Szabadidő

Nők, ha könyvet írnak…

Na, az majdnem olyan, mint amikor férfiak könyvet írnak. De igazából mégsem. Most pedig lássuk mindezt részletesen is, zsánerekre bontva.
Rendeld meg a Polc.hu-n!
Rendeld meg a Polc.hu-n!

Harry Kemelmann, a híres rabbis krimik szerzője valahol elárulta: eredetileg egy regényt írt egy kisvárosi zsidó közösség életéről. De az ügynöke azt mondta: ez így eladhatatlan, dobja fel egy krimiszállal, hátha úgy… És lám, világsiker lett, pedig a krimiszál elsőre valóban kicsit lelógott a történetről. Aztán a srác egyre jobban belejött, de azért a további kötetekben – hét lett a vége – is azt éreztük, hogy jobban érdeklik a kisvárosi zsidó közösségbeli kavarások, mint a mellékvonulat, vagyis a krimi.

Most ugyanezt éreztük Karin Alvtegen Árulás című története kapcsán is. Alapvetően egy szimpla félrelépési történet ez: csaj rájön, hogy a férje csalja, nagyon kiborul, hülyeségeket csinál, pasi rájön, hogy rájött, megijed, hogy nagy baj lesz, menne vissza, és hülyeségeket csinál…
Erre van ráakasztva aztán egy krimiszál, úgy nagyjából a kötet vége felé, ami egyrészt baromi kiszámítható, másrészt kicsit lelóg a fősodorról. Persze ha igazságosak akarunk lenni, el kell árulnunk: kollégánknak nagyon bejött ez a könyv. De ő ugye 16 éves kora óta boldog kapcsolatban él, neki biztos új az, amiről a könyvben olvasott. Aki túl van már egy-két (sőt…) hasonló sztorin, annak nem annyira…
Karin Alvtegen: Árulás (Animus Kiadó, 2390 Ft)

Rendeld meg a Polc.hu-n!
Rendeld meg a Polc.hu-n!

Hasonló érzésünk volt, amikor a kezünkbe került Karen Rose Érints meg! című opusza. A fülszöveg szerint a hölgy a romantikus thriller műfajának legjobbja. Korábbi munkáihoz nem volt szerencsénk, de ebből a kötetből azért sejtjük, hogy ez mit jelent. Adott egy krimiszál – bár jelen esetben nem mellék-, hanem főcsapás –, de ennél fontosabb, hogy úgy 30-40 oldalanként a hősök 4-5 oldalon keresztül rettenetes nagyokat szeretkeznek.

Ilyen lehet, feltesszük, egy igazi Júlia-regény is, csak ott a doki jön össze az ápolónővel, itt meg a gyanúsított a nyomozóval. Bár annyiban finomítanánk ezen az állításon, hogy ezektől a hosszú, szaftos és biztos nagyon romantikus szexjelenetektől eltekintve egy nagyon jó kis pszichothriller ez – egy pszichiáterről, akit valaki ki akar készíteni azzal, hogy pácienseit az öngyilkosságba üldözi. És igazából ezek a jelenetek sem annyira zavaróak, hisz mi például úgy a második után ezeket a részeket nemes egyszerűséggel átlapoztuk, és így minden nagyon rendben volt…
Karen Rose: Érints meg! (Ulpius Ház, 3999 Ft)

És ha már romantika: itt van Ugron Zsolna Úrilányok Erdélyben című műve. A szerzőről annyit kell tudni, hogy egy történelmi erdélyi arisztokrata család sarja, aki Pesten dolgozott a médiában, majd összejött egy másik történelmi erdélyi családból származó arisztokrata hölgy és egy bengáli arisztokrata gyermekével, akivel visszaköltözött a visszakapott erdélyi kastélyba, és gazdálkodnak a visszakapott erdélyi birtokon.
A történetről meg annyit: egy történelmi erdélyi arisztokrata család sarja, aki Pesten dolgozik a médiában, összejön egy másik történelmi családból származó erdélyi arisztokrata hölgy és egy bengáli arisztokrata gyermekével, akivel visszaköltözik a visszakapott erdélyi kastélyba, és gazdálkodni kezdenek a visszakapott erdélyi birtokon… Szóval az alapsztori elég szimpla kis szerelmi történet, viszont maga a miliő – a világban szétszóródott erdélyi arisztokrácia világa, ami a szerző szerint is kicsit olyan, mint Atlantisz, tudniillik egy elsüllyedt világ – ad egy olyan bájos kulőr lokált a történetnek, hogy hiba lenne kihagyni.
Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben (Ulpius Ház, 3499 Ft)

Rendeld meg a Polc.hu-n!
Rendeld meg a Polc.hu-n!
Rendeld meg a Polc.hu-n!
Rendeld meg a Polc.hu-n!

