“Ez nem Üvegtigris három, hanem Üvegtigris-hárem”

– Ha egy filmhez harmadik rész készül, akkor kötelessége az alkotóknak kilépniük a megszokott mederből?

R. P.: Nem tudom, mi a kötelessége egy rendezőnek, és még nem is rendeztem olyan sok filmet, harmadik részt meg végképp nem szokás ebben az országban, és ez nyilván az adott helyzettől függ. Én úgy gondolom, hogy nekem most ez volt a dolgom. Leültünk az alkotógárdával és arra jutottunk, hogy felhasználva azt a szeretetet, amit az első két résznél kaptunk, csinálunk egy másmilyen történetet, közben azért ügyelve arra, hogy az alapérzetek ne változzanak meg, és ne okozzunk csalódást azoknak, akik eddig szerették az állóvizet. Ez valahol meg is maradt, csak megfogtuk és kilöttyintettünk belőle egy adagot. Erős késztetést éreztünk arra, hogy most egy mozgalmasabb filmet készítsünk, és ez talán nagyobb kihívást is jelentett, mintha a bevált receptnél maradtunk volna.

– Erika, számodra nem volt furcsa, hogy kaptál egy fontos szerepet az Üvegtigris 3-ban, és meg sem fordultál a büfékocsi környékén?

Sz. E.: A vásznon valóban nem fordultam meg arrafelé, de számomra nagy élmény volt, hogy amúgy eltölthettem ezen a legendás helyszínen némi időt. Egyáltalán már azon is csodálkoztam, hogy kaptam egy szerepet a filmben.

– Nem furcsa számodra, hogy már kétszer is sikerült egy jól bejáratott franchise-ba a sikereid csúcsán belépned? Először a Barátok közt, most az Üvegtigris…

Sz. E.: Ebben az összefüggésben még sosem gondolkodtam el ezen. (Nevet.) Te vagy az első ember, aki erre rávilágít. Nekem óriási élmény volt, hogy ezekkel az emberekkel együtt létezhettem.

R. P.: Mondjuk ki! Itt arról van szó, hogy nem szeretne mást az életében, mint a tejszínhab tetején a mazsola lenni. Ez az ő haditerve.

– És milyen volt lányként egy ennyire fiús társaságba belekerülni? És nektek jót tesz a női szereplők érkezése?

Sz. E.: Ez a lehető legelkényeztetettebb helyzet egy nő számára. Óriási dolog.

R. P.: Mi pedig azóta nem vagyunk magunknál.

Cs. I.: Hogy jót tesz-e? Szerinted? (Nagy nevetés.) Erről szól az életünk, hogy inspirációkat keresünk.

R. P.: Megvan a bája a férfiöltözői hangulatnak, de hosszabb távon azért jó abból kilépni.

– A modellkedést és kifutón járást nehéz volt megtanulni a filmhez, vagy volt ebben korábbi tapasztalatod?

Sz. E.: Nem volt, ezért tényleg gyakorolnom kellett, mivel nem olyan egyszerű. Az én járásom az életben nem túl kecses, hogy úgy mondjam, ezért nem ártott egy kicsit átnézni, hogyan járnak a modellek, ráadásul a százhatvannégy centis testmagasság nem az, amire a kifutókon olyan nagyon vadásznának.

Tekintve, hogy a Péter sem olyan nagyon magas, ezért nem biztos, hogy szerencsés lett volna, ha egy százkilencven centis lányt választott volna maga mellé, és így jöhettem én a képbe. Amikor a kifutón lépkedtünk, azért be kellett állítani a lányokat, mert én kb. a melléig értem mindegyiknek, és úgy kellett elrendezni minket, hogy úgy tűnjön, mintha majdnem egymagasak lennénk.

– Jó folytatásból egész erős a felhozatal, viszont jó harmadik részből már elég silány. Nem volt bennetek némi félsz emiatt?

R. P.: Próbálom úgy élni az életemet, hogy az ilyesféle közhelyek ne befolyásoljanak. Persze ez nem megy, de azért próbálom. Másrészről ha ezeket a filmeket megvizsgáljuk, akkor rájövünk, hogy azért folytathatók szinte a végtelenségig, mert érzetekre épültek. Ha vádoltak eddig bennünket valamivel, leginkább az volt, hogy nagyon történettelen az egész, és mi megpimpósodtunk egy szinte színházi közegben, amiben talán van is igazság, hiszen én is tudom, hogy nem egy eleje-közepe-vége vonalra tűztük fel az eddigi két részt. Most csináltunk egy klasszikusabb történetet, de a sorozat logikájából az is következik, hogy bármikor visszaléphetünk a régi stílusunkhoz.

Azért is írtuk olyan sokáig a forgatókönyvet, hogy egyszerre jöjjön létre valami új, de közben maradjon meg mindaz, amiért ez az egész annyira szerethető. Ebből adódott, hogy én belekerültem ebbe a hárembe – vagyis ahogy a Revi mondta, ez már nem Üvegtigris három, hanem Üvegtigris-hárem –, a fiúk elindulnak utánam, ami egy kis road movie-s vonal, a Róka pedig marad a büfénél. Azt pedig ne feledjük, hogy az első tíz perc pontosan azt szolgálja, hogy visszahelyezkedjünk abba a létbe, amiből aztán kitörök, hogy végül együtt visszatérhessünk oda.

