Michelangelo és a Sixtus-kápolna – A híres freskó születése

Kedvenc színhelyéhez, Firenzéhez ezúttal sem vált hűtlenné, legalábbis annyiból nem, hogy az ízig-vérig firenzei Michelangelo hosszú római tartózkodásáról szinte mindig Firenze látószögéből, vagy annak sajátos „michelangelói” mércéjét, mértékrendjét előtérbe helyezve fogalmazta meg „tudósítását”. 

Ross King ezúttal is a múltból, ötszáz év távolából tudósít, és mint minden tudósító, a saját érzéki tapasztalatain kívül a szemtanúkra, kortársakra, és legfőképpen magára Michelangelóra hivatkozik. Teheti, hiszen e kor sokkal többet tett eseményei megörökítésének érdekében, mint előtte bármelyik.

Persze a magyar olvasóban időnként megkeseredik a lelkesedés: amíg az élvhajhász II. Gyula pápa szinte minden elképzelését megvalósította (ha kellett, arannyal, de legtöbbször tűzzel-vassal), mi ugyanakkor (nem kis mértékben éppen ő miatta) a folytonos török veszedelem előérzetében, a Dózsa-féle parasztháború tragédiájában vergődtünk. Az itáliai reneszánsz – közelsége ellenére – tőlünk egyre távolabbra, elérhetetlen messzeségbe került. Ez persze csak a magyar olvasó gondolati tapasztalata, mert Ross King Michelangelón kívül elsősorban a pápa ellentmondásos személyiségére, és ellenpontként, rivális lehetőségként Raffaello római szereplésére építi fel a Sixtus-kápolna mennyezetfreskójának gyötrelmes, hosszú történetét. Amely történet bizony a könyvhöz szögezi az embert. Meg a művészettörténeti lexikonhoz, albumokhoz, Bibliához, nem kevésbé az internethez.

Annak ellenére (vagy éppen azért), hogy és mert a szerző igen bőséges (és a magyar olvasó számára sajnos zömében elérhetetlen) forrásmunka ajánlattal kíséri művét. Nem véletlen: ez a tudósítás nemcsak egy rendkívüli mű megszületésének története, hanem mindenekelőtt nagy ívű korrajz. Olyan korrajz, amelynek ismerete nélkül csak „sztori” szinten, az idegenvezetők többségének kényszerű leegyszerűsítő formájában lehet arról a tényről beszélni, hogy miként is valósult meg a lehetetlen. A Sixtus-kápolnát egyre többen magyarok is látják, és internetes megnyilvánulásaikból az derül ki, hogy nincsenek tisztában vele, mit is láttak. (Igaz, ami igaz: már a legelső „műélvezők” is gyakran így jártak vele.) Ross King legújabb kötete segíthet tehát letaszítani a sznobság ingatag állványzatát, és felépíti az értő műélvező valós értékrendjét. A kötet kifejezetten karácsonyi olvasmány, de csak igényeseknek (milyen szép is lenne, ha a huszonéves diákság is közéjük tartozna!) szól.