Szabadidő

Lájkoltuk a Facebook-filmet

Bár a héten mozikba kerül egy illusztris szereplőgárdájú, családi Disney-komédia és A tetovált lány folytatása is nagy érdeklődésre tart számot, azért nem kétséges, hogy a magyarokat is elsősorban David Fincher Facebook-filmje, a Social Network – A közösségi háló fogja érdekelni. Neked tetszik?
 Social Network – A közösségi háló

Viki
Lájkoltuk a Facebook filmetBiztos ti is voltatok már olyan első randin, ahol az első tíz perc után világossá vált, hogy innen nagyon gyorsan menekülni kéne. Egy ilyen helyzettel indít David Fincher mozija is, ahol szegény Mark Zuckerberg egy egyetemi kocsmában sörözve próbálja meg felszedni a Rooney Mara által alakított lányt, de a srác minden gesztusán és mondatán érződik, hogy a szocializáció elég alacsony fokán áll. A film slusszpoénját rögtön az elején ellövi: épp egy olyan srác hozza létre a világ legnagyobb közösségi oldalát, akit a közösség a való életben kivetett magából. Az elnök emberei című sorozat vagy a Charlie Wilson háborújának írója, Aaron Sorkin zseniálisan pörgős és okos párbeszédekkel viszi előre a filmet, ami elsősorban nem Mark Zuckerberg-portré, inkább egy sok millió dolláros per krónikája, ami éppenséggel a Facebook miatt folyt az alapítók között. Ízig-vérig mai film, ami a mai generáció netfüggőségét és kapcsolatrendszerét mindennél hitelesebben térképezi fel akár azon az áron is, hogy ettől kicsit szárazzá válik.

Lájkoltuk a Facebook filmet

Csaba
Lájkoltuk a Facebook filmetVajon elég izgalmas lehet egy számítógépes geek találmányáról szóló film? Ha csak a történetet nézzük, önmagában talán nem tűnik alkalmasnak a megfilmesítésre, viszont ha egy David Fincher (Harcosok klubja) veszi kezébe a dolgot, akkor még a telefonkönyv lapjai is életre kelnek. A Sony stúdiónak szerencséje volt, hogy egy ilyen kaliberű direktor hozta össze a projektet, mivel nélküle már tényleg túlságosan érzelemmentes és a valódi drámákat nélkülöző mozi született volna. Fincher abban igazán jó, hogy látványos és drámai külsőségek nélkül tudja megmutatni a valódi drámát a szereplői lelkében. Hiszen mi abban a dráma, hogy folyik egy pereskedés régi barátok között, melynek a végén mindenki sok millió dollárral távozik a színhelyről? Rendezőnk azonban látja az emögött zajló problémákat, és rávilágít azokra, ráadásul egy alapvetően párbeszédekre épülő filmbe is annyi vizuális bravúrt és apró finomságot (Trent Reznor egyáltalán nem tipikus filmzenéje például…) épít bele, ami másnak egy akciófilmben is becsületére válna. Mindezzel együtt továbbra is szerencsésebb lenne, ha rendezőnk olyan témákat választana, melyek inkább filmre valók, mert ez így is csak jó, de nem zseniális.

Lájkoltuk a Facebook filmet

Rendezte: David Fincher
Szereplők: Jesse Eisenberg, Andrew Garfield, Justin Timberlake, Rooney Mara
Eredeti címe: The Social Network
A film honlapja: www.sonypictures.com/movies/thesocialnetwork »
Forgalmazza: InterCom
Értékelés: 4/5 (Viki: 4, Csaba: 3,5)