– Ezek a karakterek fejlődhetnek, vagy direkt az a lényeg, hogy ők mindig ugyanolyanok maradjanak?

Cs. I.: Azért történnek itt dolgok, mert például most Csokiban megjelenik némi szomorka is, és neki is vannak veszteségei. Egy nyeresége is van, a foga, de közben elveszített valamit, ami tíz éven keresztül nagyon a szívéhez nőtt.

R. P.: Babettára már nem futja.

Cs. I.: Átjár minket a Lali hiánya, és azért nem okoz gondot a film szempontjából, hogy szétválunk, mert a barátságunk láthatatlan szálai összetartanak minket. Pont ezért megyünk utána a hepehupás utakon és megyünk el egészen Pestig. Az tehát állandó, hogy ezek az emberek nem nagyon tudnak egymás nélkül létezni.

R. G.: Szerintem ők nem változnak, csak az ember öregszik és tapasztaltabb színész lesz, tehát ennyivel módosul.

– Ez a kilenc év elég volt arra, hogy kiderüljön, melyik a legnépszerűbb Üvegtigris-karakter?

R. P.: Ez az öröm benne, hogy mindig más. Kinek-kinek megvan a maga szomszédja a figurák között.

– Nehéz volt egy harmadik részhez összeszedni a korábbi színészgárdát? Ha valaki nemet mondott volna, akkor is elkészült volna az Üvegtigris 3?

R. P.: Ebben az országban nem úgy élünk, hogy nagyon válogatni lehet a munkák között, de persze ettől ez még egy komoly háttérmunkát és egyeztetést jelent, de úgy érzem, ez amúgy is szívügye volt mindenkinek.

Cs. I.: Összetoboroztak minket, és volt egy beszélgetés, hogy akarjuk-e, és mindenki azt mondta, hogy „naná!”.

R. P.: Előfordulhatott volna, hogy valaki nem akarja már ezt harmadszor, de szerintem ebben az esetben is megcsináltuk volna. Arra valók a forgatókönyvírók, hogy az ilyen problémákat megoldják. Nem úgy volt ez, hogy akkor is csinálunk harmadik részt, ha akarják, ha nem, hanem voltak olyan energiák, amik efelé mozdítottak. Amikor Buss Gábor Olivér (a film forgatókönyvírója – a szerk.) felvetette, hogy mi lenne, ha csinálnánk még egyet, addigra már mindnyájunktól rengetegen érdeklődtek felőle. Az is vonzó volt benne, és talán nem hangzik pökhendiségnek, hogy a hatjegyű nézőszám garantálható, ezért magabiztosabban próbálgathattam kitágítani a kereteket.

– Mik voltak eddig a legszélsőségesebb rajongói megnyilvánulások, amikkel találkoztatok?

Cs. I.: A legszélsőségesebb? Egy csávó meg akart hívni engem egy kupiba. (Nevet.) Kétségtelen, hogy Csoki szerepe nekem nagyon nagy népszerűséget szerzett, de ez nem terhes számomra, mert volt olyan példa is, hogy átintegettek egy kocsiból, és azt hittem, az Üvegtigris miatt, közben pedig mondták, hogy tegnap látták a Monocento című monodrámámat, úgyhogy ezek szerintem kiegészítik egymást. Meg nehogy már én kérjek elnézést azért, hogy valami népszerűvé tett bennünket az országban!

– Szoktátok újranézni az Üvegtigris-filmeket?

R. G.: Én legalább négyszer láttam az első kettőt egyenként.

Cs. I.: Két nappal ezelőtt az egyik csatornán pont elkaptam a másodikat, és hát nem kapcsoltam el. Ha baráti társaságban úgy adódik, hogy megnézem-e velük, akkor természetesen igent szoktam mondani. De akár akkor is, ha a családnak depis napja van. Azért ez nem heti vagy havi alkalmakban mérhető.

– Sokat cikkezett a magyar sajtó arról, hogy a magyar filmszakmában a pénzcsapok elzárása az Üvegtigris 3-at is érintette. Érezhető volt ebből valami a forgatáson?

Sz. E.: Nem kaptunk reggelit. (Nevet.) Csak vicceltem.

R. G.: A Kovács Gabi és Pataki Ági duó úgy dolgozott, hogy mi ebből semmit se érezzünk meg.

Cs. I.: Fura módon nem ez okozott feszültséget, hanem az időjárás, mert folyton azért kellett drukkolni, hogy ne mosson el még egy napot az eső, mert az komoly nehézségeket okozott volna a büdzsében. Az volt a sors fintora, hogy a második részt július–augusztus hónapban forgattuk, és iszonyatos monszunesők tomboltak, most pedig direkt ezért hozták korábbra a forgatást, aztán persze hogy zuhogott.

R. G.: Ráadásul ez egy olyan hely, hogy vonzza az esőt. Úgy néz ki a dolog, hogyha máshol nem esik az országban, a tinnyei tó mellett egészen biztosan esni fog. Az egyesnél is probléma volt ez, de ott még be volt biztosítva a film. A kettesre már nem kötöttek biztosítást, mert ezt előre lehetett tudni, és akkor egy-két jelenetet nem is sikerült leforgatni, de most szerencsére semmiről nem kellett lemondanunk.