Robert De Niro karácsonyi potenciagondjai

Viki & Csaba | 2010. December 25.
Az ünnepek egyértelműen a családi vígjátékok és az animációs filmek terepe. A karácsonyi hangulat jegyében került a mozik fái alá (műsorára) a Ben Stiller – Robert De Niro párharc harmadik felvonása, az Utódomra ütök, de Arthur is visszatér, hogy leszámoljon Maltazárral.
 Utódomra ütök

Viki

Ha egy mozielőzetes legnagyobb poénjainak azt szánják, hogy egy kisfiú lehányja az apukáját, és ugyanez az apuka a sült pulyka vágása közben megvágja magát és a vérével összespricceli a családját, akkor nem árt vigyázni. Közhely, de igaz, hogy jó harmadik rész még alig készült a filmtörténet során, és sajnos az Utódomra ütök se fogja ezt a rövid sort gyarapítani. Érezhető a sorozat kifulladása, hiszen a figurák valódi konfliktusok nélkül próbálnak tenni-venni a vásznon. Dustin Hoffman flamencós történetszálát például csak kínosan odatoldották a cselekményhez, és nem igazán van köze hozzá, amit jól mutat, hogy a jelenetei kivágásával is tökéletesen érthető maradna a film. Az pedig csak a hab a tortán, hogy a földkerekség egyik legszebb nőjének tartott Jessica Albának az alkotók szerint némi férfi potencianövelőre és sok-sok alkoholra van ahhoz szüksége, hogy az ágyába csábítson egy férfit…

 

Csaba
Ha tönkre akarsz tenni egy franchise-t, csak hívd bátran Paul Weitzt! Az Amerikai pite direktoraként elhíresült csávó mostanában az American Dreamz című sztárparádét és a Rémségek cirkusza című fantasyt vágta gallyra sótlan stílusával és fantáziátlanságával, és most valamiért őt találták alkalmasnak arra, hogy Jay Roach, az eddigi két rész rendezőjének távozásával tovább vigye az Apádra ütök-franchise-t. Nála ez sajnos kimerült annyiban, hogy az egyik jelenetben Ben Stiller egy adrenalininjekciót ad be Robert De Niro péniszébe, mivel az egy potencianövelő szernek köszönhetően már öt órája áll. A film csak azokban a pillanatokban működik, amikor De Niro és Stiller szócsatázik a vásznon, és rajtuk kívül sajnos senki más nem kapott megfelelő teret a kibontakozásra, pedig olyan új nagyágyúkat is meghívtak magukhoz bolondozni, mint Harvey Keitel és Jessica Alba. Ja, és a sztori? Az szinte nincs is…

Rendezte: Paul Weitz
Szereplők: Ben Stiller, Robert De Niro, Jessica Alba, Dustin Hoffman, Barbra Streisand, Owen Wilson
Eredeti cím: Little Fockers
A film honlapja: www.littlefockers.net »
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Értékelés: 2/5 (Viki: 2, Csaba: 2)

 Fényes csillag

Viki

A kosztümös brit teadélután-filmeknek megvan a saját célközönsége. A befogadásukhoz nem árt, ha az ember a cselekmény sűrűsége helyett értékeli a finom nyelvi szópárbajokat, a visszafogott romantikát, a kosztümök csodálásában való elmerülést vagy a költészetet. Ezek hiányában a néző valószínűleg a Fényes csillagon is iszonyatosan unatkozni fog, pedig Jane Campion rendező (a csodás A zongoralecke alkotója) alaposan odatette John Keats romantikus költő és szerelme, Fanny Brawne sztoriját. Az igaz történeten alapuló filmben az érzelmek olyanok, mint egy kitörésre váró vulkán, a szerelmes szavak bájosan simogatók, az összhatás pedig elsöprően gyönyörű.

 

Csaba
Szép emberek festői mezőkön nézik egymást vágyakozva, miközben a költészetről beszélgetnek. Röviden ennyivel leírható a Fényes csillag, és sajnos tényleg nem történik benne sokkal több. A két szerelmes vágya sosem teljesülhet be igazán a társadalmi elvárások súlya alatt, és ezért nagyon szenvednek majdnem két órán keresztül, hogy az egész vége kiszámítható tragédiába torkolljon. Annyira unatkoztam, hogy közben sikerült más nézőpontot találnom: ha jobban belegondolunk, a gyökér John Keats anyagilag és érzelmileg is kihasználja Fanny szerelmét, és ilyen nézőpontból nézve a Fényes csillag már egyáltalán nem romantikus, csak végtelenül szomorú. Kár, hogy Jane Campion rendező nem osztotta velem ezt a nézőpontot.