A lány, aki a tűzzel játszik

Viki
Lájkoltuk a Facebook filmetUgyan A tetovált lányt még csak idén júliusban mutatták be a hazai mozik, máris itt a második rész, de ezen ne csodálkozzunk: hazájában rendkívül gyorsan, egy év leforgása alatt bemutatták mindhárom filmet, és ez a tempó még a hollywoodi iparosoknak is becsületére válna. A probléma csak az, hogy egy ennyire szerteágazó cselekményű filmet nem lehet ennyi idő alatt változatlanul jó színvonalon leforgatni, és én már azon is csodálkoztam, hogy A tetovált lány ennyire jó, míves mestermunka lett A bárányok hallgatnak stílusában. A folytatásban rendezőcsere is történt, és sajnos Daniel Alfredson inkább csak szorgos iparos, mint tehetséges direktor.
A prostitúció és politika összemosódásáról szóló alapsztoriról mintha a film felénél teljesen megfeledkezne, és csupán főhősnője, Lisbeth Salander személyes drámájával foglalkozna.
A harmatgyenge és logikai bukkanókkal terhelt sztorit egyedül a két kiváló főszereplő, a rideg svéd tájak és a jó atmoszférateremtés dobja fel, de sajnos az első részben tapasztalt érzékenység és izgalom teljesen elveszett.

Lájkoltuk a Facebook filmet

Csaba
Lájkoltuk a Facebook filmetA modern szupernő prototípusa, a hacker-tolvaj-igazságtevő-nővédő Lisbeth Salander a folytatásra teljesen levetkőzte azt a sebezhetőséget, ami miatt az első részben még igazán szerettük, pedig a folytatás aztán teljesen ráépül. Mind a sztori, mind Mikael Blomkvist figurája háttérbe szorul hozzá képest, hiszen A lány, aki a tűzzel játszik igazi eredettörténet, amit az érdekesség kedvéért szerzője, Stieg Larsson egy krimitörténetbe ágyazott. Ugyan kétségtelenül izgalmas egy ilyen zaklatott életű karakter múltjában vájkálni, sajnos ez sem elég ahhoz, hogy pótolja a valódi cselekményt, amit a film eleje még felvet egy politikai gyilkossággal, de aztán később nem igazán vesz figyelembe. Remélhetőleg ebből is készítenek az amerikaiak egy remake-et, és nem kapkodják el annyira, mint a svéd kollégák.

Lájkoltuk a Facebook filmet

Rendezte: Daniel Alfredson
Szereplők: Noomi Rapace, Michael Nyqvist, Lena Endre
Eredeti címe: The Girl Who Played with Fire
A film honlapja: www.playedwithfirefilm.com »
Forgalmazza: Budapest Film
Értékelés: 3/5 (Viki: 3, Csaba: 3)

 Már megint te

Viki
Lájkoltuk a Facebook filmetA girlfight mindig hálás vígjátéki téma, hiszen mi sem szánalmasabb, mint két egymás haját tépő, tűsarkúban birkózó, szétkent sminkű, veszettül sikítozó csajszi… Legalábbis bizonyára sokan gondolkodnak így Hollywoodban, ezért is jöhetnek létre olyan mozik, mint A csajok háborúja vagy filmünk… Ezúttal háromgenerációnyi csajszi próbálja kicsinálni egymást, hiszen nemcsak a lány, hanem az anyukája és a nagymamája (ez utóbbi filmvégi poén akar lenni, de lelőjük, mivel jó eséllyel addigra úgyis kijöttetek már a teremből) is szembekerül legnagyobb gimis riválisával, hogy aztán egy esküvőn és a körülötte zajló családi összejöveteleken tépjék szét egymás önbecsülését néhány seggre eséssel, kajacsatával, óriáspattanással és szódásüveg-szemüveggel. Ha létezik ostoba mozi a nőkről, akkor ez az.

Lájkoltuk a Facebook filmet

Csaba
Lájkoltuk a Facebook filmetHajlamos vagyok előre ódzkodni az esküvők körül zajló, nagyon csajszis moziktól, mert az a felhajtás, ami egy hollywoodi moziban az esemény körül zajlik, minden, csak nem egészséges. A bridezillák (a becenév azon nőkre vonatkozik, akik egész életüket a nagy napnak rendelik alá és a teljes tökély megszállottjai) háborújának legújabb fejezete egy lányról szól, aki hazarepül a bátyja esküvőjére, hogy ott szembesüljön azzal, hogy a tesó épp azt a csajt veszi el, aki négy éven át szívatta hősnőnket a gimiben. A lány nevelőanyja meg pont hősnőnk anyukájával ápolt hasonlóan meghitt viszonyt a középiskolás éveik során. A szereplőgárda (Jamie Lee Curtis, Sigourney Weaver, Kristen Bell) miatt már majdnem elhittem, hogy ebből egy értelmes vígjáték is kisülhet, de sajnos az alkotók leragadtak azon a humorszinten, amit az esés-kelések, hajtépések, tortacsaták és kínos viccek képviselnek.