 

De hogy teljesen más vizekre evezzünk: nemrégiben megjelent a német történésznő, Heike B. Görtemaker munkája, az Eva Braun – Életre halálra Hitlerrel. Amit a szerző azzal kezd: milyen különös, hogy sosem született komoly mű erről a nőről, aki mégiscsak 1929-től haláláig volt a Führer mellett. Aztán abból, ami a következő 300 oldalon jön, kiderül, hogy miért nem… Egyrészt mert amúgy sem sok mindent lehet a nőről tudni, viszont amit tudni lehet róla, abból az derül ki, hogy hiába húzott le annyi évet Hitlerrel, sok befolyása nem volt a történelem alakulására. De hogy megint  csak elkerüljük az egyoldalúság vádját, azért azt is el kell mondanunk: mivel Eva Braun alapvetően Berchtesgadenben, a privát körben volt Hitler mellett, arról azért sokat megtudhatunk, hogy milyen volt az élet ebben a hitleri „családi körben”, amibe igen kevesen nyertek bebocsátást. Tehát ezért mindenképp érdemes elolvasni a könyvet.
Heike B. Görtemaker: Eva Braun (Noran Kiadó, 3490 Ft)

És akkor még egy könyvet ajánlunk, amit mindenképpen érdemes elolvasni: Suzanne Collinstól a Futótüzet. Ez az Éhezők viadala folytatása. Aki nem olvasta az előbbit, annak persze ez nem mond semmit. De neki nem is ajánljuk, hogy belevágjon ebbe a kötetbe, mert anélkül úgysem érti. Aki viszont olvasta, annak ezzel mindent elmondtunk. Köztes megoldásként csak annyit: ez a trilógia (mert még van egy kötet, ami majd egyszer megjelenik magyarul) kicsit Legyek ura, kicsit Battle Royale – és nem véletlenül lett akkora világsiker, mint azok. Szóval szerintünk kötelező olvasmány. Ja, és hogy el ne felejtsük: bár a fülszöveg szerint ez egy ifjúsági regény, ez ne vezessen félre minket. Jelen sorok szerzője már nem az a kifejezett „ifjúság”, mégis nagyon élvezte mindkét kötet minden sorát…
Suzanne Collins: Futótűz (Agave könyvek, 2980 Ft)

Rendeld meg a Polc.hu-n!
Rendeld meg a Polc.hu-n!
Rendeld meg a Polc.hu-n!
Rendeld meg a Polc.hu-n!

 

És hogy meglegyen a keretes szerkezet, egy pillanatra még visszatérnénk a skandináv női krimiírókhoz. Jelesül „a svéd krimi koronázatlan királynőjéhez” – ahogy a fülszöveg fogalmaz –, Camilla Läckberghez. Pontosabban második magyarul is megjelent kötetéhez, A prédikátorhoz. Mondhatnánk, hogy biztos a szerző neme teszi, hogy a főcsapás itt is egy zavaros család, a maga vérfertőző viszonyaival és a múlt sötét bűneivel, de ha ezt mondanánk, az hülyeség lenne. Ugyanis a skandináv krimik esetében ez amolyan kulőr lokál – ahogy fentebb is fogalmaztunk. És hogy még egyszer ismételjük önmagunkat: ez a könyv is a muss kategóriába tartozik. Persze csak annak, aki bírja a zord, fagyos és sötét északi krimiket, amelyek témája egy zavaros család, a maga vérfertőző viszonyaival és a múlt sötét bűneivel.
Camilla Läckberg: A prédikátor (Animus kiadó, 2790 Ft)

Nők, ha könyvet írnak…A 22 legjobb szakácskönyv

Akár a saját gyomrod is megajándékozhatod ezekkel az „ínycsiklandozó” könyvekkel. A legjobbakból válogattunk! »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top