Rendezte: Jane Campion
Szereplők: Abbie Cornish, Ben Whishaw, Paul Schneider
Eredeti cím: Bright Star
A film honlapja: www.brightstarthemovie.co.uk »
Forgalmazza: Budapest Film
Értékelés: 3/5 (Viki: 4, Csaba: 2)

 Presszó 10 év


Viki

Az idő mindent megszépít. Legalábbis így tartja a mondás. Sas Tamásnál látszólag a dolog valahogy így működik, mert az 1998-as Presszó hősei a tragikus történtek után egy évtizeddel később már boldogan traccspartiznak egymással az azóta enyhén átalakított törzshelyükön, és keverik tovább ugyanazt a romlott kását, ami már egy évtizeddel korábban is romlott volt. Az első rész diszkrét báját az jelentette, hogy egyetlen kameraállásból követhettük figyelemmel a szereplők verbális ütésváltásait. A folytatásban a kamerák száma már kettőre duzzadt, a hely is valamivel korszerűbb lett, de sajnos a fenti társaság problémakörét már kellően kibontotta az első rész ahhoz, hogy a folytatásra mindez izgalommentessé váljon. Ugyanazokat a köröket futják meg újra meg újra, ezért talán jobb lett volna a presszó új vendégeinek mindennapjaira koncentrálni és valami frisset nyújtani, mint ezen a lerágott csonton rágódni.

Csaba
Ha belegondolunk, könnyen azt a konzekvenciát vonhatjuk le, hogy Sas Tamás egyetlen jó filmje a Presszó (a Szerelemtől sújtvát még páran ide sorolnák, de én nem), ezért kár volt tíz évvel később egy tévésorozattal, majd most egy abból összevágott mozifilmmel belerondítani a dicső múltba. Tény, hogy Sasnak jól áll a minimalizmus, és ilyenkor látszik, hogy nemcsak reklámszpotok filmmé való összevágását képes megvalósítani, de az új Presszó sajnos túlságosan elfáradt. Az érdekesebb karakterek (a pincérnő és a hely fölött lakó srác kapcsolata) nincsenek kellően kibontva, a régiek meg már a kutyát nem érdeklik ugyanazokkal a problémákkal, pedig Sas még Kecskés Karinát is lecserélte Kovács Patríciára, de a film ettől még nem lett jobb. Túlságosan érződik rajta, hogy ez bizony egy tévésorozat epizódjaiból lett összerakva.

Rendezte: Sas Tamás
Szereplők: Kovács Patrícia, Fullajtár Andrea, Stohl András
Forgalmazza: HungariCom
Értékelés: 2,5/5 (Viki: 2, Csaba: 2,5)

 Arthur 3 – A világok harca


Maltazár fondorlatos csellel eljutott az emberek világába. A célja egyszerű: szúnyogokból álló hadsereg szervezése, és az univerzum meghódítása. Csak Arthur hiúsíthatja meg a tervét, de ehhez a kertből vissza kell jutnia a hálószobájába és villangó méretűből újra normál nagyságúvá kell válnia. A feladat nem egyszerű, a kalandos úton Holdviola és Tátombák segítik a fiút. Van azonban még valaki, aki csatlakozik hozzájuk: Maltazár fia, Darkosz, aki az állítja, át akar állni a jó oldalra.

 

Rendezte: Luc Besson
Szereplők: Freddie Highmore, Mia Farrow
Eredeti cím: Arthur et la guerre des deux mondes
A film honlapja: www.arthuretlesminimoys.com/arthur3 »
Forgalmazza: Fórum Hungary

Karácsony: a tévéműsor mindegy
Ahogy karácsonykor nem követelem apám halászléje helyett a molekuláris gasztronómia csodáit (oké, azt máskor sem), ahogy ilyenkor a giccsesen-hagyományosan gyönyörű karácsonyfa helyére sem álmodok modern lakberendezési tárgyakat, úgy a tévéműsor is jó, ahogy van. »

 

Exit mobile version