Lájkoltuk a Facebook filmet

Rendezte: Andy Fickman
Szereplők: Kristen Bell, Odette Yustman, Jamie Lee Curtis, Sigourney Weaver
Eredeti cím: You Again
A film honlapja: http://youagain-themovie.com/
Forgalmazza: Fórum Hungary
Értékelés:
2/5 (Viki: 2, Csaba: 1,5)

 Szerelmi bűnök

Viki
Lájkoltuk a Facebook filmetMíg a Már megint te hősnői olcsó szívatásokkal próbálják kicsinálni egymást, addig a Szerelmi bűnökben már nem kispályáznak a szereplők. Itt egy multicég nagy- és kisfőnöke próbálja lelkileg és szakmailag kicsinálni egymást válogatott aljasságokkal és intrikákkal. Ha volt már valaha ellenséges és intrikus munkatársad vagy pokoli főnököd, akkor könnyen bele tudod élni magad a filmbe, még akkor is, ha a két rendkívül antipatikus hősnő (Ludivine Sagnier és Kristin Scott Thomas a legrosszabb fajta karrierizmust testesítik meg) alaposan megnehezíti a dolgodat. Alain Corneau rendező utolsó filmje (idén hunyt el) sajátos multithriller, némi avíttas feminizmuskritikával fűszerezve.

Lájkoltuk a Facebook filmet

Csaba
Lájkoltuk a Facebook filmetFurcsa érzés a Columbo-sorozat epizódjainak alapszerkezetét egy antifeminista thrillerbe csomagolva látni, de így legalább kétségtelenül érdekes Alain Corneau utolsó munkája. Bár a Columbóban a bűntény felvezetését nem húzzák el ilyen hosszan, de itt is, ott is bemutatják magát a bűncselekményt, hogy aztán a végéig azon izgulhassunk, hogyan bizonyosodik be a gyilkos bűnössége. Corneau annyit csavart a recepten, hogy a nyomozók itt csak mellékalakok, és maga a tettes a főhős, így ki-ki szimpátiától függően azon izgulhat, vajon megússza-e tettét, vagy lebukik végül. Mivel egy igazi égetnivaló boszorkányról van szó, valószínűleg az utóbbi verzióért többen fognak lelkesedni.

Lájkoltuk a Facebook filmet

Rendezte: Alain Corneau
Szereplők: Kristin Scott Thomas, Ludivine Sagnier, Patrick Mille
Eredeti cím: Crime d’amour
Forgalmazza: Mokép
Értékelés:
3,5/5 (Viki: 3, Csaba: 3,5)

 Ünnepek után

A román új hullám újabb mozijának főhősei, Paul és Adriana tíz éve házasok, és van egy 8 éves kislányuk, Mara. Karácsony előtt járunk, amikor már 6 hónapja van viszonya Paulnak a kislánya fogorvosával, Ralucával. Paul nehezen tudja megoldani, hogy a családjára és a szerelmére is elég időt áldozzon. Karácsony előtt elviszi Ralucához a kislányát egy fogorvosi beavatkozás miatt, ahol egy véletlen folytán a felesége is feltűnik.
A találkozás mindenkettőjüket megviseli, Paul érzi, hogy döntést kell hoznia.

Lájkoltuk a Facebook filmet

Rendezte: Radu Muntean
Szereplők: Mimi Branescu, Dragos Bucur, Maria Popistasu
Eredeti cím: Marti, dupa craciun
Forgalmazza: Cirko Film – Másképp Alapítvány

Lájkoltuk a Facebook filmetGlee: sztárok leszünk!
Hiszem, hogy egy sorozatról akkor tudjuk meg a legtöbbet, ha megismerjük annak rajongóit. Mások kattannak rá egy brazil borzalomra, mint a helyszínelős vérfürdőkre, és megint mások rajonganak a Glee-ért. Katt ide! »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top