Levették a műsorról Eastwood cunamis filmjét Japánban

nlc | 2011. Március 16.
A múlt pénteki földrengés miatt a tervezettnél korábban levették műsorról Clint Eastwood Hereafter (Ezután – a szerk.) című filmjét a japán mozik.
Az eddigi legnagyobb japán földrengés

Eastwood cunamis jeleneteket is tartalmazó alkotását februárban mutatták be Japánban, az eredeti elképzelések szerint március végéig játszották volna. A pénteki tragédia után azonban a forgalmazó Warner Entertainment Japan úgy döntött: visszavonják a filmet a mozikból. A vállalat képviselője ezt azzal indokolta, hogy a vásznon látható borzalmas szökőárjelenetek és más tragikus képek miatt úgy érzik: nem lenne helyes tovább játszani a művet.

 

 

 

A Matt Damon főszereplésével készült alkotás a van-e élet a halál után kérdéskört boncolgatja. Nálunk a jelenlegi tervek szerint moziban nem lesz látható a Hereafter, maximum DVD-n várható. 

A Variety beszámolója szerint nem csak a Hereaftert érinti ez a döntés; egyes alkotások premierjét elhalasztják az országban. Xiaogang Feng Aftershock című filmjének március 25-én lett volna a bemutatója, az is elmarad. Az Aftershock egy 1976-os Kínában történt földrengés történetét dolgozza fel. Szintén később kerül mozikba az Anthony Hopkins főszereplésével, részben Magyarországon forgatott alkotás, A rítus is.

Exit mobile version