korábbi trilógiával megkeresett pénz…

14. A lány, aki a tűzzel játszik az egyetlen tagja a sorozatnak, ami magyarul és angolul is megegyezik az eredeti címmel. A nálunk A tetovált lányként ismert mozi és könyv az angol változat után kapta a címét, ugyanis svédül a Férfiak, akik gyűlölik a nőket címet viselte. A harmadik résznél (A kártyavár összedől) a fordítóink a svéd eredetihez ragaszkodtak, míg az angolok a Lány, aki darázsfészekbe rúgott címet adták a befejező résznek.

13. A kártyavár összedől svéd változatát a rajongók 2011 tavaszán láthatják majd a hazai mozikban a forgalmazó Budapest Film tájékoztatása szerint, A tetovált lány amerikai verziójára pedig egészen 2011 decemberéig kell várnunk, és reménykedni abban, hogy a világpremierrel együtt mi is megkapjuk a filmet.

12.
A könyvek mind ez idáig kb. harmincmillió példányban keltek el világszerte, és az amerikai remake valószínűleg jócskán fog még dobni ezen a számon.

11. Svédországban mind a három részt egy éven belül, még 2009-ben bemutatták. Az első rész februárban, a második szeptemberben, a harmadik pedig novemberben került a mozikba.

10. A zseniális első epizód dán rendezője, Niels Arden Oplev épp a szoros határidők miatt nem vállalta a további részek elkészítését, mert úgy érezte, ilyen kapkodással lehetetlen olyan minőségi munkát végezni, amire az első résznél törekedett.

9. Noomi Rapace-t felkérték az amerikai változat főszerepére is, de ő élből elutasította arra hivatkozva, hogy nem szereti ismételni önmagát. Pedig alaposan megkönnyítette volna a hollywoodiak dolgát, hiszen az alkata már adott volt, és a szerep kedvéért már megtanult lőfegyverekkel bánni, motorozni, bokszleckéket vett, belövetett pár piercinget, és állítása szerint mindehhez hét hónapra volt szüksége.

8. A Lisbeth Salandert alakító Noomi Rapace annyira szálkásra gyúrta magát a szerep kedvéért, hogy egészen fiús alkata lett, és a férje panaszkodott is a sajtónak annak idején, hogy akkoriban úgy érezte, mintha esténként egy kisfiú bújt volna mellé az ágyba.

7. A három svéd film filmzenéjét összesen négy nap alatt vették fel. A zeneszerző Jacob Groth szerint a zenekarnak kiadott kották súlya elérte a harminchárom kilót…

6. A filmváltozatokból készült egy összesen hat részből álló tévésorozat is, ami összesen kb. másfél órával hosszabb, mint a mozikba került három film, és elsősorban a karakterek hátterét ismerhetjük meg jobban a pluszjelenetekből.

5. A szőke hústorony Ronald Niederman szerepét eredetileg Dolph Lundgrennek ajánlották fel, de sajnos az akciósztár visszautasította az ajánlatot. Ha elvállalta volna, akkor ez lett volna az első mozifilm, amit a saját anyanyelvén, vagyis svédül forgat. Bár azért tegyük gyorsan hozzá, hogy ez nem egy szószátyárszerep…

4. Furcsa egybeesés, hogy pont az a David Fincher készíti el A tetovált lány remake-jét (persze a direktor valószínűleg tiltakozna a remake szó használata ellen, mivel ők állítólag nem a svéd filmet, hanem a regényt veszik alapul…), akinek a Zodiákus című munkája nagy hatással volt a svéd változatra, legalábbis Niels Arden Oplev ezt a mozit és A bárányok hallgatnak című opuszt jelölte meg legfőbb hatásaiként.


3.
David Fincher rendező a nagy sikerű Hetedik és a Zodiákus után A tetovált lánynak köszönhetően immár harmadszor készít filmet egy sorozatgyilkosról. A további részeket még egyáltalán nem biztos, hogy ő fogja megrendezni a Sonynak, de opciós joga van, tehát ha akarja a munkát, akkor az övé lesz.

2. Bár Hollywood teljes harminc alatti nőkből álló mezőnye sorban állt Natalie Portmantől kezdve Carey Mulliganig, Fincher inkább egy kevésbé ismert arcnak biztosított lehetőséget. Rooney Mara ugyan főszerepet játszott a Rémálom az Elm utcában gyengus remake-jében és volt egy miniszerepe Fincher Social Network – A közösségi hálójában, alapvetően friss arc a szakmában, és a forgatásról beérkezett első lesifotók azt bizonyítják, hogy az amúgy csinos lány átalakulása tökéletes lett.

1. Mikael Blomkvistot a kellően barázdált arcú Daniel Craig, az idős Henrik Vangert Christopher Plummer, Erika Bergert Robin Wright, Martin Vangert pedig a svéd származású, de Amerikában is ismert Stellan Skarsgård alakítja majd Fincher filmjében, melyben hűek akarnak lenni a svéd gyökerekhez, így az egész filmet Svédországban forgatták.

Lájkoltuk a Facebook-filmet  premierek a héten
Bár a héten mozikba kerül egy illusztris szereplőgárdájú, családi Disney-komédia és A tetovált lány folytatása is nagy érdeklődésre tart számot, azért nem kétséges, hogy a magyarokat is elsősorban David Fincher Facebook-filmje, a Social Network – A közösségi háló fogja érdekelni. Neked tetszik? »
Exit mobile version